SPANYOL HELYZET
Spanyolország szembemegy az európai trenddel. Miközben a cseh, osztrák és olasz baloldali kormány megbukott, addig Madridban a jobboldali kabinet helyét egy baloldali vette át. A váltást nem választás, hanem a korrupciós Gürtel-botrány elhúzódó tárgyalásának jogerős ítélete eredményezte.
A hosszan kormányzó jobboldali Partido Popular (PP) 28 korábbi tisztviselőjét ugyanis összesen 350 év börtönre ítélték, amiért közbeszerzések odaítéléséért kenőpénzt fogadtak el és feketekasszákat működtettek. A 2009-ben kirobbant skandalum névadója Francisco Correa Sánchez üzletember. A neve spanyolul övet jelent, azaz németül Gürtel. A PP korrupt tisztviselői főként Valenciában és Madridban voltak aktívak, s a vád szerint összesen 120 millió euró kárt okoztak a spanyol államnak.
TÖRÉKENY TÖBBSÉG
A május végi bírósági ítélet után Mariano Rajoy miniszterelnök kormánya elveszítette a Ciudadanos (Cs) támogatását, így az ellenzéki szocialisták (PSOE) alakíthattak kabinetet a baloldali populista Podemos, valamint a katalán függetlenségi és baszk nacionalista pártok képviselőinek a hozzájárulásával.
A spanyol politikatörténet első sikeres konstruktív bizalmatlansági indítványa útján kormányra került Pedro Sánchez 46 éves szocialista pártelnök nyolc ellenzéki formáció támogatásával lett miniszterelnök. Albert Rivera, a Cs elnöke erre a konstellációra használta a „Frankenstein-koalíció” jelzőt, amely egységes volt Rajoy ellen, ám felettébb kérdéses, hogy mennyire marad ilyen kooperatív szakpolitikai kérdésekben.
A 63 éves Rajoy lemondott mandátumáról, s hat és fél évnyi miniszterelnökség után visszatért korábbi munkahelyére, az Alicante tartománybeli Santa Pola fürdőváros földhivatalába, ahonnan pont 28 esztendeje ment fizetés nélküli szabadságra.
Utódjának sem lesz könnyű. A PSOE Sánchez elnöksége alatt a polgárháború óta a leggyengébb eredményeit érte el, ezért a 2016-os bukta után le is mondatták. A pártbázis támogatása azonban tavaly ismét az elnöki székbe emelte, és jó érzékkel használta ki a PP korrupciós botrányát céljai elérésére. A pártelnök-kormányfő még a menetrend szerint következő 2020-as választás előtt urnához hívná a spanyolokat, ám hogy mikor, azt nem árulta el.
Nagy Sándor Gyula, a Külügyi és Külgazdasági Intézet vezető kutatója a Figyelőnek nyilatkozva ezt a lebegtetést egy olyan hatalomtechnikai eszköznek írta le, amellyel Sánchez akár a jövő májusi EP-választásig is egyben tudja tartani törékeny többségét. A parlamenten belül szerinte nehéz lenne megbuktatni a miniszterelnököt, azzal ugyanis leginkább a még mindig második legtámogatottabb PP új irányítójának egyengetnék a hatalomba vezető útját.
A Spanyolország-szakértő úgy véli, a politikai (jobb)közepet a PP és a Cs már lefedte, ezért Sánchez most a baloldali Podemostól próbál elszipkázni szavazókat. A PSOE elnöke ezért is nyúl egy olyan szimbolikus témához, mint Francisco Franco 1975-ben elhunyt diktátor földi maradványainak elszállítása a Valle de los Caídos (Elesettek völgye) mauzóleumából, hogy egy évtizedek óta nyitott kérdés megoldása az ő nevéhez kötődjön. A baloldali szimbolika ráadásul eltereli a figyelmet arról, hogy ez a kormány folytatja a befektetők bizalmának a fenntartásához fontos neoliberális gazdaságpolitikát.
Ilyen baloldali lépés még a kormány genderszempontú összetétele. A tagok kétharmada felkészült szaktekintélynek számító nő, s van két katalán és egy baszk miniszter is.
OLASZ PÁRHUZAMOK
A két nagy párt küzdelmét karba tett kézzel figyeli a Ciudadanos, amely az idén a PP-vel felváltva vezetett a közvélemény-kutatásokban, és május végéig még kívülről támogatta Rajoy kormányát. E politikai erőnek azért a PSOE felé is vannak szabad vegyértékei, Sánchez ugyanis volt már e két párt közös miniszterelnök-jelöltje – igaz, a Cs utóbb mégis Rajoyt választotta. Most nem is támogatták a szocialisták konstruktív bizalmatlansági indítványát.
Mint fentebb jeleztük, a baszk és a katalán (valamint a kanári-szigeteki) regionális pártok szintén beálltak a szocialisták mögé, bár elszakadási törekvéseiknek ez sem kedvez. Az ország egységéhez ragaszkodó három nagy „alkotmányos” formációnak (PP, PSOE, Cs) kétharmados többsége van az alsóházban, így ők nem támogatják a szeparatizmust. További engedmények várhatók ugyan, ám a maximális követelések (például a független Katalónia) teljesülése az autonómiapárti tömegtüntetések ellenére sem valószínű.
Számos elemző lát párhuzamot a korábbi olasz és a jelenlegi spanyol helyzet között, ám közelebbről nézve mégis több a különbség. A spanyol kormánypártok nem ellenzik a közös valutát, ráadásul az ország gazdasága a számos új beruházásnak köszönhetően az utóbbi időben már a javulás jeleit mutatta, ami csökkenti a protesthangulatot.
További eltérés, hogy Spanyolországra lényegesen kisebb migrációs nyomás hárul, mint Olaszországra. Madrid és Marokkó között e téren olajozott az együttműködés, amelyre a spanyolok rengeteget költenek. A marokkói határőrök és rendőrök fizetését például azért egészítik ki, nehogy azok fogékonyak legyenek az embercsempészek ajánlataira.
Az olasz kikötőkből kitiltott Aquarius migránshajó befogadása is leginkább egy olyan szimbolikus lépés, amelytől a Líbia és Spanyolország közötti nagy tengeri távolság miatt aligha indul be egy új mediterrán taxi.
MACRON USZÁLYÁBAN
A madridi kormányváltás más téren hoz változást. Míg a néppárti Rajoy Brüsszelben inkább a német álláspontot osztotta, addig a szocialista Sánchez Macron francia elnökhöz húz. Ez főként az eurózóna jövőjéről szóló vitákban lesz fontos, hiszen a korábban meghatározó német–francia tengelyhez képest az új olasz kabinet önálló alternatívákkal akar előállni, ami felértékeli az övezet negyedik legnagyobb gazdaságát. Az új spanyol kormányfő ebben a környezetben nagy figyelemre számíthat, ami számos presztízsértékű látogatást és kézfogásos fotót eredményez, jelentősen javítva hazai megítélését. Az még nem látszik, hogy a Macrontól és Justin Trudeau-tól elcsent szimbolikus témákkal és gesztusokkal Sánchez meddig tudja Frankenstein doktorként irányítani koalícióját.
Borítófotó: Spanyol hagyományőrzők. Sokba kerül a migránsok távol tartása
