AMERIKAI–KÍNAI VISZONY
Minden eddiginél erősebben és az egész világra nézve aggasztóbban bomlik ki az Egyesült Államok és Kína közti kereskedelmi háború újabb fejezete. Donald Trump amerikai elnöknek a távol-keleti óriással szemben bevezetett büntető-kényszerítő szándékú vámtarifa-emelése, amelyet újabbak követhetnek, sok milliárd dollárt húz ki az USA fogyasztóinak, termelőinek a zsebéből. Nem kis mértékben azokéból, akiknek az elnök a 2016-os megválasztását köszönheti. Vagyis Illinois, Iowa, Minnesota – Kína nagymérvű szójababvásárlásában még reménykedő – farmereiéből és az északkeleti Nagy-tavak körzetében lévő, egykoron az autó-, acél-, egyáltalán a nehézipar centrumát jelentő, ma már csak Rozsdaövezetnek nevezett vidék, a Rust Belt kékgallérosaiéból, a munkásokéiból. Noha az amerikai vámtarifa-emelések központjában az ázsiai nagyhatalom áll, a kereskedelmi ellentétek az Egyesült Államok két szomszédjával, Kanadával és Mexikóval sem rendeződtek. Washington érvényben tartja az acél- és alumíniumtermékekre kivetett vámokat. S a harmadik fronton, az USA Európai Unióval való vitája terén sem látni javulást.
FÜGGŐSÉG
Még a Donald Trumppal és politikájával rokonszenvező amerikai Vox.com portál szerzője is kétségeinek ad hangot az elnök stratégiáját illetően. Az sem biztos, hogy van stratégiája, vagy éppen az a taktikája, hogy azt a látszatot keltse: nincsen – jelzi a cikkíró. Mindenesetre Trump saját gazdaságpolitikai tanácsadói sem adnak hitelt az Egyesült Államok első embere magyarázkodásának, hogy a vámemelés jó, Amerika nyertesen kerülhet ki az ütésváltásból, és a veszélyeztetett farmereket majd kárpótolja az elnök. A Kínával folytatott kereskedelmi háború mindkét fél számára fájdalmas veszteséggel jár – figyelmeztetnek. A globális pénzpiacok is a tanácsadókkal és nem Trumppal értenek egyet, amit az értékpapírpiacokon bekövetkezett esés is jelez.
Washington elnöki utasításra ez év májusában kétszázmilliárd dollár értékű Kínából származó importot sújtott huszonöt százalékos vámmal. Az USA első számú vezetője kilátásba helyezte, hogy a fennmaradó, mintegy 325 milliárd dollárnyi kínai behozatalra is kiterjeszti a sarcot. Peking válaszlépésében hatvanmilliárd dollár értékű amerikai árura emelte a vámtételeket, és huszonöt százalékos vámot vetett ki az Egyesült Államok mint exportőr szempontjából különlegesen fontos cseppfolyósított földgáz (LNG), hús és gabona behozatalára. „Az USA függősége a kínai áruktól nagyobb, mint Kínáé az amerikai importtól” – idézi a pekingi vezetés véleményét tükröző Global Times a magas rangú kínai külkereskedelmi szakértőt, Ho Vejvent (He Weiwen).
AUTÓIPARI GONDOK
Az amerikai vámemelés több tíz milliárd dollárnyi pótbevételt juttat ugyan a kincstárnak, de az ország gazdaságának, mindenekelőtt a lakosságnak a vesztesége ennél egy nagyságrenddel nagyobb lehet. Szakértők sem egységesen ítélik meg a helyzetet. Egyesek szerint Washington lépése a kínai GDP-ből (amely az idén vásárlóerő-paritáson számolva várhatóan meghaladja a 28 000 milliárd dollárt) egy százalékot, azaz 280 milliárd dollárt vághat le. Ez az ázsiai ország gazdaságának a méreteit, a hatalmas tartalékokat tekintve nem jelentős.
A vámemelések miatt mindkét oldalon jelentősen módosul a külkereskedelem és a termelés szerkezete. Az amerikai autóiparban – mind a hazai, mind az USA-ban gépkocsit gyártó-összeállító külföldi (német, japán, dél-koreai) vállalatoknál – a Boston Consulting adatai szerint évente tízmilliárd dollárnyi értékű kínai importalkatrészt használnak fel. Nem beszélve arról, amit a Deutsche Wirtschaftsnachrichten (DWN) hírügynökség pendített meg: az Egyesült Államok autóipara nemcsak a kínai, de a német beszállítóknak is erősen kitett.
A BMW és a Daimler 2017-ben nyolcszázezer gépkocsit állított elő az USA-ban, s ezzel a legnagyobb amerikai autógyártók közé került. Ha számukra szintén megdrágulnak a távol-keleti országból behozott, a járműveikbe beépített alkatrészek (vagy esetleg a Németországból importáltak is), azon az amerikai vásárlók is vesztenek.
DRÁGUL AZ ÉLET
A rendezetlen amerikai–kínai kereskedelmi kapcsolatok mindkét oldalt új vevők, piacok, beszállítók keresésére ösztönzik. Ezzel a dél-koreai, vietnami, tajvani, thaiföldi, indonéz gyártók járhatnak jól a kínaiak rovására. Az USA-ban a folyamat a hazai gyártású-összeszerelésű autók négy-hatezer dolláros, tíz-tizenöt százalékos drágulásához vezethet. Ugyanez érvényes a kínai nyomtatott áramkörök, mikroprocesszorok, készülékek, berendezések amerikai importjának várható zsugorodására, ami az Egyesült Államok fogyasztói számára nemcsak a számítástechnikai eszközök árát emeli meg, hanem a gépek, a szintén érintett kereskedelmi járművek közvetítésével szinte mindenre kiterjed.
Trump azt állítja, országában a gazdasági helyzet elég stabil ahhoz, hogy kiállja a Pekinggel való csörte feszültségeit. Vezető közgazdászok ezt vitatják. Az idei első negyedév 3,2 százalékos bővülést hozott ugyan – ez a hasonló kínai adatnak hozzávetőlegesen a fele –, ugyanakkor a viszonylag jó eredményhez egyszeri tényezők (mint például a készletek növekedése) járultak hozzá. Vagyis az amerikai gazdaság korántsem annyira szilárd, mint azt az elnök véli.
SZOMSZÉDHÁBORÚ
Ám a vámtarifa-emelési lépéseket (kiváltképpen a mexikói, kanadai irányt) bíráló párttársak – mint például Chuck Grassley, a szenátus pénzügyi bizottságának az elnöke – nem éreznek magukban elég erőt ahhoz, hogy szembeforduljanak Trumppal, hogy meggyőzzék az elnököt a háromfrontos kereskedelmi konfliktusélezés kockázatosságáról. Grassley-nek volt ugyan egy ultimátummal felérő próbálkozása, hogy megvétózza a NAFTA-utód amerikai–mexikói–kanadai kereskedelmi megállapodást (USMCA), amíg a két szomszédot sújtó acél-alumínium vámtarifákat az elnök vissza nem vonja, de ezt Trump egyszerűen figyelmen kívül hagyta. A megemelt acél- és alumíniumvámok (25, illetve 10 százalék) tavaly márciusban léptek életbe az 1962-es kereskedelemfejlesztési törvény híres-hírhedt 232-es szekciója (nemzetbiztonsági érdekekre való hivatkozás) alapján.
A szenátus pénzügyi bizottsági vezetője erre csak annyit mondott: ami a kereskedelmi szabályozást illeti, a korábbi amerikai törvényhozók túlságosan nagy hatalmat hagytak az elnök kezében. Ezt a nézetet a republikánus honatyák jelentős része osztja, de rezignáltan hozzá is teszik: túl sokat nem tehetnek már ellene.
Persze bizonyos mértékben Kanada és Mexikó is felelős a helyzet elfajulásáért. A kevésbé diplomatikus és az erőviszonyokat fel nem mérő, „szemet szemért, fogat fogért” alapú vámtarifa-növelésükkel veszélyes játékba kezdtek hatalmas, erős szomszédjukkal – mint a Thehill.com
fogalmaz, „lenyúlják” az USA-t. Kanada kemény emeléssel csapott le az Egyesült Államokból származó narancslé, whiskey, vécépapír és juharszirup behozatalára. Mexikó pedig büntetővámok kivetését fontolgatja az amerikai termékekre annak megtorlásául, hogy a washingtoni hatóságok úgymond mesterségesen lassítják a határon áthaladó exporttermékek útját, ezzel érzékeny veszteségeket okozva a mexikói szállítóknak.
OLAJFRONT
A Trump-adminisztráció a világ más részein is bekeményít, például a Perzsa (Arab)-öböl régiójában. Az USA katonai lépéseket tett a térségben, nagymérvű csapatösszevonást, haditengerészeti erőátcsoportosítást hajtott végre az Iránra való nyomásgyakorlás céljából, amelynek bizonytalan a kimenetele. Amit már biztosan elértek: az olaj- és a földgázárak meglódultak – és ez ismét érinti mind az amerikai magánfogyasztókat, mind az ottani vállalatokat. Mint az OilPrice Intelligence Report jelentette, május közepén a júniusra vonatkozó határidős jegyzések (WTI, brent olajmix és a gáznál a Nymex) csaknem két százalékkal emelkedtek egyetlen nap leforgása alatt! Ez hatással lesz például a magyarországi árakra is a növekvő üzemanyag- és földgázárak következtében. Nem beszélve arról, amit nyugaton, Brüsszelben, még inkább Washingtonban nem szívesen hallgatnak: Moszkva kihasználhatja az árhullámot, alákínálhat a versenytársainak, megállapodhat az új kijevi vezetéssel és tovább szilárdíthatja európai energiaforrás-szolgáltatói szerepét.
Az olaj ellenértékére számottevő befolyást gyakorló Venezuelában ez idő szerint még viszonylagos csend honol. Ha ott is tovább éleződik a helyzet, és Trump – mint kilátásba helyezte – intervenciót hajtat végre, katonai erőt vet be a Maduro-rezsim eltávolítására, az üzemanyag- és energiaárak tovább emelkedhetnek. Európa gazdasága amúgy sem a legjobb formáját mutatja, az EU további sorsa a május végi európai parlamenti választások függvénye. A német gazdaság gyengélkedik, ami az eurózónán túl az ahhoz ezer szállal kötődő magyar gazdaságot is érinti.
Amerikai tengerészek egy Patriot rakétával. Trump bevetette a nehéztüzérséget a vámháborúban
ALKALMAZKODÁSI KÉNYSZER
Ma az Egyesült Államoknak van a fejlettebb országok körében a legnagyobb vámterheket alkalmazó rendszere, még Kínát, Oroszországot és Törökországot is megelőzve. A nagy kérdés az, hogy Trump meddig hajlandó elmenni a Pekinggel folytatott vámháborúban. A következő hónapokban az amerikai infláción már látszik majd ennek hatása. 2020-ban választások lesznek, az elnöknek eredményeket kell felmutatnia. Ha viszont a kampányában magát a vámháborút szeretné felhasználni, akkor Kínának ugyanúgy meg kell tanulnia együtt élni a magas amerikai importvámokkal, ahogy Oroszország alkalmazkodik az amerikai indíttatású nyugati szankciókhoz. Pekingben ugyanakkor nem zárkóznak el a kínai–amerikai kereskedelmi konzultáció 2019. májusi, sikertelen 11. fordulója után az esetleges újabb kapcsolatfelvételtől. Erről azonban jelenleg nincs szó.
Két nagymértékben eltérő gazdasági-politikai rendszer csap össze Kína és az Egyesült Államok vámháborújában. Peking, amely a piaci elemek alkalmazása mellett erős centrális, pártállami beavatkozási rendszert tart fenn, központi intézkedésekkel úgy csoportosíthat át sokmilliárdos támogatásokat, amihez hasonlót az USA elnöke, bármennyire nagy is a hatalma, a demokratikus amerikai struktúrában nem tehet meg. E tekintetben a távol-keleti óriás politikai berendezkedése, hatalmi szerkezete előnyt jelent. A pekingi piramis csúcsán egy személy, a pártfőtitkár-elnök-katonai főparancsnok áll, irányít, parancsol. Nincs ellenzék, nincs vita – amit ő elhatároz, azt végre kell hajtani.
CSALÓKA STATISZTIKÁK
Nota bene, a kereskedelmi háborúban két, nagyjából ugyanolyan erős ellenfél feszül egymásnak. A nominális GDP-t tekintve az Egyesült Államok még nagyobb gazdaságilag, de ha a vásárlóerő-paritásos (PPP) alapon számoljuk a bruttó hazai terméket, a CIA 2017-es becsléseken alapuló adatbázisa szerint Kína gazdasága már két évvel ezelőtt is csaknem húsz százalékkal volt nagyobb, mint az USA-é. Ha a hivatalos USD/RMB-árfolyamon számolunk, Amerika gazdaságának a méretei tavalyelőtt még mintegy negyven százalékkal haladták meg az ázsiai országét.
Ám a CIA közgazdászai figyelmeztetnek: a hivatalos kínai fizetőeszköz, a jüan-renminbi (CNY) árfolyamát nem a piac, hanem önkényesen, parancsalapon az állam határozza meg. „Fiat currency”: az állam és nem a piaci viszonyok által meghatározott valuta – jellemzi az ügynökség Kína devizáját. Ez torzítja az adatokat, a valóságosnál kisebbnek tünteti fel a távol-keleti gazdaság méreteit. „Kína esetében a GDP-számításnál a PPP-paritás (és nem a hivatalos USD/RMB-árfolyamon alapuló adat) adja a más országok gazdaságával való legjobb összehasonlítási alapot” – szól a CIA World Factbook összeállítóinak a megjegyzése. Ami azért is figyelemre méltó, mert még közgazdászkörökben is elterjedt az a nézet, hogy az amerikai gazdaság mérete sokkal nagyobb a kínainál.
Amerikai becslések szerint Peking tavaly 300-400 milliárd dollárnyi jüant pumpált bele Kína gazdaságába (ennyivel nőtt az állam eladósodottsága), hogy a csökkenő, de a Nyugat átlagát még mindig két-háromszorosan meghaladó növekedési üteme ne fékeződjön le. Ez a vezetésnek nem okozhat különösebb gondot, hiszen a távol-keleti óriás tartalékai a legnagyobbak a világon. Az aranykészletei nélkül is jóval meghaladják a 3000 milliárd dollárt, az USA tartalékainak több mint a hússzorosát.
KÖLTSÉGVETÉSI GONDOK
Ám ha Kína 2018-as állami büdzséjét (körülbelül 3300 milliárd dollár) tekintjük, a gazdaságélénkítő 300-400 milliárd legalább a tíz százalékát teszi ki. Ez még az ázsiai ország számára is igen jelentős tétel. Valószínűleg ezzel is magyarázható, hogy ez év márciusában, az idei költségvetés megtárgyalásakor Li Ko-csiang kormányfő a 2018-ban megengedett 2,6 százalékos büdzséhiány 2,8-re való növelését javasolta. A miniszterelnök szerint Kína ez évben is „proaktív, nagyobb intenzitású” fiskális politikát folytat. Ezzel tulajdonképpen újabb serkentést, támogatásokat ígért a gazdaságnak, mindenekelőtt a kis- és középvállalatoknak. Az állami finanszírozás adócsökkentésekben, további infrastruktúra-beruházásokban ölt majd testet.
Peking emellett dollármilliárdokat fordít az új selyemútra, az Egy övezet, egy út kezdeményezésre (BRI). Ezzel el akarja érni egyik stratégiai célját, hogy a hatékonyabb, rövidebb szállítási útvonalakat és a Kínán belüli ellátási-értékesítési hálózatot kihasználva költségcsökkenést érjen el. Ily módon ismét versenyképesebbé tennék az emelkedő munkabérek miatt pozíciót vesztő hazai gyártást, a kínai gazdaság egészét, azaz a globális dominanciára való törekvésének kulcselemét.
Borítófotó: Sárkánytánc a Nagy Falnál. Szűkül Peking mozgástere
