– Hogyan született meg az elhatározás, hogy Budapest főpolgármestere lenne?
– Ó, bennem ez nagyon régóta motoszkál már. Amióta élek, ebben a városban lakom, és ez a provinciális metropolisz nagyon nem teljesíti az ideáimat azzal kapcsolatban, hogy milyen egy élhető település. Európában járva azt tapasztaltam, hogy a városok zöldülnek, egyre sétálhatóbbakká, kerékpározhatóbbakká, mind autómentesebbekké válnak. Ezzel ellentétes tendenciát látok Budapesten. Csakhogy ez egy olyan ország és város, ahol ha azt akarod, hogy valami el legyen intézve, akkor csináld magad! Hozzászoktam, hogy senki sem képviseli a budapestieket. Hát akkor én most eljöttem, hogy képviseljem őket.
– Napjaink egyik legégetőbb problémája Budapesten a hajléktalankérdés. Korábban elmondta, hogy az új rendelet azért nem jó, mert a fedél nélkül élők azért nem mennek a szállókra, mert ott kifosztják őket. Miként akadályozza meg, hogy kifosszák egymást a hajléktalanok?
– Zárható szoba.
– Ennyi? Ez az egyetlen problémája a hajléktalanrendelettel?
– A gond az, hogy ezeknek az embereknek a lakhatását a Fidesz intézkedése nem oldja meg. Egyszerűen csak kisöpri őket a közterekről.
– De fűtött hajléktalanszállókra viszik őket.
– Ahova nem mernek bemenni, mert ott börtönviszonyok uralkodnak.
– De ha lenne zárható szoba, akkor jó lenne a rendelet?
– Igen. Ha mindegyik hajléktalannak lenne egy zárható szobája, ha nem kellene félniük attól, hogy terrorizálják, megfélemlítik és kifosztják őket, akkor igen. A jelenlegi határozat azonban embertelen.
– Akkor önnek mi a válasza?
– Nem vagyok kormányfő, és nem is pályázom miniszterelnökségre. Ha a budapestiek meg a magyarok meg kívánják oldani a hajléktalanok helyzetét, ahhoz nem főpolgármestert, hanem miniszterelnököt kell váltaniuk. Egy főpolgármesternek ehhez nincs meg a kellő jogköre. Hogy ígérjek olyasmit, amit nem tudok betartani, mert sem pénzem, sem jogom nincs hozzá?
– Na jó, de akkor mindig ez lesz? Ha felmerül egy probléma, akkor másokra mutogat? Hogy ezt másoknak kellene megoldani?
– Erről nem a főpolgármester tehet. Orbán Viktor vette el ezeket a jogokat és ezeket a pénzeket.
– De én azt kérdeztem öntől, hogy ha most megválasztanák főpolgármesternek, akkor mi lenne a megoldása a hajléktalankérdésre.
– Nem tudnám megoldani, mert nincs hozzá sem törvényi felhatalmazásom, sem pénzügyi forrásom – ha megválasztanak, akkor sem. Amit vállalni tudok, az az, hogy javítok a hajléktalanszállókban zajló élet minőségén.
– Egy másik fontos téma a tűcsere-program kérdése. Támogatja a projektet?
– Tűcserepárti vagyok. Teljes mértékben.
– És arra mit mond, hogy a VIII. kerületben működött ez, s ott a játszóterek rendszeresen tele voltak eldobált tűvel, amelyeket az anyukák szedtek össze?
– Nem a program a felelős azért, hogy a játszótér tele van használt tűvel. Ez a közbiztonság hiányát jelzi.
– Miért, ezeket a rendőröknek kellene összeszedni?
– Nem. A rendőröknek kellene biztosítani, hogy a játszótereken ne szurkálják magukat heroinisták és amfetaministák. Ezt hívjuk közbiztonságnak.
– Ezt látjuk a VIII. kerületben is. Amióta megszűnt a program, nem történnek ilyenek.
– Nem a tű vagy a tűcsere felelős a heroinizmusért. A tűcsere azt az igényt teljesíti, hogy a HIV meg a hepatitis B és C ne terjedjen. Ha emberi életeket akarunk megmenteni, akkor a tűcsere egy alapvető szociális intézmény.
– Mi az az öt dolog, amelyből világmárkát teremtene Budapesten?
– A Szent István-bazilika, a Mátyás-templom, a Pesti Vigadó, a Dohány utcai zsinagóga és a Lánchíd. Én ezeket kötném össze gyalogosforgalommal egyetlen összefüggő sétálóövezetben.
– De ön mindenhonnan kitiltaná az autókat, nem?
– Nem tiltanám ki mindenhonnan az autókat. A sétálóövezetből tiltanám ki az autókat. Ez az I., az V., a VI. és a VII. kerület bizonyos részeire terjedne ki.
– De ön is az autósok közé tartozik, nem?
– Szoktam autózni és szoktam sétálni. Ha kiszállok a gépkocsiból, már nem vagyok autós.
– Mennyit használja a tömegközlekedést Budapesten?
– Elég rendszeresen. De ha sok a dolgom, inkább autóval járok, mert mindenhova időre oda kell érnem.
– Van, akinek mindegyik napja ilyen, hogy megbeszélése van a város különböző részein.
– Remélem, hogy ezeknek az embereknek tudomásul kell majd venniük, hogy amennyiben autóval akarnak közlekedni, akkor a zónán kívülre szükséges megbeszélniük a randevúikat, ha pedig azon belülre szerveznek találkozót, rá kell hagyniuk tíz percet. Nyilvánvalóan minden változásnak meg kell fizetni az árát. A belélegezhető levegőért ez esetben a felső tíz százaléknak szükséges fizetnie a kényelmével. A politika alapvető hazugsága, hogy létezik olyan politikai program, melynek révén mindenkinek jobb lesz. Aki ezt ígéri, hazudik.
– Most éppen ön is azt ígéri, hogy mindenkinek jobb lesz, ha tisztábbá válik a városi levegő.
– Igen, de bizonyos autósoknak időnként kényelmetlenebb lesz, mert a zónán kívül le kell rakniuk a járművüket.
– Azonban a szmog nagy részét nem a gépkocsik bocsátják ki, hanem az ipartelepek, a lakossági fűtés.
– A szmog nagy részét az autók bocsátják ki.
– Ebben nem értünk egyet. Ön szerint hány százalékkal lesz tisztább a levegő, ha megvalósulhat a Sétáló Budapest első körös elképzelése?
– Nem tudom. Nem tudok számokat mondani.
– Nincsenek tanulmányok?
– Hogy lennének? Még meg sem írtuk a programunkat. Májusra lesz kész.
– Most többes számban beszélt. Kikkel dolgozik együtt, kik a tanácsadói?
– Van egy kisebb stábom, de nem szeretnék a nevükben coming outolni. Legyen az ő döntésük, hogy kiállnak-e a nyilvánosság elé. Zaránd Péter neve már kiszivárgott – a Momentum szivárogtatta ki a Népszavában.
– Ön nem szeretné, ha politikusnak könyvelnék el, vagy ezt a jelzőt aggatnák önre. Azzal nincs problémája, hogy Zaránd Péter egy professzionális politikus?
– Szerintem nem az.
– Dolgozott az MSZP-nek, a Gyurcsány-kormánynak, a Momentumnak.
– Zaránd Péter Gyurcsány politikusa volt?
– Úgy tudom, szakértő volt.
– Mennyire professzionális politikus az, aki szakértőként tanácsokat ad? Nem ezt hívjuk professzionális politikusnak, ugye? A Momentumnak ő volt a kampányfőnöke. A professzionális politikus nem az, aki televíziós interjúkat szervez le – ezt tudjuk. A professzionális politikus a televíziós interjúkban hazudozik és uszít, különben meg pénzt lop és haverokat hoz pozícióba. Zaránd Péter nem professzionális politikus.
– És a HÖK-botrány (a gólyatábori erőszakkal), amely az ő nevéhez is kapcsolódik?
– Ha én egy emberben megbízom, mert elnyerte a bizalmamat emberileg, akkor miért kellene megijednem, hogy jaj, itt majd egy botrány kellemetlen helyzetbe hoz? Ha én bízom Zaránd Péterben, akkor nem fogok visszarettenni attól, hogy vele kapcsolatban kellemetlen helyzetbe leszek hozva. Kiállok mellette és állok a kellemetlen helyzet elé.
– Önnek nincsen városvezetési tapasztalata. Nem gondolja, hogy ez hátrány lehet?
– Csak amennyire Schmitt Pálnak hátrányt jelentett volna – őt ugye a Fidesz jelölte főpolgármesternek. Akinek Magyarországon van tapasztalata, annak így vagy úgy enyves a keze. Nincs városvezetési tapasztalatom, és épp ez tesz alkalmassá arra, hogy vezessem a várost. Akinek ebben az országban városvezetési tapasztalata van, nem állítom, hogy mind korrupt, de egy rossz működés része.
– És ön szerint ön ki tud maradni ebből a gépezetből?
– Én kívül állok ezen.
– Jelenleg még igen. De ha főpolgármester lesz?
– Természetesen. Én nem tudok olyan aktívan politizálni, hogy ne legyek minden pillanatban egyenlő távolságra Gyurcsánytól és Orbántól. Amint bármelyik közelebb kerülne hozzám, máris alkalmatlan volnék arra, hogy kihívjam a komplett politikai elitet. Meg lehet nézni, hová juttatták az országot harminc év alatt. Vissza a Kádár-rendszerbe.
– De most ön lehet az ellenzék erős embere az önkormányzati választásokon.
– Odébb van az még. Rám fog indítani az MSZP meg a DK. Ebben majdnem biztos vagyok.
– Mi a véleménye Horváth Csabáról? Ellenfél?
– Nem gondolom, hogy bármi dolgom van Horváth Csabával, amíg nem indítják el velem szemben.
– A Demokratikus Koalícióból kit gondol esélyesnek?
– A DK önállóan nem indít velem szemben, hanem az MSZP-vel közösen állít jelöltet. Erről a szocialista pártban döntenek majd, és Gyurcsánynak vétójoga lesz – én így képzelem.
– Mit gondol Dancsó Péter videó-blogger elindulásáról? Ellenfélként tekint rá?
– Aki a régi baloldallal szemben elindul, mind potenciális cemtrumjelölt. Úgy gondolom, hogy a magyar politika gazdagabb attól, ha minél több aspiráns verseng. Támogatok mindenkit.
– Karácsony Gergelyt is támogatná? Vagy őt már az MSZP-hez sorolja?
– Karácsony egyértelműen az MSZP-hez tartozik. Vele bábozza el az utódpárt, hogy a régi gárda lelépett a színről – csakhogy ez egy hazugság. Persze hatvanéves kor fölött ez a hazugság még mindig nagykanállal megkajálható.
– Nagy indulattal beszél a politikusokról és a politikáról. Nem gondolja, hogy ez egy kicsit demagóg? Úgy, hogy közben meg politikusnak készül?
– Nem készülök politikusnak. Választott tisztségviselőnek készülök. A megválaszthatóság ugyanolyan törvény adta jog, mint akár a szavazati jogom. A politikus lop, csal, hazudik, uszít, értelmiségi holdudvart, gazdasági hátországot és politikai káderbázist szervez, a huszadik század ütötte sebekbe savat csöpögtet, magyart a magyar ellen uszít, marketingesek tervezése nyomán mosóporos dobozzá változik, óriásplakátokra mászik, s ott azt ígéri, mindent kifehérít – továbbá köztisztségeket pályáz meg. Én ezen feltételek közül mindössze ezt az utóbbit teljesítem.
– Ez olyan, mintha én azt mondanám magamról, hogy autóval járok, van saját autóm, de nem vagyok autós. Mert a halmaz jellemzőit én határozom meg. Ugyanezt csinálja a politikus jelző ismérveivel. Ön szeretné meghatározni az ismérveket.
– Nem, ez egy össztársadalmi élmény. Az emberek nem az alapján beszélnek politikusokról és civilekről, hogy a politikus az indul a választáson, a civil meg nem. Az alapján beszélnek politikusokról és civilekről, hogy a civil olyan ember, aki megengedheti magának, hogy igazat mondjon. Mert nem az emberek tetszéséből él.
– De ha megválasztják, ön a politikából él majd, nem?
– Nem áll szándékomban a politikából élni.
– Nem is fogja felvenni a főpolgármesteri tiszteletdíjat?
– Fel fogom venni, ha megdolgozom érte. Nekem azonban nincs szükségem közpénzre – megélek a piacról. Nem akarok a politikában karriert építeni.
– De főpolgármesterként nem lehet véleményvezér is.
– Ha a budapestiek szándéka nyomán főpolgármester leszek, akkor a mandátumom idejére a kritikusi tevékenységemet háttérbe kell szorítanom, és a teljes puzsérságomat a Sétáló Budapest koncepciójának a szolgálatába szükséges állítanom.
– De nem gondolja, hogy ez egy meghasonulás önmagával?
– Nem. Ez mindössze egy új szerep.
– És úgy gondolja, hogy ki tud lépni a saját bőréből és belépni egy szerepbe?
– A kritikusi tevékenység is egy szerep. Egy szerep, amely integráns a személyiségemmel. Életünk során különböző szerepekben vagyunk jelen: gyermekként, férfiként, kritikusként, apaként, akár főpolgármesterként. Ez azonban nem azt jelenti, hogy bármelyik hazugság volna. Ha elmegyek főpolgármesternek, akkor a kritikusi szerepet háttérbe kell szorítanom. Aztán, ha a programom megvalósul, visszaléphetek a kulturális térbe, és lehetek újra kritikus.
– Ön szerint ez hiteles lesz az embereknek?
– Azért, mert zöldebb lett a főváros, már soha többé ne minősíthessem az Irigy Hónaljmirigyet?
– Nem, de az, hogy kilenctől ötig ön egy befogadó, elfogadó polgármester, öttől éjfélig pedig egy megosztó véleményvezér, elég furcsán hangzik.
– Nem kilenctől ötig, hanem 2019-től 2024-ig.
– Van-e arra esély, hogy visszalépjen?
– Ha lesz egy nálam kevésbé megosztó, szavahihető civil jelölt, aki felvállalja a Sétáló Budapest programjának a megvalósítását, készséggel visszalépek a javára és beállok mögé, hogy támogassam a kampányát. Egy Jeszenszky Géza, egy Bod Péter Ákos, egy Konok Péter javára könnyű szívvel visszalépek. Már csak őket kell meggyőzni erről.
NÉVJEGY
Műsorvezető, szerkesztő, kritikus
44 éves
1999-ben végzett a Károli Gáspár Református Egyetemen magyar nyelv és irodalom-történelem szakán
2000-től dolgozik a médiában
Műsorvezetőként megfordult az MTV-ben, a Budapest Rádiónál, a Budapest TV-nél, az Echo TV-nél, a Radiocafé 98,6-nál, az RTL Klubon (zsűritag a Csillag születik című produkcióban), a Sportklubon, a Magyar Nemzetnél, a Hír TV-ben, a Jazzy Rádióban, jelenleg a Magyar Hangban jelennek meg az írásai