Az elmúlt hét – sajnos – ebből a szempontból mintaértékű volt, ami az erdélyi magyar minoritást illeti. Július 4-én Beke Istvánt és Szőcs Zoltánt terrorcselekmény előkészítésének a vádjával ítélték fejenként öt év (!) letöltendő börtönre. A kézdivásárhelyi fiatalok „terroristaperének” a tényállása nagyjából annyira komoly, mint a Draskovics Tiborék által propagált Magyarok Nyilai-ügy.
Ugyanaznap első fokon ítéletet hoztak arról is, hogy nem szolgáltatják vissza a gyulafehérvári Batthyáneum könyvtárát a római katolikus – vagyis magyar – érsekségnek. Nem egy közönséges könyvtárról van szó: a 65 ezer kötetes, 1650 középkori kéziratot magában foglaló intézményben őrzik a Romániában fellelhető kódexek és ősnyomtatványok háromnegyed részét. A kódexek egyikét, a 810-ből (!) származó Codex aureust 25 millió dollárra biztosították. A bukaresti kabinet 1998-ban sürgősségi kormányrendeletet fogadott el egyes szimbolikus jelentőségű ingatlanok visszaszolgáltatásáról, amelyet 2002-ben a parlament törvényerőre emelt. Ez a jogszabály pedig tételesen rendelkezik a Batthyáneum visszaszolgáltatásáról is. A törvényt természetesen nem hajtották végre, és a restitúciós bizottság el is utasította az egyház kérelmét. A megindult perben a román állam képviselői viszont azzal érveltek, hogy Batthyány Ignác annak idején nemcsak az egyházra, hanem Erdélyre is hagyta a könyvtárat, Erdély pedig ma Románia része, ezért a román államot is megilleti a tulajdonjog.
Július 5-én pedig arról született jogerős döntés, hogy visszaállamosítanak közel 9300 hektárnyi erdőt, amelyet báró Bánffy Dániel örökösei egyszer már visszakaptak. Itt a hivatkozási alapot az adta, hogy Bánffy Dánielt háborús bűnösség miatt elítélték, és az ítéletben teljes vagyonelkobzás is szerepelt. Jó kérdés, hogy ha az államosítások már évekkel korábban lezajlottak, akkor hogyan tudták elkobozni tőle a vonatkozó erdőterületet? A román állambiztonsági levéltár, a CNSAS által kibocsátott dokumentum szerint a báró magatartása a Horthy-korszak idején „szembetűnően ellenkezett Románia érdekeivel és az erdélyi román lakosság érdekeivel, és ezen magatartással szembefordulva a román állam elvette Bánffy Dániel vagyonát”. Mivel a nagybirtokos politikus Észak-Erdély visszacsatolása után az ország német megszállásáig a magyar kormányok tagja volt (mezőgazdasági miniszterként), ezért akkor lennénk csak furcsa helyzetben, ha ebben a minőségében nem hazánk érdekeit tartotta volna szem előtt. Bánffy Dániel a magyar levéltárak adatai szerint nem volt háborús bűnös, ahogyan a Nemzeti Emlékezet Bizottságának általam jegyzett állásfoglalása mutatja. Érvelt a háborúba lépéssel szemben, a németek ellen dolgozott, később bekapcsolódott a kiugrási kísérletbe. Nem is csoda, hogy 1944-ben a Gestapo vette őrizetbe.
A szóban forgó erdőterülettel kapcsolatban az igazi ínyencség a történetben, hogy ezt bő tíz évvel ezelőtt egyszer már jogerős bírósági ítélettel visszaszolgáltatták az örökösöknek – de csak papíron. Egy évtizedig az illetékes hatóságok megtagadták a területre a tulajdonjog bejegyzését, ráadásul folyamatosan újabb és újabb perújrafelvételi indítványok kerültek elő. Teljesen figyelmen kívül hagyták azt is, hogy az 1952-es ítélet nemcsak hogy ismert volt a 2007-es, az örökösök számára kedvező végzés meghozatalakor, de azt is, hogy az 1952-es koncepciós ügyben felhozott vádak alól 1946-ban egy román bíróság, a Kolozsvári Tábla végzése egyszer már tisztázta Bánffy Dánielt. Egyik örökösét egyébként a híres-hírhedt korrupcióellenes ügyészség (DNA) is beidézte nemrég – egy másik visszaigénylési ügyben ugyanis csaknem harmincezer hektár erdőről van szó.
Számos egyéb ügyet is idézhetnénk, amely egytől egyig magyarellenes ízt hordoz. Hogy csak a legutóbbiak közül válogassunk, a teljesség igénye nélkül: a marosvásárhelyi római katolikus gimnázium ügye (a korrupcióellenes ügyészség ebben is szerepet vállalt!); a kolozsvári magyar alpolgármester asszony elleni korrupciós vádakon alapuló eljárás; a székely autonómia egyik képviselőjének a kitiltása Romániából, másfelől a székely zászló betiltása.
A haladó értelmiség által sztárolt román párhuzamos állam azonban nem csak a magyarok esetében jár el így. A román hírszerzés, az SRI ugyanis egyes beszámolók szerint több mint hatmillió (!) állampolgárt hallgatott le (illetve figyelt meg) egy évtized alatt. Ez a szám kis kerekítéssel az ország lakosságának a harmadát jelentené egy adott pillanatban.
A megújult magyar diplomácia az ukrán iskolatörvény ügyében megmutatta, hogy az eltökéltség képes eredményeket hozni. Romániával, a román néppel ugyanakkor ráadásul az érdekeink is közösek lennének, és a magyar kisebbség helyzete Erdélyben sokkal, de sokkal rendezettebb, mint más területeken. Bár az idén 1918 százéves évfordulója van, és ez nem könnyíti meg a helyzetünket, de mégis sokkal több köt össze minket, mint amennyi elválaszt. A kommunista múlt és a szovjet blokk örökségének a feltárása és feldolgozása éppen az egyik ilyen terület. Bukarest Ankarához és Moszkvához is közelebb van, mint Budapest, így Romániának jobb helye lenne a közép-európai nemzetek együttműködésében.
