A rákgyanús betegeknek ma már lényegesen rövidebb ideig kell várakozniuk a baj megállapítására vagy kizárására, valamint a diagnózis megszületése és a kezelés megkezdése között. Igaz, egy tumoros páciens erre nyilván azt mondaná, hogy neki minden perc örökkévalóságnak tűnik, hiszen az életéért fut. Ha visszatekintünk az elmúlt évtizedekre, akkor sajátos dinamika rajzolódik ki. 1974-től 1992-ig a megbetegedési és a halálozási szám is meredeken emelkedett, majd 1992-ben a halálozás növekedésének üteme fékeződött. Bár azóta folyamatosan növekszik a megbetegedések száma, de a halálozás nem érte el egyetlen további évben sem az 1999-es szintet.
A Nemzeti Rákregiszter statisztikái szerint 2006-tól 2014-ig évente körülbelül 12 ezerrel lett több a nyilvántartásba vett felnőtt beteg, a halálozások száma ugyanakkor 1300-zal csökkent minden esztendőben, ami több mint 10 százalékos javulást jelez. E tekintetben viszont nehéz a nemzetközi összehasonlítás, mert sok európai ország nem működtet a miénkhez hasonló népességszintű regisztert, ezért ők becsléseket, valamint kórházi adatokat közölnek. Nincsenek azonos módszertannal készült és vezetett európai rákstatisztikák; talán a legmegbízhatóbb a lyoni WHO-rákügynökség adatbázisa, amely szerint jelenleg az összes halálozás 33 százalékáért a daganatos megbetegedések a felelősek Szlovéniában, 31 százalékért Hollan-diában. Magyarországon 26 százalék az arány, a legalacsonyabb pedig Bulgáriában, ott 16 százalék körüli.
Nálunk a megbetegedések tekintetében – a viszonylag sikerrel gyógyítható bőrrák kivételével – a férfiaknál a tüdődaganat állt az élen 2014-ben, amikor összesen 6979 újonnan felfedezett esetet jelentettek a regiszternek. A nőknél az emlőrák vezeti a sort 7880 megbetegedéssel. Ezt a vastag- és végbélrák követi a sorban 5782, illetve 4902 jelentett esettel. Tüdődaganatos megbetegedésből egyébként 2010-ben volt a legkevesebb. Azóta néhány százzal emelkedett az új esetek száma, a vastag- és végbélrák megjelenési aránya viszont lassú, folyamatos emelkedést mutat 2007 óta. A férfiaknál a sort a rosszindulatú gégetumor (1062 új eset), nőknél a gyomordaganat (1000) zárta 2014-ben. A legtöbb áldozatot mindkét nemnél a tüdőrák szedte, a legkevesebb férfiéletet a gége-, a nőit pedig a méhnyakrák követelte.
Színes a kép, ha a daganatos megbetegedések számát térképre vetítjük. Általában jellemző, hogy az iparosodott területeken több a beteg, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye pedig viszonylag kedvező helyzetben van. Az ipar mellett azonban lényeges tényező a lakosok viszonyulása is saját egészségükhöz. Az okok elemzése messze vezetne, mindenesetre ahol az emberek kevésbé képesek törődni magukkal, ott szintén több új esetre derül fény. Budapesten belül is különbségek vannak: a budai oldalon kedvezőbb a helyzet, mint Pesten, ahol főképp a belső kerületek szennyezett levegője jelent komolyabb kockázatot.
Kérdés persze, mi áll a csökkenő halálozás hátterében: tényleges biológiai gyógyulás történt, vagy a beteg valamilyen más segítséget kapott, amellyel időt nyert. Sok daganattípusnál végleges gyógyulást lehet elérni, és az onkológiai ellátórendszer is jobb állapotban van, mint korábban. Ha jó a szervezés, gyanú esetén a páciens a megfelelő ellátóhelyre, megyei szintű kórházba kerül. Ott megvan a diagnosztika három komponense: a képalkotó, a szövettani és a labordiagnosztika. Működik az onkológiai team is, amely meghatározza, pontosan milyen vizsgálatokra van szükség, hogy ne kelljen a beteget minden lehetséges procedúrán „végigdarálni”, ami neki fölösleges macerát, az egészségügyi költségvetésnek pedig fölös kiadást jelent. Ha megvan a diagnózis, kezdődhet a terápia. A legtöbb daganat sebészi kezelését a megyei kórházak mindegyike meg tudja oldani, s ugyanez a helyzet a gyógyszeres és részben a sugárkezeléssel. A bonyolultabb eseteket a négy vidéki regionális centrum, a legnagyobb szakértelmet és műszerezettséget igénylőket pedig az országos intézet látja el.
Természetesen azzal nyeri a legtöbb időt az ember, ha nincs szüksége onkológiai ellátásra. Fordítva is igaz: a legnagyobb időveszteséget az okozza, ha nem figyel önmagára és a környezetére. A daganatos megbetegedések oka ugyanis nagyon összetett, a genetikai kódok mellett az egészségkárosító szokások, a környezetszennyezés, bizonyos kémiai, fizikai hatások is közrejátszanak a baj kialakulásában. Az agresszívan előrehaladó tüdőrák hátterében például kockázati tényezőként ott a dohányzás. Az OECD beszédes megállapítása szerint 2011-ben a tüdőrákos férfiak halálozási aránya Magyarországon, Lengyelországban és Horvátországban volt a legmagasabb, 20 százalékkal meghaladva az Európai Unió átlagát. A dohányzás egyébként sokaknál együtt jár a rendszeres alkoholfogyasztással, de több daganattípus kialakulásáért a helytelen életmód is felel. Ilyen a túl zsíros ételek fogyasztása például a vastagbélráknál.
A fizikai inaktivitás vagy a rendszertelenség sem tesz jót. Nyáron hiába
jár az ember kampányszerűen akár naponta a strandra, ha úszás helyett „tes-pe-dá-riumnak” használja a medence melletti füves területet, nem szólva a mértéktelen napozásról. Ha pedig nem jár szűrővizsgálatokra vagy nem fordul szakemberhez legalább akkor, amikor a szervezete vészjelzést küld, azzal szintén időt veszít. A szűrővizsgálat azért is lényeges, mert a daganatok kezdetben nem jelzik fájdalommal a jelenlétüket. Nem véletlen, hogy a népegészségügyi programok egyebek mellett a rendszeres mozgásra, a helyes táplálkozásra, a szűrésre mozgósításra, végső fokon az egészségtudatos magatartás kialakítására fókuszálnak.
Leegyszerűsítve azt lehet mondani, hogy a daganatok harmadát meg lehet előzni, a kialakult betegségek felénél egy kicsivel többet egyszer és mindenkorra meg lehet gyógyítani. A fennmaradó esetekben pedig megfelelő fájdalomcsillapítással és egyéb támogatással évek nyerhetők emberhez méltó módon.
