FRANCIA BELPOLITIKA
„Elcsodálkoztam, milyen szinten vagyok képes feladni a saját igényeimet. Távozom a kormányból, tovább nem hazudok magamnak!” Ezekkel a saját maga által is nem túl protokollárisnak aposztrofált mondatokkal robbant be a múlt héten egy álmos kedd reggelbe Nicolas Hulot francia környezetvédelmi miniszter. A hír nyomán rögtön drágultak az Électricité de France (EdF) részvényei. Macron különös nyári raliját követően (Túltengő Macrónia – Figyelő, 2018/32.) a legkevésbé sem hiányzott az államfőnek és környezetének a tárcavezető távozása. Macron, aki az amerikai elnökök mintájára hivatali időszaka első éveiben próbálja megvalósítani programja oroszlánrészét, választási ígéretei között szerepeltette, hogy 2025-re ötven százalék alá szorítják a nukleáris energia egyelőre 75 százalékos részarányát a francia áramtermelésben.
ERŐSÖDŐ ELLENZÉK
Hulot, aki szenvedélyes környezetvédő volt, és fanatikus hévvel próbálta arra késztetni az EdF-et, hogy a megújuló energiákba fektessen be a nukleáris fejlesztések helyett, már 2017 végén jelezte a francia államfőnek, hogy tervük megvalósíthatatlan. Jacques Tati zseniális filmjeinek a hőse, a csetlő-botló, szerencsétlen és vicces kalandokba keveredő figura, a miniszterrel névrokon Hulot úr is úgy sodródott folyton mulatságos helyzetekbe, hogy túl komolyan vette önmagát. A koncepció csapdájára ébredt rá a tárcavezető is, hiszen a 65 milliós ország energiaigényeit nem lehet szélkerekekkel kielégíteni. A hóbortos ötlet csatavesztését Hulot számára még az olyan győzelmek sem kompenzálták, mint a nyugat-franciaországi Notre-Dame-des-Landes közelségében létesítendő nemzetközi repülőtér építésének leállítása.
A kormánytag távozásának napjaiban erősödött fel újra a francia konzervatív ellenzék vezérének, Laurent Wauquiez-nek a hangja. Az LR elnöke a 2012 óta ápolt hagyományoknak megfelelően a Mont Mézenc hegyen, a Francia-középhegység festői környezetében tartotta meg évadnyitó beszédét. A párt vezérkarával és rajongóival körülvéve (a parlamenti frakció negyede és vagy 1500 „fan” feszített az eseményről készült felvételeken) a jobboldali politikus valósággal tetemre hívta az államfőt. Fölvetette többek között: „Miként lehet nem látni azt, hogy integrálási kapacitásaink határához értünk, s hogy ez a tömeges bevándorlás fenyegeti az európai kultúrát?” Valóságos hadüzenet volt az internacionalista irányba menetelő országban, mely egész nyáron a gyermektelen Macron különös, „több mint testőr” férfi barátja, Benalla cézári ámokfutásától volt zajos, hogy az évadnyitón Wauquiez felesége, kamasz gyermekei és más családtagjai, valamint közeli barátai körében énekelte el a francia himnuszt. Felszólította továbbá a köztársasági elnököt, hogy „adja vissza a franciáknak a pénzüket”, a bérek elveszített vásárlóerejét.
VALAMENNYI EURÓPAI?
Az európai parlamenti választások közelségét jelzi a Macront egy nem várt irányból ért újabb támadás is. A vele interjút készítő Le Parisien által rögeszmésen szélsőjobboldali politikusként feltüntetett, megnyerő, fiatal politikus asszony, az AfD egyik vezetője, Alice Weidel kifogásolta, hogy a francia államfő valamennyi európai nevében cselekszik és próbálja az EU-t még jobban centralizálni.
