A zöldenergiák diadalmenete ellenére csigalassúsággal halad a dekar-bo-nizáció. A mai ütemben nyolcszáz évbe telne, mire az emberiség minden szén-dioxid-kibocsátástól megszabadulna.
Bár a politikai döntések szerepe is óriási ebben a történetben, a szakemberek szerint a zöldfordulat akkor menne végbe a leggyorsabban, ha azt főként gazdasági érdekek vezérelnék. Magyarán: a megújuló energiáknak jövedelmezőségben is felül kell múlniuk a fossziliseket; hiába a környezet barátai, ez nem elég.
A KLÍMAVÁLTOZÁS ÁRA
A híradásokat nézve az embernek könnyen az a benyomása támadhat, hogy a gyengécske megújulókat világszerte segítik a kormányok, de még így sem tudják felvenni a versenyt a szénnel, olajjal és földgázzal. A valóságban viszont a zöldenergiák legfőbb versenyhátrányát éppen az adja, hogy az államok a mai napig jelentősen támogatják a fosszilis forrásokat. Mivel a terület igen szerteágazó, és nincs egyetértés abban, hogy mi is számít pontosan fosszilisenergia-támogatásnak, a legnagyobb elemző szervezetek széles skálán mozgó értékeket közölnek.
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) számításai szerint a fosszilisenergia-ipar világszerte napi 14,5 milliárd dollár közvetlen és közvetett támogatást kap, ez percenként 10 millió dollárt jelent. Éves szinten ez 5,3 ezer milliárd dollár, ami a világ GDP-jének a 6,5 százaléka, nagyobb összeg, mint amennyit globálisan egészségügyre költenek.
Ebben az externáliák is benne vannak, a fosszilis energiahordozók használatából fakadó közegészségügyi, környezeti károk költségei, a „klímaváltozás ára”. A Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) adatai szerint ha ezeket kihagyjuk a számításból, akkor is évi 550 milliárd dollár megy el a fosszilis energia támogatására.
Ez a dotáció az Európai Unióban is jelentős, viszont Magyarországon kifejezetten kis mértékű, uniós átlag alatti, és a Romániával, Bulgáriával kibővített V4-régióban a legalacsonyabb összegű. Míg az IMF szerint a G20 országaiban 2015-ben átlagosan 1000 dollár fosszilistámogatás jutott egy főre, hazánk lakosonként évente 529 dollárnyi szubvenciót ad.
Ebből szénre 332 (vélhetőleg a „szénfillér-támogatáson” keresztül), olajra 38, földgázra pedig 159 dollár megy el. Érdekes, hogy az olaj ára hiába esett a felére 2013-hoz képest, kétszer akkora összeg jut rá, mint két éve. A magyar támogatás alacsony szintű, de fokozatosan nő: 2013 óta 68 dollárral, azaz 15 százalékkal ad többet az állam, holott a világpiaci energiaárak kisebbek lettek. Az IMF kimutatása ennek okaira nem tér ki, de feltételezhetően a rezsicsökkentés hatásait számítva jutott erre a következtetésre.
Hálózati korlátok
A rezsicsökkentés révén a lakosság olcsóbban jutott energiához, a szolgáltatók viszont a 2013. évi nyereség helyett veszteséget termeltek. A Magyar Villamos Műveknél ez a 2013-as 32 milliárd forintos nyereséggel szemben 2014-ben már 7,7 milliárdos veszteséget jelentett. 2015-ben viszont már 14,7 milliárdra, tavaly pedig az Első Nemzeti Közműszolgáltatóban szerzett 50 százalékos részesedés következtében 48,4 milliárdra emelkedett az adózott eredmény.
Az IEA 2011 után az idén adott ki ismét értékelést tagországai energiapolitikájáról, melyben a magyar helyzetet is elemezték. Ebben úgy értékelték, hogy a 2012-ben kiadott Nemzeti energiastratégia 2030 jelentős lépés volt a fenntartható és biztonságos energiaszektor kialakítására, ami a jövő kormányzati szerepvállalását is előrevetíti.
Bár a rezsicsökkentést az IEA sem nevesíti, egyértelműen utal rá, és úgy fogalmaz, hogy „ez a kormányzati politika” rövid távon csökkentette a háztartási energiaszámlákat, hosszabb távon viszont ronthatja az ország versenyképességét.
A jelentés kiemeli, hogy Magyarországon a megújuló energiatermelés jelentősen nőtt az elmúlt évtizedben, de a szektor bővülése azóta lelassult. Ezt a féket oldhatja fel az IEA szerint a villamosenergia-hálózat fejlesztése, ami több megújulóforrás rendszerbe kötését teszi lehetővé, az új szélerőművek telepítését gátló szabályozás viszont újfent lassítja a zöldátállást. Az ügynökség elismeri, hogy a magyar gazdaság szén-dioxid-kibocsátása csökkent, de az elemzők a jelenleginél ambiciózusabb távlati terveket is el tudnának képzelni.
A világ vezető gazdaságai hosszú ideje egyeztetnek a fosszilistámogatások kivezetéséről. Tavaly a G7-ek kijelentették, hogy 2025-ig megszabadulnak a fosszilis üzemanyagok szubvenciójától. Ezt azóta nem követték konkrét döntések, és a G20-ak hasonló ígéretükhöz már nem is adtak meg határidőt.
LOBBIZNAK A BIZTOSÍTÓK
Bár a G20 országai már 2009-ben megállapodtak abban, hogy fokozatosan csökkentik a fosszilis energia támogatását, 2014-ig tovább nőtt a dotáció szintje. A tagállamokban 2015-ben átlagosan 1000 dollár szubvenció jutott egy főre.
Ez év februárjában egy összesen 2,8 ezer milliárd dollár felett rendelkező, befektetőkből és biztosítókból álló csoport közös nyilatkozatban sürgette a G20-akat, hogy ne várjanak tovább, már 2020-ig vezessék ki a szén, az olaj és a földgáz támogatását.
A csoport, melynek olyan neves biztosítótársaságok is a tagjai, mint a Legal & General vagy az Aviva, úgy véli, a G20-államok történelmi lehetőséget kaptak egy szénszegény gazdaság megteremtésére, ehhez viszont követhető menetrendben és konkrét dátumokban kellene megállapodniuk.
A biztosítók és a befektetők szerint a jelenlegi felállásban nem tartható a párizsi klímamegállapodás, az éghajlatváltozás pedig nemcsak a környezetet, de a gazdaságot is tönkreteszi.
A biztosítók az egyre szélsőségesebb időjárás okozta veszteségek miatt aggódnak. Egy tavalyi elemzés szerint a természeti károk költségei és a rájuk kötött biztosítási összegek különbsége megnégyszereződött az 1980-as évek óta.
Kisebb reménysugár, hogy a most tapasztalható alacsony energiaárak kedvező alkalmat kínálnak ahhoz, hogy csökkenteni lehessen a fosszilis energiák támogatását. Sok helyen olyan alacsonyra estek az árak, amilyeneket a drága időszakban csak segítséggel lehetett elérni. Több, jellemzően fejlődő országban, például Egyiptomban, Indonéziában, Indiában és Mexikóban már mérsékelték is a szubvenciót, de ez az ütem egy átfogó nemzetközi döntés nélkül természetesen kevés lesz az üdvösséghez.
