Barack Obama amerikai elnök az Iránnal 2015-ben kötött, az atomfegyverek fejlesztését korlátozó megállapodással szelet vetett. A vihar most közeleg. A diktatórikus teheráni vezetés szerint a közelmúlt emberéleteket követelő tömegdemonstrációi mögött „idegen erők” (értsd: az Egyesült Államok, Nagy-Britannia és Izrael) állnak. A külföld a diktatúra belső gondjait, az alapvető szabadságjogok korlátozását, az életszínvonal csökkenését, a szankciók enyhítésétől várt jobb anyagi körülmények elmaradását látja a tüntetések hátterében.
KINEK A HIBÁJA?
Amerikában sem egységes a történtek megítélése. Az Obama-kormányzat idején létrejött nukleáris egyezmény továbbra is vízválasztó szerepet tölt be – s nem csak a demokraták és a republikánusok között. A volt elnök a megállapodást külpolitikája egyik meghatározó elemévé emelte. (A dokumentumot az Egyesült Államok mellett az ENSZ BT további négy állandó tagja – Kína, Oroszország, Nagy-Britannia, Franciaország –, valamint Németország is aláírta.)
Ám az egyezményt kezdettől fogva sokan bírálták, kidolgozatlannak és ellentmondásosnak ítélték. A Wall Street Journal a megállapodás aláírása idején emlékeztetett rá, hogy az Obama-kormányzat még azt sem tudta pontosan, hány iráni olajszállító tankhajó van (ezekre is vonatkoztak a szankciók), és a világ mely pontján tartózkodnak éppen. A bírálók nem láttak valódi garanciát arra, hogy Teherán lemond a nukleáris fegyverrendszerek fejlesztéséről.
Donald Trump, az USA jelenlegi elnöke szeretné felmondani a szerződést, ám Kína, Oroszország és az európai nagyhatalmak ellenállnak. David O’Sullivan, az EU washingtoni nagykövete például más uniós tagállamok diplomatáival együtt igyekszik meggyőzni az amerikaiakat, hogy a közösség nagyon határozottan kiáll a 2015-ös atommegállapodás fenntartása mellett. Brüsszel határozott „nem”-je arra, hogy beálljon az Egyesült Államok mögé, tovább növeli az EU és a tengerentúli szuperhatalom közti feszültséget.
A NYERTES KONTINENS
A politikai feszültség mögött most is gazdasági okok húzódnak meg. Az európai nagyvállalatok éppen visszatértek az iráni piacra. Az embargó újbóli életbeléptetésével súlyos veszteségeket szenvednének. Az olaj és a gáz ára felfelé korrigál, az ismét a nemzetközi piacokra lépő perzsa állam bevételeire gyorsan lecsaptak az öreg kontinens multicégei.
Mit tehet ebben a helyzetben Washington? Felmondhatja egyoldalúan a Teheránnal kötött szerződést, visszaállíthatja a szankciókat Irán ellen. Ebben az esetben az ázsiai ország simán kijátszaná az embargót az európaiakkal kereskedve. Az amerikaiak nem jelentős partnerei Iránnak, utóbbi gazdaságát nem érintené érzékenyen egy egyoldalú lépés. Az amerikai–iráni kereskedelmi forgalom tavaly január–októberben nem érte el a 160 millió dollárt. A német–iráni viszont meghaladta a 3 milliárdot.
ÓVATOS REPUBLIKÁNUSOK
Donald Trumpnak a kongresszus határozata alapján negyedévenként hitelesítenie kell, hogy Teherán tartja magát az egyezményben foglaltakhoz. Megteheti, hogy a hitelesítést megtagadja, ez esetben a kongresszusnak hatvan napja van rá, hogy döntsön a szankciók újbóli bevezetéséről.
De megvan-e ehhez az alap? Mert nemcsak a 2015-ös szerződés megtartását ellenőrző nemzetközi testületek állítják, hanem James Mattis amerikai védelmi miniszter és Joseph Dunford tábornok, a Vezérkari Főnökök Egyesített Bizottságának a vezetője is azt mondja, hogy Teherán tartja magát a megállapodáshoz. Washingtonban lobbihullám indult el, hogy a törvényhozást meggyőzzék: nem vezetne jóra az egyezményből való kihátrálás, mert ez Irán atomfegyverprogramjának a felélesztéséhez vezethetne.
Rajtuk kívül még sok republikánus vezető óvatos (mint például Paul Ryan, a képviselőház elnöke), nem állnak ki egyértelműen Trump mellett. A képviselőház külügyi bizottságának az élén álló Ed Royce szintén nem támogatja a megállapodás felmondását.
A 2015 óta nagy erővel a szerződés ellen küzdő Izrael-lobbi álláspontja az utóbbi időben árnyaltabbá vált. A befolyásos AIPAC (Amerikai–Izraeli Közügyek Bizottsága) fenntartja az egyezmény kritikáját, és a benne foglalt ellentmondások kiküszöbölését sürgeti – de nem foglal állást a trumpi felszámolási politika mellett.
RAKÉTAKÉRDÉS
Hadügyileg az USA számára kifejezetten kockázatos lenne Észak-Korea mellett szembenézni az iráni atomfegyverkezés felújítása által támasztott kihívásokkal. Washington erejét a világ legnagyobb katonai költségvetése ellenére lekötik a globális elkötelezettséggel járó feladatok. Az Egyesült Államok katonai-lag jóval több mint száz országban van jelen, s két lehetséges kihívója, Kína és Oroszország nagy ütemben fejleszti fegyveres erőit.
Teherán haditechnikai képessége, amelyet az oroszok, a kínaiak és az észak-koreaiak is támogatnak, igen komoly erőt képvisel. Az iráni rakétatechnikának elemzők szerint egészében véve sokkal nagyobb gazdasági háttere van, mint az észak-koreainak, és mind a rakétamotorok, mind a vezérléshez szükséges elektronikai rendszerek tekintetében fejlettebb annál.
Ez abból a szempontból is mérlegelendő, hogy az interkontinentális ballisztikus rakétákkal elkövetett támadások kivédésére felállított amerikai struktúra hatékonysága még mindig kérdéses. Igaz, az USA-nak globális, Európát, a lengyelországi és a romániai rakétaelhárító támaszpontokat, a tengeri telepítésű rakétavédelmi komponenseket is magában foglaló rendszere van. De ez még foghíjas. A rakétavédelmi rendszer meghatározó fontosságú eleme, az alaszkai Fort Greelyben (és kisebb mértékben a kaliforniai Vandenberg légitámaszponton) telepített stratégiai részleg 44 ellenrakétája nem biztos, hogy megbirkózna egy szinkronizálva indított észak-koreai–iráni ballisztikusrakéta-támadással.
Borítófotó: Teheráni életkép. Az embargó feloldásának Amerika a legnagyobb vesztese (Nazanin TabatabaeeYazdi, Reuters)
