– Európa ma a migránsválságtól hangos. Brüsszel és a tagállamok a kvótarendszeren veszekednek, az EU láthatóan még mindig nem ébredt fel, elosztani akarja a migránsokat, nem pedig kint tartani őket. Ön szerint ki ezért a felelős? Angela Merkel például, aki 2016-ban kinyitotta előttük Németországot?
– Egyfelől a válasz igen. Másrészt viszont ez olcsó és leegyszerűsítő magyarázat lenne. Hadd meséljek el egy történetet. Amikor Csehország elnöke voltam, részt vettem egy uniós csúcson Cannes-ban. Jacques Chirac francia elnököt felkérték, hogy tartson egy beszédet a migrációról. El is kezdte ezt a beszédét, de egyszerűen nem bírtam hallgatni. Így feltettem a kezem és megszólaltam: „Ön technikai dolgokról beszél, amikor szociális kérdésekről kellene szólni?” Chirac utána azt hangoztatta, hogy Klaus fel akarja számolni az európai szociális ellátórendszert. A menekültválságnak fontos része az a szociális támogatás, amelyet a migránsoknak nyújtunk. De része például az a hülye ötlet is, amit Schengennek hívunk. Határok nélküli társadalmak nem létezhetnek. Az embercsoportok természetes igénye, hogy határok között éljenek. A lakásunk ajtaján is van zár, be is szoktuk zárni. Egy határok nélküli Európáról álmodni ostoba ötlet.
– Erre szokták azt mondani, hogy aki a vasfüggöny mögött élt, az igazán örülhetne a határok nélküli Európának…
– Igen, engem gyakran támadnak ezzel. A kommunizmus valóban nem engedte a szabad utazást, mi is arról álmodoztunk, hogy korlátozások nélkül mehessünk külföldre. Azt szoktam erre mondani, hogy félreértés van, hiszen én nem éltem olyan országban, amelynek határai vannak. Olyan országban éltünk a kommunizmus alatt, amelynek vasfüggönye volt. Ez fontos különbség. Érdekes módon húsz évvel ezelőtt ez teljesen érthető volt. Ma is annak kellene lennie. A kommunizmusban a vasfüggönytől szerettünk volna megszabadulni, nem pedig a határoktól. Határokat szerettünk volna. Átléphetőket.
– A bevándorlás mellett egy további érv az etnikai sokszínűség értékként való felmutatása szokott lenni.
– Ez egy szélsőbaloldali ideológiai félreértés, amely az új baloldalhoz, a kulturális marxizmushoz kapcsolható. A multikulturalizmusról van szó. Emmanuel Macron francia elnök mondta, hogy a francia kultúrához semmi sem hasonlítható. Így van ez a magyar vagy akár a cseh kultúrával is. Az európai politikai és társadalmi elit azonosult a multikulturalizmus eszméjével, ami szintén hozzájárult a jelenlegi migránsválsághoz. Ebből a nézőpontból Angela Merkel nem az egyedüli kiváltója és oka a migránsok tömeges áramlásának. Az, hogy ő beengedte őket Németországba, csak az utolsó csepp volt a pohárban. Ezzel egy kisebb migrációt nagyobbá változtatott – ebben az értelemben viszont felelős a ma kialakult helyzetért.
– Ön szerint mit lehet tenni a kialakult helyzetben? Az EU eurómilliárdokat fizet a törököknek, hogy a migránsokat tartsák ott. A szíriai, közel-keleti rendezésben az unió politikai és katonai szerepe elhanyagolható, így helyben nem tudjuk kezelni a problémát.
– Az első és a legfontosabb, hogy azonnali technikai és adminisztratív intézkedéseket kell hozni EU-s szinten a határok lezárása érdekében. Jiří Weigllel most megjelent könyvünkben azt hangsúlyozzuk (erről lásd keretes anyagunkat), hogy a legfontosabb dolog nemet mondani a tömeges migrációra. Minden más ennek a „nem”-nek a következménye. Az uniónak és tagországainak megvan a megfelelő rendőri, katonai, határőrizeti ereje ahhoz, hogy ezt végrehajtsa. A legnagyobb probléma az, hogy az európai politikai elit nem hajlandó kimondani ezt a „nem”-et.
– Vajon miért?
– Azért, mert valójában hisznek a multikulturalizmus amúgy védhetetlen doktrínájában. A diverzitás, a különbözőség szerintük az emberi társadalom leginkább pozitív vonása. Mi azonban a mellett érvelünk, hogy bármely országnak, amelyik fenn akar maradni és működni szeretne, csupán korlátozott diverzitásra van szüksége. Elsősorban egység és identitás kell nekünk, máskülönben az ország nem képes működni.
– Sokan tartanak attól, hogy a britek kiválásával még súlyosabb lesz az EU válsága. A brit–francia–német hatalmi egyensúly megbomlik, a németek eddig is gyakran nyomasztó dominanciája nyílt hegemóniává válhat. Önnek mi a véleménye erről?
– Először is fontos hangsúlyozni, hogy a brexit a brit állampolgárok döntése volt – saját magukról. Ezt tiszteletben kell tartanunk. Nem kívánják, hogy Brüsszel kormányozza őket, azt szeretnék, ha ez ismét Londonban történne. A következményekről: tisztában vagyok azzal, hogy néhány kelet-közép-európai konzervatív gondolkodó és politikus Nagy-Britannia „elvesztéséről” beszél, abban az értelemben, hogy egy fontos konzervatív bástya lép ki az uniós politikai szférából. Haragszanak a britekre, azt gondolják, hogy egyedül hagytak bennünket. Nem hiszem, hogy ez valóban fontos tényező lenne. A szigetország soha nem segített nekünk, a közép-európai régiónak. Nagy-Britannia mindig is a saját érdekeiért küzdött. Ma reggel, autóval jöttem Budapestre (az interjú február 21-én készült – a szerk.), megvettem a szlovák újságokat. Meglepve olvastam, hogy a szlovák sajtó azzal foglalkozik, hogy Pozsonynak többet kell majd befizetnie az uniós közös kasszába, mert a britek kilépnek. Ez teljesen irreleváns kérdés véleményem szerint. Amit befizetünk az EU-ba, az hiábavaló, ami pénzt kapunk tőlük, az is hiábavaló. Teljesen világos, hogy nem azért léptünk be az unióba, mert támogatásokat akarunk kapni tőlük. A csehek legalábbis így vannak vele, és feltételezem, hogy a magyarok is. A kieső brit bevételeket nem kell kompenzálni. Sokkal egyszerűbb lenne azt a sok ostoba, a tagállamoknak juttatott támogatást csökkenteni.
– A német hegemóniáról mi a véleménye?
– Akkor is német hegemónia volt, amikor a britek még nem döntöttek a kilépésről. A brexit kapcsán nem látok ebben a kérdésben érdemi változást. Nagy-Britannia soha nem volt ellensúlya az EU-n belül a német hatalmi érdeknek, ez a szerep inkább a franciákra hárult.
– A franciák azonban az elmúlt időszakban meggyengültek, míg a németek dominálnak.
– Amit ön mond, az csak a gazdasági vetülete ennek a kérdésnek. Sokkal fontosabb azonban a politikai oldal. A német politika gyenge, a politikai elit támogatása egyre csökken, elég jó példa erre a szociáldemokraták, az SPD népszerűségének a zuhanása és az AfD megerősödése. Macron azonban képes volt erőt felmutatni Franciaországban. Politikai értelemben ma talán Párizs erősebb, mint Berlin.
– Mi a véleménye a visegrádi országok együttműködéséről? Képesek együttesen ellensúlyt képezni a német érdek uniós megnyilvánulásaival szemben?
– Attól tartok, hogy nem. A visegrádi országok érdekei bizonyos területeken egybeesnek, ilyen például a tömeges migráció. Ezeken a területeken viszont amúgy is együttműködnének. Nem látok olyan vezető-szervező erőt, amely összefogná ezeket az államokat. Ami eddig megvalósult a V4-ek kooperációjából, az egyszerűen csak megtörtént, aminek én személy szerint nagyon örülök. Számomra a nagy kérdés az, hogy ez az együttműködés meddig tart. Szeretném, ha minél tovább működne, de attól tartok, hogy a leggyengébb láncszem ezen a területen Csehország lesz.
KÖZÖS KÖTET
Útmutató a jelenlegi migrációs válság megértéséhez címmel a Századvég Kiadó megjelentette Václav Klaus és Jiří Weigl közös könyvét. Klaus szerzőtársa közgazdász és arabista, évtizedek óta közeli munkatársa és tanácsadója a volt köztársasági elnöknek. Jelenleg a Václav Klaus Intézet ügyvezető igazgatója.
A szerzőpáros még 2015 októberében, egy hét alatt írta meg a tömeges migráció okait és következményeit egyszerűen, közérthető módon bemutató könyvet. A bemutatón az exállamfő hangsúlyozta, hogy a krízis megoldása a tömeges népvándorlás megállítása. Klausék írása nem a migránsokat kritizálja, hanem az európai elitet, amely lehetővé tette, hogy a jelenlegi helyzet kialakuljon. A kötetet azzal a szándékkal írták, hogy vitába szálljanak azzal a nézetrendszerrel, amely szerint a migráció természetes folyamat, az európai közösségnek szüksége van a bevándorlók munkaerejére. Václav Klaus a könyvbemutatón kifejtette: a tömeges migráció aláássa az európai társadalmi és kulturális struktúrákat. Jiří Weigl hozzátette, hogy a bevándorlók nem az európai társadalmak gazdagítása céljából indulnak útnak, hanem azért, hogy részesedjenek az európai jólétből.
NÉVJEGY
Az 1941-ben született konzervatív politikus 2003 és 2013 között Csehország második elnöke, 1993–98-ban miniszterelnök, 1989 és 1992 között pedig pénzügyminiszter volt
A nevéhez kapcsolódnak Csehország jelenkori történelmének legjelentősebb eseményei, például Csehszlovákia gazdasági és társadalmi átalakulása, csakúgy, mint az ország későbbi különválása. Az eredetileg az akadémiai szférából érkező, közgazdasági végzettségű politikus több tucat könyv, cikk és tudományos szöveg szerzője, mindig határozott és egyértelmű álláspontjával pedig évek óta meghatározó szerepet tölt be a nyilvános vitákban. Ma a róla elnevezett intézet munkatársa
