Recep Tayyip Erdoğan török elnököt elhagyta a szerencséje. Pedig 2002-ben még minden olyan jól indult. Az Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) győzelme után kormányának sikerült megfékezni az inflációt, a gazdaság (a 2008-as válságidőszakot kivéve) évi 5–10 százalék között növekedett. Ankara jó kapcsolatot ápolt a meghatározó hatalmakkal.
SZULEJMÁN-NOSZTALGIA
Most minden másként van. Az elnöki jogkör kiterjesztéséről szóló április 16-i népszavazás előtt tovább feszül a helyzet. Erdoğannak romló gazdasági helyzetben kell kampányolnia, a várt eredmények, a választási ajándékok elmaradtak. A migránsegyezményért cserébe mégsem kapták meg a vízummentességet az EU-tól, nem gyorsultak fel a csatlakozási tárgyalások, és a beígért 3+3 milliárd eurót is csak cseppenként kapják meg.
Ankara ugyanakkor érdemben tartja a migránsegyezményt, alternatívák híján nem akarja elvágni ezt a köldökzsinórt, amely zsarolási potenciál és bevételi forrás is egyben. Törökország geostratégiai helyzetének a rabja, minden határán konfliktus van vagy háború dúl.
Talán azért is próbálja Erdoğan a 2014. augusztusi választáson 52 százalékkal elnyert elnöki hatalmát most kiterjeszteni, hogy a világ 18. legerősebb gazdaságával és a NATO 4. legerősebb hadseregével rendelkező országot ne érje utol a térségre jellemző destabilizáció. Így már jobban érthető a Szulejmán szultán kora iránti vonzódás.
A RÖVID TÁVÚ SIKERÉRT
Az elnök azonban egyáltalán nem lehet biztos a népszavazás sikerében. A 2015. júniusi választáson az AKP csak 41 százalékot kapott, amit a novemberben megismételt szavazásra is csak 49,5 százalékra sikerült feltornászni. A legfrissebb közvélemény-kutatások az „evet” (igen) és „hayir” (nem) fej fej melletti támogatottságát jelzik.
A tavalyi puccs utáni példátlan megtorlást látva sokan félnek még több hatalmat adni Erdoğannak. Ezért is kézenfekvő, hogy a magát az atatürki küldetés beteljesítőjének látó elnök a Nyugat-Euró-pában élő törökökhöz fordul, a végletekig polarizálva őket. Az AKP-nak Németországban 60, Ausztriában 70 százalékos támogatottsága van az ott élő török állampolgárok körében, így nem csoda, ha Ankara magas részvételi arányra akarja buzdítani őket.
A török vezető a rövid távú sikerért azonban feláldozza a közép- és hosszú távú befolyását, Európában ugyanis egyre hangosabban gondolkodnak a mindinkább politikai rendőrségként működő török titkosszolgálat (MIT) mozgásterének szűkítésében és a kettős állampolgárság felszámolásában.
Ha Erdoğan most nyer is, azzal a hátországa ugyan valamelyest stabilabb lesz, de kifelé – főleg a kurdokkal szemben – egyre több és nagyobb konfliktus vár rá.
