Ismét az államcsőd küszöbén

Mátrix
A dél-amerikai ország immár kilencedik államcsődjével kénytelen szembenézni, amely feltörekvő piaci válsággá fajulhat. A közelgő választásokon a populista peronisták lehetnek a befutók, tovább súlyosbítva ezzel a krízist.

ARGENTIN VÁLSÁG

Argentína ismét a levesfazékba került, egy újabb államcsőddel szembesül. Az ország két évszázados történetében ez lenne a kilencedik ilyen eset. A Mauricio Macri elnök által vezetett kormány 57 milliárd dollárnyi IMF-hitel feltételeinek az újratárgyalását kezdeményezte, összesen 100 milliárd dollár értékű adósságot próbálnak meg átütemezni. A peso az idén 30 százalékkal zuhant a zöldhasúval szemben. Macri kénytelen volt korlátozni a tőkeáramlást, befagyasztotta az üzemanyagok és az alapvető élelmiszerek árát. Az infláció 50 százalék fölé száguldott, a világon az egyik legmagasabb szintű.

 

KEZELHETETLEN ADÓSSÁG

A feltörekvő piacok befektetői között érthető módon pánikhoz közeli állapot van: ismét keservesen megtanulhatták, hogy egy magát piacbarátnak mondó kormányzat és egy IMF-hitel sem garancia befektetéseik biztonságára. Macri 2015-ös győzelme után nyitotta meg ismét az országot a külföldi befektetők előtt, miután Argentína tizenöt évig küzdött hitelezőivel a 2001-es csőd után. A bizalom megvolt: az államadósság felét devizában kibocsátott kötvényekkel sikerült finanszírozni, köztük az elhíresült százéves lejáratú papírral (Hosszú kötvények aranykora – Figyelő, 2019/36., 28–29. oldal).

Macri sikeresen meggyőzte a befektetőket arról, hogy az adósság kezelhető, és bevezeti piacbarát reformjait. A feltörekvő piacok azonban nem így működnek: a globális bővülés lassulása nyomán megindult a tőke kifelé, a peso jelentős gyengülését és ezen keresztül a devizában kibocsátott államadósság növekedését okozva ezzel. A leértékelődött árfolyam megdrágította az importot, a munkások fizetésemelést követeltek, a nagyobb bérköltségek pedig tovább növelték az inflációs nyomást. Argentínában a szakszervezetek erősek, a szolgáltatások közül soknak az ára a dollárhoz kötött. Minden adott volt tehát egy inflációs spirál beindulásához. Az IMF hiába követelt szigorúbb monetáris és fiskális politikát, a kormány ezt csak súlyos népszerűségvesztés árán tudta volna végrehajtani. A kabinetnek és a jegybanknak havi 30 milliárd dollár értékű rövid lejáratú tartozást kell(ene) megújítania, ami a fele a devizatartaléknak. A Nemzetközi Valutaalap így nem nagyon tehet mást, mint feltehetően belemegy majd az adósság lejáratának átütemezésébe. Megoldást azonban ez sem fog hozni, legfeljebb a csődöt tolja el.

DOLLARIZÁCIÓ

A gazdasági és pénzügyi helyzetet súlyosbítja, hogy októberben választások lesznek. A befektetők attól tartanak, hogy a népszerűtlenné váló Macri helyét a populista peronisták jelöltje, Alberto Fernández veszi át. Az elnök augusztusban el is vesztett egy előválasztást, amire a peso jókora eséssel reagált. A hagyományos argentin recept szerint a peronisták populista ígérgetésekkel megszerzik az államfői posztot, majd az ígéretek beváltása nyomán csődbe viszik az országot. Az ilyen folyamatok rendre a nemzeti fizetőeszköz leértékelődésével járnak (1876, 1890, 1914, 1930, 1952, 1958, 1967, 1975, 1989, 2018), így az állampolgárok elvesztik megtakarításaik jókora részét.

Nagy kérdés, hogy mi állíthatja meg ezt a hosszú ideje tartó körforgást. Egy javaslat szerint fel kellene adni a pesót és bevezetni helyette a zöldhasút. A peronisták ezt ellenzik, mert az ő gazdaságpolitikájuk az infláción alapul, a dolláralapú monetáris rendszer viszont azt radikálisan csökkentené. Kétségek vannak azzal kapcsolatban is, hogy az ország alkotmánya lehetővé teszi-e a dollarizációt. A törvényhozás többségével a háta mögött azonban elképzelhető, hogy Macri végre tudná ezt hajtani. Panama például 1904 óta használja az USA devizáját, Salvador és Ecuador 2000-ben vezette be. Salvadorban és Panamában így a latin-amerikai térség legalacsonyabb kamatszintje alakult ki, Ecuadorban száz éve nem látott árstabilitás köszöntött be. Egy 1990-es törvényben az éppen aktuális államcsődből való kilábalás során elrendelték, hogy a dollárt egy az egyben váltsák a pesóval. Ez azonban nem átfogó monetáris rendszerváltás volt, és a 2000-es évek elején vissza is vonták a jogszabályt. A zöldhasúra való átállás megszakíthatná az államcsődök, az infláció és a lakosság elszegényedésének ördögi körét.

 

VESZTESEK ÉS NYERTESEK

A több milliárd dolláros kérdés: mivel lehet újra és újra bepalizni a dolláralapon befektetőket, hogy finanszírozzák az argentin államadósságot annak ellenére, hogy újra és újra vesztenek rajta? Legutóbb az amerikai Autonomy Capitalről röppent fel a hír, hogy egymilliárd dollár bukóban van az argentin papírokon. Az alapot Robert Gibbins, a Lehman Brothers korábbi kereskedője alapította, összesen hatmilliárd dollárt kezelnek, és az utóbbi években az egyik legaktívabb feltörekvő piaci befektetőnek számítanak. Tavaly például 17 százalékos hozamot értek el.

Feltehetően bukóban van egy másik neves feltörekvő piaci invesztor is: a korábban a magyar kötvények egyik legnagyobb vásárlójaként ismert Franklin Templeton 110 milliárd dolláros portfóliójának nagyjából a 2,5 százaléka áll argentin államkötvényekben.

Persze egyáltalán nem biztos, hogy ezek a befektetések bukással zárulnak le. Paul Singer amerikai milliárdos Elliott Management nevű alapja például tizenöt éves küzdelem és százmillió dolláros jogi költség után végül 2,4 milliárd dollárral, az eredeti befektetés több mint tízszeresével szállt ki a dél-amerikai ország papírjaiból. Az ilyen típusú megállapodások a hitelezőkkel persze nagyon ritkák, továbbá óriási kockázatot hordoznak.

 

Borítófotó: A peso árfolyamán csodálkozó argentinok. Az idén 30 százalékkal gyengült a kurzus a dollárral szemben