Ha több háziorvos dolgozna a rendszerben, akkor több idő juthatna egy-egy páciensre, és alkalmasint nem gyógyszerrendelés működne, ahol diktál a beteg, írja a doktor – ez még csupán vágyálomnak tűnik. Csaknem három éve kapnak havi 130 ezer forintos többlettámogatást a háziorvosi praxisok. A 2015-től járó juttatás úgynevezett szabad felhasználású. Célja az, hogy a doktorok ebből fedezzék a működtetés növekvő költségeit, s a legnagyobb bevétel, vagyis a kártyapénz tisztán az orvos és az általa foglalkoztatott személyzet – például a nővér – jövedelmének alapját képezhesse. Kormányzati bejelentés szerint az összeget a jövő évben is megkapják a háziorvosok.
SZÜKSÉGES PLUSZKIADÁS
Az Alapellátó Orvosok Országos Szövetségének elnöke szerint minden fillérnek meg is van a helye, a háziorvosok többek között eszközeik beszerzésére, telefonra, benzinre, könyvelőre, kisegítő személyzetre és a ma már nélkülözhetetlen rendszergazda munkájának a honorálására fordítják a bevételeiket. A kiadási lista újabban az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Térhez (EESZT) való novemberi csatlakozás költségével bővült, amit Selmeczi Kamill fájdalmasnak, de a minőség szempontjából szükségszerűnek tart. Tízéves változatlanság után csaknem ötven forinttal nőtt a leadott kártyák forintosított értéke is három esztendővel ezelőtt, a kormány pedig összesen több mint egymilliárddal növelte a praxisvásárlásra fordítható, vissza nem térítendő támogatás keretét.
Jelenleg körülbelül háromszáz praxis áll üresen, de ez ennél számottevően több körzetet jelent. Még Budapest elitnek nevezhető kerületeiben is találni üres praxist, bár ott könnyebben jutnak ellátáshoz a betegek, mint például az egymástól távol eső aprófalvakban. Az okok messzire vezetnek, az elnök elsőként a túlnyomórészt vállalkozóként működő háziorvosok és az állami rendszerben (szakrendelőben vagy kórházban) dolgozó szakorvosok jövedelme közötti különbséget említi. „A kórházi szakorvosi bérek a most novemberben esedékes emeléssel végképp eltávolodnak a mi kigazdálkodható jövedelmünktől, vagyis most nagyon lemaradunk” – mondta. Szerinte mindenképpen ellensúlyozni kellene az olló nyílását ahhoz, hogy egy doktor akár kórházi álláshelyét váltva, akár első munkahelyeként háziorvosi praxisba menjen. Jelenleg ugyanis egy jellemzően már nyugdíj előtt álló háziorvos kigazdálkodható jövedelme egy 15 éve kórházban dolgozó doktor bérének nagyjából a felét éri el. A jövedelmek kiegyenlítéséhez az államnak mélyen a zsebébe kellene nyúlnia, hiszen az aktív orvosoknak majdnem a harmada háziorvosként, házi gyermekorvosként vagy alapellátó fogorvosként dolgozik. Nem mellékes az sem, hogy a gazdaságilag bajba jutott praxisok nem számíthatnak konszolidációra, adósságukat a saját bevételeikből törlesztik.
KIÖREGEDŐ HÁZIORVOSOK
„Ketyegő bombán ülünk” – véli Selmeczi Kamill a háziorvosok átlagéletkoráról szólva. Nagyon sok közülük akár 70-80 évesen is praktizál. Némelyek elkötelezettségből dolgoznak, ám az öregkori praktizálás legfőbb oka a kettős kényszer. Egyrészt nem akarják ellátatlanul hagyni a területet, másrészt anyagi okokból nem tudnak nyugdíjba menni. Korábban ugyanis nem voltak képesek annyi bért kigazdálkodni a finanszírozásból, hogy méltó nyugdíjat kaphassanak, így kénytelenek – gyakorlatilag életük végéig – dolgozni. A vállalkozások kezdetén, az 1990-es évek elején az volt a jó megoldás, ha a háziorvos minimálbérre jelentkezett be, s a közterheket is annak megfelelően fizette. Ám az elnök szerint kódolva volt, hogy a nyugdíjaskor elérésekor, főképp a 97-es új nyugdíjtörvény tükrében, gondok lesznek. „Aki minimálbérezett és közben nem tudott takarékoskodni, akár a cégen belül, annak bizony most nagy problémája van az alacsony összeg miatt.” Sajnos egyelőre az sem jelent megoldást, ha az érintett eladja a praxist és a vételár egy részét havi életjáradékként kéri, mert az elértéktelenedett praxisok iránt nincs kereslet. A szakma elöregedésének ez sarkalatos oka. „Egyre több kollégát veszítünk el természetes módon, és mind kevésbé látszik az utánpótlás” – mondja Selmeczi Kamill.
Az elnök az úgynevezett praxisközösségeket sem látja megoldásnak, mert szerinte azok személytelen ellátást nyújtanak a betegeknek. Helyette a piacképessé tételt szorgalmazza: olyan, a jelenleginek nagyjából a kétszeresét jelentő finanszírozást, amely visszaadja a háziorvosi munka tekintélyét, becsületét, hogy a kórházi doktornak is megérje azon gondolkodni 10-12 év után, hogy akár 25 kilométerrel távolabb foglal el háziorvosi praxist. Ez hirtelen nagyon megterhelné az államkasszát – ismeri el Selmeczi –, ezért többéves tervszerű folyamat beindítását látná célszerűnek.
KÖRZETMÓDOSÍTÁS?
Mivel Magyarország jelentős lélekszámveszteséget szenvedett el az elmúlt 25 év alatt, ezért érdemes lenne felülvizsgálni a jelenlegi háziorvosi körzeteket, átrendezni a határaikat. Így lehetővé válna, hogy eltűnjenek azok a kis praxisok, amelyek a csökkent lélekszám miatt önállóan már nem tudnak létezni. Ha szétosztanák ezeket a kistelepüléseket a szomszédos körzetek között, ahol még van orvos és működő praxis, akkor növekedhetne a doktor bevétele, feltéve, ha ezzel együtt eltörölnék az úgynevezett degresszív finanszírozást, vagyis a fizetett ellátási korlátot. Selmeczi szerint ez megoldást jelentene az érintett önkormányzatoknak is, mert nem kellene milliókat költeniük egy-egy rendelő felszerelésére, karbantartására. „Túl kellene lépni azon, hogy minden önkormányzat ragaszkodik az orvosi rendeléshez. Bár a betegeknek időbe telne, mire megszokják, hogy már egy másik településre kell utazniuk ellátásért, de a lényeg számukra az, hogy stabil ellátást biztosítsunk nekik”.
Borítófotó: Ávéd János, mindszenti háziorvos „Az év praxisa a Kárpát-medencében díj” idei nyertese. Hatékonyabb lenne a rendszer, ha nem minden településen lenne háziorvos? (Ujvári Sándor/MTI)
