MIGRÁNSVÁLSÁG
Mindig érdemes olvasni a német Bertelsmann Alapítvány tanulmányait! Főként a migráció témájában született kutatások eredményét. Ilyen a 2015 elején megjelent egyik írásuk, amelyben az akkor még csak a Nyugat-Balkánról érkező emberáradat láttán jelezték azt, hogy a német munkaerőpiac szükségletét szerintük már csak bevándorlással lehet biztosítani. Akkor úgy számoltak, hogy évente legalább 276 ezer, maximum 491 ezer új munkásnak kell az országba érkeznie, hogy a jelenlegi produktivitást fenn tudják tartani.
ÖSZTÖNZŐK
Az ilyen tanulmányokban persze mindig megjegyzik, hogy leginkább szakmunkásból és mérnökből van hiány, valamint az öregedő társadalom ellátásához szükséges orvosokból és ápolókból, s ezért olyan irányított bevándorlás kellene, amely ezekbe a szakmákba terel embereket.
A legtöbb elemzés már számolt évente nagy számban érkező, részben képzetlen migránssal. A német gyakorlat adna számukra két esztendő átmeneti időt, ameddig megtanulhatják a nyelvet és egy (hiány)szakmát. Az oktatás idejére egy kvóta szerint kijelölt lakhelyen kellene lakniuk, amelyet csak a sikeres képzés után vagy egy munkaszerződés birtokában hagyhatnának el.
Rómában öt év legionáriusi szolgálat után járt az állampolgárság. Ebben a modellben a beáramló tömeg másfél százaléka kaphatná meg évente, ami egyfajta ösztönzőként hatna az integrációban való együttműködésre. Mivel a legtöbb „polgárháborús menekült” csak szubszidiáriusi védelmet kapott, s nem hozhatta maga után a családját, valamint a berlini nagykoalíció pártjai abban egyeztek meg, hogy havonta csak ezer rokon érkezhet Németországba, a családegyesítés lebegtetése és sorrendje is egy ösztönzővé vált.
Ma már tudjuk, hogy a papíron jól mutató grafikonok és tervek a valóságban nem működtek. A másfél millió migráns zöme világos elvárások és a szabályszegést szankcionáló mechanizmus híján a könnyebb ellenállás irányába ment, például a kijelölt lakóhely helyett a már német területen élő rokonokhoz költözött. A nyelvtanfolyamok résztvevőinek a fele lemorzsolódott, és az eltelt négy évben csak a tömeg negyede-harmada talált magának munkát. A Szövetségi Munkaügyi Hivatal friss jelentése szerint ráadásul hatszázezer bevándorló él szociális segélyen, vagyis a beáramlott létszám majdnem fele nem befizet a közös kasszába, hanem kivesz onnan.
A papírforma láthatóan nem vált be. A tervezők ugyanis még abból indultak ki, hogy az elsőként beáramló életerős, fiatal férfiak két év alatt annyira integrálhatóvá válnak, hogy a többségük elkezd dolgozni, és kigazdálkodja az utánajövő famíliájának a megélhetési költségeit.
A családegyesítéssel érkező iskoláskorúak nevelésük legdrágább részén már túl vannak, így ha ők német iskolákba járnak, nyolc-tíz éven belül munkaképessé válnak, és közülük az első generáció tagjaihoz mérten többen tudnak majd dolgozni. A szírek és az irakiak ráadásul az európaiaknál hamarabb alapítanak családot, ami persze nem is annyira nehéz, mivel egy átlag német nő 29 éves korában szüli meg első és gyakran egyetlen gyermekét. A várakozások szerint a migráns nők már a húszas éveik elején megszülik első gyermeküket. A tanulmány szerint az első generáció három-négy gyereket vállal. Ez a szám a második nemzedéknél két-háromra csökkenne, ami még mindig több, mint a német őslakosok produktivitása. A modell, mint láttuk, arra épül, hogy családonként legalább egy férfi dolgozik, és így idővel eltartottból befizetővé válik.
A KESERŰ VALÓSÁG
Az elmúlt négy év tanulságait újabb tanulmányok foglalták össze. A már hivatkozott Bertelsmann Alapítvány egyik írása arra mutat rá, hogy míg a német munkaerőpiacon a végzettséget nézik, addig a származási országokban a munkások szakképzés hiányában a gyakorlatban tanulják meg a szakmát, és emiatt hiába birtokolják a szükséges képességeket, ha nincs róla papírjuk.
Az észak-rajna–vesztfáliai munkaügyi hiavatal márciusi jelentése is lehangoló képet nyújt a migránsok elhelyezkedéséről. Nyelvtudás híján a legtöbben munkaerő-kölcsönző cégeknél dolgoznak. Szintén nagy a minimálbéren foglalkoztatottak száma a szolgáltató szektorban, a logisztikában, a szállodaiparban, a kertépítésben, az építőiparban és a kereskedelemben.
Sebaj! Máris kéznél van egy új Ber-tels-mann-elemzés, amely a négy esztendővel ezelőttihez képest már „csak” évi 260 ezer munkaképes bevándorlóval számol, akik közül száztízezren jönnének az uniós tagországokból és százötvenezren az EU-n kívülről. Ez a tanulmány is azzal számol, hogy legkésőbb 2035-ben hetven évre emelik a nyugdíjkorhatárt, ám ez sem oldja meg a német gazdaság égető szakemberhiányát.
A várakozások szerint a mérnökhiány enyhül, azonban a szakmunkások számának már most is érezhető csökkenése tovább súlyosbodik, ezért itt politikai beavatkozásra lenne szükség. A szocdemek már régóta szorgalmazták egy bevándorlási törvény elfogadását, amelytől az 1,2 millió betöltetlen állás számának mérséklődését várják.
A szövetségi kormány decemberben már elfogadta az új migrációs jogszabály tervezetét, amely immáron a szakmunkásoknak kiírt munkahelyek betöltésénél sem követeli meg a németek és uniós állampolgárok előnyben részesítését. Ha a Bundestag is rábólint, akkor a szakmunkások hat hónapra előzetes munkaszerződés nélkül is beutazhatnának.
KEVESEBB PÉNZ
A német szabályok hiába liberálisak, ha a legálisan érkezők nem hozhatják magukkal a családjukat, vagy rossz életkörülmények (például gyenge wifiellátottság és migránsgyerekekkel teli iskolák) között kell élniük. A jó német bruttó fizetésekből ráadásul aránytalanul sok adót vonnak le, és a nagyvárosi lakbérek is magasak. Amíg ez nem változik, az ország kevéssé lesz vonzó a képzett idegenek szemében.
A négy éve a sarkából kifordult német hétköznapokat tovább nehezíti Olaf Scholz pénzügyminiszter minapi bejelentése, amely szerint a következő évtől a szövetségi költségvetés már nem kompenzálja az önkormányzatok migránsokra fordított kiadásait. Most üt vissza a bevándorlási politikában a hamis korrektség és a szankciók hiánya. Egy recesszióba forduló Németországban a kevesebb pénzért nagyobb lesz a harc.
Borítófotó: Karneválra készülnek Kölnben. Papíron jól mutattak a migrációs tervek
