Időközi voksolások

Mátrix
Zuglóban fordulatot hozhat, Józsefvárosban biztosan nem gyakorol hatást a képviselő-testületi többségre az április 23-i időközi önkormányzati választás. Ettől még tartogat érdekességeket mindkét voksolás, illetve azok előzményei.

Fekete melegítőben és sportcipőben rendelt magának egy sört és egy kávét, zavartan álldogált a pultnál, majd leült egy asztalhoz, és idegesen nyomkodta a telefonját. Aztán kiment a kocsmából, s azóta nem látta senki. Sápi Attila szocialista önkormányzati képviselőt a rendőrségi honlapon elérhető körözési adatlap szerint tavaly január ötödike óta keresik, megkeresésünkre azonban további részleteket nem árultak el a budapesti kapitányság részéről. Ahogy arról sem tudhattunk meg többet, noha sajtóinformációk szerint az utóbbi hetekben felgyorsultak a kihallgatások, hogy miért került másik rendőrségi alosztályhoz az ügy, s esetleg bűncselekmény gyanújával is nyomoznak-e.

PATTHELYZET

A Zugló 3-as számú választókörzetében mandátumot szerzett helyi, amúgy Monoron élő politikus ugyanis súlyos adósságokba keveredett. A Toro Security System Vagyonvédelmi Kft. tulajdonosaként százmillió forintot meghaladó adótartozás miatt
került felszámolás alá a cége, neki pedig személyesen csaknem kétmilliós adóssága volt. További adalék, hogy Sápit még 2015 nyarán ittas vezetésen kapták. Ügyét 2016 januárjának második felében tárgyalták volna, ám távollétében elnapolták az eljárást, egészen addig, amíg elő nem kerül. Mindez, valamint a további zűrös cégügyek vezettek a Bors legújabb, meg nem erősített információi szerint odáig, hogy a képviselő idegösszeomlást kapott, s ezért menekült el. A Fidesz mindenesetre felszólította a pártot, tisztázza, milyen köze lehet az MSZP „zavaros, alvilági” ügyeinek ahhoz, hogy Sápinak nyoma veszett.

Így történt vagy sem, mindezek miatt kellett egy évvel az eltűnés után a képviselő-testületnek megszűntté nyilvánítania a mandátumot, melynek betöltésére a helyi választási bizottság április 23-ára írta ki az időközi választást. A jelölő szervezetek nem siették el a döntést arról, hogy kit indítanak, csak márciusban nevezték meg az aspiránsokat. A tét ugyanis igen nagy, hiszen ha a Fidesznek – mi-után Szatmáryné Jähl Angéla 2014 őszén csupán hét szavazattal maradt le – ezúttal sikerül nyernie, úgy kormánypárti többségű lehet a testület. Márpedig a párbeszédes Karácsony Gergely polgármester eddig is csak kínkeservesen, különböző alkuk révén tudta vezetni a kerületet. Ez is az egyik oka annak, hogy gyakorlatilag semmi sem történt Zuglóban az elmúlt években, a kerületi fejlesztések rangsorában rendre az utolsó helyen végzett a városrész.

Sápi eltűnése miatt csak erősödött a patthelyzet, a tehetetlenségre pedig jó példa, hogy a képviselő-testület legutóbbi ülésén ismét elhalasztották az egyébként vitatott, ám évtizedes tervről, a Bosnyák téri Mundo városközpontról való döntést. Jellemző egyébként, hogy az előző, Papcsák Ferenc-féle vezetés, miután rendbe hozta a templomot, valamint több közterületet, a további fejlesztéseket is előkészítette, ám azok megvalósítása csupán terv maradt.

MEGOSZTOTT ELLENZÉK

A Fidesz esélyeit növeli egyébként a körzetben, hogy az ellenzék, akárcsak országosan, itt is eléggé megosztott. Külön indul az LMP, amely a huszonkét éves közgazdászhallgató Csordás Balázst veti be, míg a különutas, Juhász Péter-féle Együtt és az ex-LMP-s Várnai László nevével fémjelzett CivilZugló Egyesület Drevenka Monikát, aki bemutatkozása szerint harmincöt éve dolgozik ugyanabban a gyógyszertárban. Az egyesületre jellemző, hogy hat-nyolc százalékot simán el tudtak vinni a korábbi választásokon. Ez komoly fejtörést jelenthet a „közös” balos jelöltnek, aki Bitskey Bence, Bitskey Tibornak, a nemzet színészének az unokája. Ő az önkormányzat által fenntartott Cserepesházban dolgozik, márpedig informátoraink szerint ez Zugló parlamenti képviselőjének, a helyi szocia-lista főnök Tóth Csabának a „birodalmához” tartozik. Mindenesetre Tóthnak sikerült elérnie, hogy aspiránsuk mögé a Gyurcsány-féle Demokratikus Koalíció, a Párbeszéd és az MSZP-közeli Összefogás Zuglóért Egyesület is beálljon.

A feszültséget jelzi, hogy Várnai szerint jelöltjüket Tóth megfenyegette, emiatt feljelentést is tettek, a civil egyesület egyik tájékoztatóján pedig heves szóváltás is kialakult emiatt. Tovább bonyolítja a helyzetet, hogy Szentpáli Kolos személyében a Munkáspárt is jelöltet állít a megmérettetésre – viszont, ahogy az elmúlt időszak időközi választásain, a Jobbik ezúttal sem indít senkit.

A Fidesz-KDNP jelöltje végül Somodi Zoltán gyermekorvos lett, akit a szocialisták azzal támadtak, hogy a Jeruzsálemi Szent Sír Lovagrend tagjaként nem politizálhatna. Ám ez nem volt túl hatásos, sőt, a helyi választási bizottság szerint az MSZP megsértette a választási eljárásról szóló törvényt, amikor félrevezető szórólapokat osztogatott a kormánypárti aspiránsról. Lapunk által megismert programja szerint Somodi érthető módon legfontosabb feladatának a gyermekegészségügyi ellátás fejlesztését, továbbá a várakozási idő csökkentését és a fontosabb szakrendelések kapacitásának a bővítését tartja, de külön kitér a bölcsődei férőhelyek bővítésére és a bérlakások felújításának a szükségességére is.

KORHATÁROS JELÖLT

Nem követendő példa, hanem maga a probléma – mondja Zentai Oszkár, a józsefvárosi Fidesz alelnöke a VIII. kerületi Magdolna negyedben induló, az MSZP és a DK támogatását maga mögött tudó Pityinger László, azaz Dopeman által képviselt szellemiségről. A „megyünk lopni” és hasonló gondolatok mentén született, a nők megalázásától sem idegenkedő korhatáros szövegeket évtizedek óta jegyző „gengszterrapper” indítása elemzők szerint a baloldali pártok teljes ötlettelenségének lehet az újabb bizonyítéka. A mocskos szájú zenészt, aki korábban az Orbán Viktorról mintázott hungarocellfej rugdosásával is bekerült a hírekbe, nem tudtuk elérni, ám Facebook-oldala alapján mostanában lelkes résztvevője a CEU melletti tüntetéseknek, továbbá DopeHitel néven különböző banki hitelek elintézését ígérő vállalkozást is indított. Hogy komoly-e a próbálkozás, vagy csak tréfa, nem egyértelmű, de a hirdetés szerint még BAR-listás ügyfeleknek is tud pénzintézeti kölcsönt szerezni.

A kormánypártok helyi elnöksége egyhangúlag állt ki Sántha Péterné alpolgármester indítása mellett. A körzetben a Fidesz-KDNP 2009 óta veretlen, a mostani voksolást is a szintén fideszes Balogh István Szilveszter lemondása miatt kellett kiírni. Azóta amúgy a Jobbik feljelentette Baloghot, szerintük ugyanis tízezreket kért szociális bérlakások kiutalásáért cserébe az érintettektől. Kocsis Máté polgármester ennek kapcsán közölte: ilyesmiről konkrétan nem tud, ám a távozó képviselő saját bevallása szerint is „pénzügyi vitába” keveredett magánszemélyekkel, továbbá tetemes adósságot halmozott fel.

Szintén indul a vasárnapi megmérettetésen függetlenként a Kocsis Mátéval vitába keveredő, s az országos médiumok által is „felkapott” Románné Bolba Márta evangélikus lelkésznő, valamint Konczos László József a Munkáspárt színeiben. Megszakítva az elmúlt hónapok „hagyományát”, e körzetben a Jobbik is próbálkozik, Huszár Pétert indítja a voksoláson.

Mindenesetre, ha esetleg a korábban a szocialistákat és Gyurcsányt is hevesen támadó Pityingerből mégis politikus lenne a mandátum elnyerésével, vagy másik ellenzéki jelölt lenne a befutó, a masszív józsefvárosi Fidesz-többséget ez nem érintené, lévén 2014-ben minden körzetet kormánypárti jelölt nyert, balos és jobbikos képviselők csak kompenzációs listán tudtak bekerülni a testületbe.

Ezek is érdekelhetnek

További híreink