Janus-arcú néppártosodás

Mátrix
Miközben Vona Gábor vesszőfutásnak is beillő bocsánatkérési kampányturné során vezekel a balliberális értelmiségiek előtt a saját korábbi kijelentései és pártjának a múltja miatt, az elmúlt héten több jobbikos politikus antiszemita felhangokkal teli hangfelvétele került elő.

Az utóbbi hetek egyik legnagyobb botránya az volt, hogy a Jobbikhoz köthető személyek kijelentéseiről készített korábbi hangfelvételek láttak napvilágot, amelyeken antiszemita vagy sértő megjegyzések hallhatók a párt politikusaitól. Ezeket elsőként a Mandiner mutatta be. A főszereplő Apáti István, aki a Szent Korona Rádióban osztotta meg hallgatóságával antiszemita nézeteit a zsidók befolyásáról, arról, hogy a zsidók felvásárolták Magyarországot és a hazai pártokat, s hogy a hazai uralmi törekvéseiknek egyedül a Jobbik állja útját. Az első hangfelvétel után Mirkóczki Ádám, a párt szóvivője még igyekezett mentegetni a helyzetet, de érvelése hazugságnak bizonyult. Később szintén a Szent Korona Rádió anyagai kerültek nyilvánosság elé, amelyeken Zagyva György Gyula volt jobbikos politikus, Toroczkai László jobbikos polgármester vagy éppen Magvasi Adrián, a XIII. kerületi Jobbik-alapszervezet vezetője és a párt támogatását élvező Alfahír főszerkesztője viccelődött. A beszélgetés Toroczkai és Magvasi között így zajlott: „Beszélhettünk volna arról is, hogy tegnap az egyik ilyen közösségi oldalon – vagy nem is tudom, minek hívják az ilyen zsidó Facebookokat – köröztettek több ezer embernek elküldve egy írást, amelyet egy úgynevezett volt nemzeti radikális írt. Egyébként nagyon érdekes, hogy miként lett valaki volt nemzeti radikális, azaz hogy lehet kilépni. Tehát a hazafiságból miként lehet kilépni egyik pillanatról a másikra. Na mindegy, ebbe most ne menjünk bele…”
Magvasi Adrián: „Golyóval.”

FELEDTETNI A MÚLTAT
Míg a sajtó a Jobbik korábbi botrányait tárta fel, Vona Gábor a klubrádiós Rangos Katalin vendége volt a Spinoza Színház kávézójában. A pártelnök a Canossa-járásnak is beillő beszélgetés során többször elmondta, hogy őszintén, belső meggyőződésből teszi, amit tesz. Bár arra is sűrűn utalt, hogy amikor Gárda-mellényben ment be a Parlamentbe, akkor abban is ugyanígy hitt, és akkor ezt gondolta helyesnek. A Gárda-mellényről egyébként azt mondta: még akkoriban, 2010 körül elajándékozta. Igaz, ennek ellentmondanak saját korábbi szavai, mert amikor egykori gárdisták követelték vissza tőle a mozgalmat szimbolizáló mellényét, akkoriban úgy nyilatkozott: nem adja vissza, nem adná oda senkinek. Egy másik ellentmondás, hogy a korábban a homoszexuálisok ellen felszólaló Vona ebben az interjúban már úgy fogalmazott, hogy nem bánja, ha nemi beállítottságán élcelődnek politikai ellenfelei, mert ha homoszexuális lenne, azt is vállalná. Hozzátette: „Várjuk a homoszexuális emberek szavazatait.”

FELHÁBORODÁS ÉS TILTAKOZÁS
A Spinozában lefolytatott beszélgetés után Tódor János Radnóti Miklós antirasszista díjas, Wallenberg-díjas, magyar Pulitzer-emlékdíjas újságíró visszaadta az ott kézhez vett Lendvai-díját, mert szerinte egy rasszista, homofób, szélsőjobboldali pártvezetővel kokettáltak a liberális szemléletéről híres helyen.
A jobbikos fordulat tehát, úgy tűnik, csak látszólag nagy változás, mert ha alaposabban mögé nézünk, jól látszik, hogy nem minden arany, ami fénylik.
KUNFALVI NÓRA

Toroczkai László és Zagyva György Gyula 2012-ben Varsóban, a lengyel függetlenség napjának előestéjén sajtóértekezletet tart őrizetbe vételükről. Az antiszemita megnyilvánulások akkoriban mindennaposak voltak a mostanában a liberálisok felé is nyitó párt életében

Ezek is érdekelhetnek

További híreink