Ismét Merkel pártja nyert

Mátrix
A szeptemberi német parlamenti választás főpróbáján a Kereszténydemokrata Unió (CDU) győzedelmeskedett.

Észak-Rajna–Vesztfália, a német betűszóval NRW-ként ismert legnépesebb tartomány eddig a szociáldemokraták fellegvárának számított. 2005-ben nyert ott utoljára Merkel kancellár pártja, a kereszténydemokrata CDU.

Az év elején még a szocdemeknek állt a zászló! Martin Schulzot harmadszor már nem választották meg az Európai Parlament elnökévé, így Brüsszelből Berlinbe igazolt át. Szinte messiásként érkezett, hiszen a CDU-val nagykoalícióban kormányzó szociáldemokrata SPD népszerűsége annyira alacsony volt, hogy korábban már azon morfondíroztak, vajon érdemes-e egyáltalán Merkellel szemben kancellárjelöltet állítani.

Schulz érkezése galvanizálta a baloldalt, az SPD vezetői vele akartak egy balkanyart végrehajtani, így nem csoda, ha a „társadalmi igazságosság” (értsd: „Fizessenek a gazdagok!”) jelszava felcsillantotta a közel 20 éves neoliberális megszorító politika befejezését. Január-februárban zakatoló „Schulz-vonatról” vagy mindent elsöprő hullámról írt a sajtó.

Balkanyar

Az új jelölt ügyesen szorította sarokba a CDU-t. Schulz a költségvetés tavalyi 23 milliárdos többletéből jóléti intézkedéseket finanszírozna (a németeknek), míg a CDU ezt a pénzt a migránsok integrációjára költené. 

Persze egy kis demagógiáért a kereszténydemokraták sem mennek a szomszédba. Merkel pártja nem hagyta magát (még jobban) a migránssimogató sarokba szorítani, ezért az immáron bevándorlásellenessé vált német közvélemény előtt úgy pozicionálták át magukat, hogy közben ne köpjék szembe a korábbi „Minden szírt befogadunk!” politikájukat sem. A megoldást a finom áthangolás hozta, így ráadásként sikerült kifogni a szelet a bevándorlásellenes Alternative für Deutschland (AfD) vitorlájából is.

Merkel kancellár látványos migrációs kommunikációs fordulata pont a Saar-vidéki tartományi választás elé esett. Az ellenőrzött bevándorlás helyett immáron a menekülés okainak felszámolása, az elutasított vagy bűnelkövető menedékkérők ütemes kitoloncolása és a beilleszkedni képtelen migránsok támogatásának a megvonása vált a CDU fő témájává. Legalábbis a választási évben.

Újra nagykoalíció?

A Saar-vidék után május elején az északi Schleswig-Holsteinben is a CDU nyert, ami végképp amortizálta a Schulz-hatást. Ráadásul NRW-ben sokkal rosszabbul élnek az emberek, mint négy éve. Az oktatás, a közlekedés vagy a közbiztonság helyzete jottányit sem javult, így nem csoda, ha a kölni szilveszter és más „elszigetelt” esetek láttán a CDU-s plakátok ezekbe a sebekbe szórták a sót: „Már nem érzem magam biztonságban!” – üzenték, és több rendőrt ígértek megoldásként, vagy az SPD és a Zöldek tartományi kormánya által nem nagyon támogatott köztéri videós megfigyelés kiépítését.

A szeptemberi választás előtt úgy tűnik, hogy a két nagy párt eredményesen veszi vissza a szélektől a témákat és a szavazókat, így a Balpárt és az AfD számára sem garantált a korábbi szárnyalás folytatódása. Bizonytalan időkben újfent Merkel lett a kiszámíthatóság és folyamatosság Buddha-szobra. Talán ezért is mutat minden jel szövetségi szinten a nagykoalíció folytatása felé.

Ezek is érdekelhetnek

További híreink