Négy halott, 1388 sebesült, 1250 politikai okokból meghurcolt, bebörtönzött, jogaitól megfosztott ember – huszonhét év után kell számot adnia a 87 éves Ion Iliescu volt államfőnek és tizenhárom társának a bíróság előtt az 1990 júniusában lezajlott úgynevezett bányászjárásért, amikor Bukarest utcáin kisebb polgárháború zajlott le a fővárosba szállított Zsil-völgyi bányászsereg és a Ion Iliescu ellen tüntető civil lakosság között.
A román állam az elmúlt csaknem három évtizedben többször nekiveselkedett, hogy felderítse az akkori erőszakos cselekményeket, kiderítse, kik voltak a vétkesek, de ezek a kezdeményezések sorra kudarcot vallottak. Az Iliescut támogató Szociáldemokrata Párt rendszerint erős volt, és az őt kormányon váltó jobbközép ellenzéki alakulatoknak sem állt érdekükben megtenni a döntő lépést, miután soraikban is számos vezető káder volt érintett az akkori erőszakos cselekményekben. A román ügyészség az elmúlt években tett szert nagyobb függetlenségre, ami lehetővé tette, hogy újranyissák a bányászjárás aktáját. Iliescuék ellen tavaly decemberben emeltek vádat, és most, az események 27. évfordulóján jelentették be: bíróság elé állítják őket.
Az 1990. június 13. és 15. között lezajlott események rendkívüli mértékben rontották az ország külföldi megítélését. Az 1989-es forradalom után a kommunizmustól és Nicolae Ceauşescu néhai nacio-nalista-kommunista diktátortól megszabadult szomszédos országot nagy szimpátia övezte világszerte. Az ország megmentőjeként tetszelgő Iliescu 1990. május 20-án nagy fölénnyel nyerte meg az első demokratikus választást, ennek ellenére heves tüntetések robbantak ki a bukaresti Egyetem téren. Ott az elnök ellenzéke, főként diákok, értelmiségiek adtak hangot elégedetlenségüknek, a kommunista visszarendeződéstől tartva. Akkor még nem volt egyértelmű, hogy Románia milyen úton halad. Iliescu maga is a kommunista nómenklatúra tagja volt, és soha nem volt híve a nyugati kapitalista demokráciáknak.
A tüntetések közvetlenül a rendszerváltás utáni Romániában szinte mindennaposak voltak. Az Egyetem téri megmozdulás rendkívülinek számított, hetekig elhúzódott és megbénította a forgalmat Bukarest belvárosában. A tüntetők – akiknek egy része éhségsztrájkot hirdetett – sátrakkal foglalták el a Nemzeti Színház előtti teret. A katonai ügyészek szerint annak ellenére, hogy a tiltakozás június 13-án már kifulladóban volt, a hatalom úgy döntött, karhatalmi erők bevetésével üríti ki a teret. A román hadsereg, a rendőrség és a titkosszolgálat kivezényelt alakulatai a június 13-ára virradó hajnalban csaptak le a sátrakban békésen alvó alig pár tucat tüntetőre, majd előállították a tiltakozók egy részét.
A vádirat szerint Iliescuék semmit sem bíztak a véletlenre: tipikusan kommunista diverzióakciókat is előkészítettek. A tér kiürítése után ismét összeverődött, békésen tüntető ellenzékiek közé civilbe öltözött rendőrök, katonák és titkosszolgálati ügynökök keveredtek, akik a belügyminisztérium és a rendőrség épülete ellen indított ostrom megszervezésében játszottak főszerepet. A hatalom mindent elkövetett, hogy manipulálja és a maga oldalára állítsa a lakosságot. Azt hazudták, hogy az Egyetem téri sátrakban fegyvereket, drogos injekciós tűket találtak. A hadsereg vezetői arra vetemedtek, hogy a saját embereikkel felgyújtatták a hadsereg járműveit, hogy a térre visszatérő ellenzéki tüntetők viselkedése minél brutálisabbnak tűnjék.
A vádirat szerint Iliescuék már június 12-e előtt eldöntötték: behívják Bukarestbe a Zsil-völgyi bányászokat. A vájárok meg is érkeztek a hatalom által rendelkezésükre bocsátott vonatokon, csatlakoztak hozzájuk egyes bukaresti gyárak munkásai is. A „dolgozók hadserege” feldúlta az ellenzéki politikai alakulatok székházát, behatolt a Bukaresti Tudományegyetem épületébe, számos diákot brutálisan bántalmazott, az utcán pedig válogatás nélkül ütlegelte a „gyanús elemeket”. Az ügyészségi kihallgatásokon mind Iliescu, mind Roman tagadta, hogy ők hívták volna a bányászokat, annak ellenére, hogy Iliescuról máig megőrzött videofelvétel készült, amint a több ezer bányásznak megköszönte a „magas polgári öntudatról” tanúskodó fellépést.
Romániában az 1989-es forradalom perét is újranyitották, hiszen máig tisztázatlan, miért vesztette életét mintegy ezer személy azt követően, hogy Nicolae Ceauşescu elmenekült Bukarestből, s ezzel gyakorlatilag megszűnt a hatalma.
(A diktátor elleni tüntetéseken 162-en haltak meg és 1107-en sebesültek meg, az új, ideiglenes hatalom alatt pedig 942 halott és 2245 sebesült volt – a szerk.) A forradalom idején is erőteljes manipulációt hajtottak végre a román köztelevízión keresztül. Akkor azzal riogatták a lakosságot és a hadsereget, hogy terroristák lepték el az országot. A legvéresebb lövöldözésekben a román hadsereg alakulatai azt feltételezték egymásról, hogy „terroristák”. Ebben az aktában az ügyészek egyelőre ismeretlen tettes ellen vizsgálódnak. Iliescut márciusban hallgatták ki tanúként.
Hasonló hatalmi manipuláció miatt robbant ki 1990 márciusában Marosvásárhelyen a román–magyar véres etnikai konfliktus, amikor nagy valószínűség szerint a román hatalom vezetőinek irányításával szervezetten érkeztek buszokon és vonaton a megtévesztett és feltüzelt, leitatott Görgény-völgyi román parasztok a többségében magyar lakosságú Maros-parti városba. Szétverték a Romániai Magyar Demokrata Szövetség székházát, s az ostrom során súlyosan bántalmazták, fél szemére megvakították Sütő András Kossuth- és Herder-díjas erdélyi írót. Az akkori összetűzések után a román igazságszolgáltatás kizárólag magyarokat és cigányokat ítélt el. Az események részletes feltárása a mai napig nem történt meg, de ebben az ügyben a román vádhatóság nem is adja jelét, hogy szándékában állna megtenni.