További hétszáz felesleges hivatali eljárás vagy bejelentési kötelezettség szűnhet meg, a részletekről még a tavasz folyamán dönthet a kormány – értesültünk.
A kabinet olyan döntéseket szeretne hozni, amelyekkel csökkenteni lehet az állampolgárok elintézendő ügyeinek a számát – vetítette előre egy minapi kormányablak-átadáson Tuzson Bence, a Miniszterelnökség közigazgatásért felelős államtitkára. Úgy tudjuk, a tárcánál hónapok óta zajlik a munka, illetve a szóba jöhető procedúrák áttekintése, és nagyjából hétszáz felesleges hivatali eljárást már azonosítottak is.
Ami a lehetőségeket illeti, Tuzson egy korábbi interjúban beszélt arról, hogy egyes ügyeknél a döntést a polgárra bízhatná az állam, illetve „bizonyos bejelentési kötelezettségeket is el lehetne felejteni, ahogy egyszerűsítésekről szintén kellene még beszélni”. Szóba jöhet a különböző igazolványok számának a csökkentése, vagy akár a vállalkozói engedély kiváltása is adóbejelentéssel. Minden valószínűség szerint a kormány még a tavasz folyamán dönt a részletekről.
Ezzel együtt, ahogy arról már korábban beszámoltunk, hamarosan megvalósulhat a területi közigazgatás egyfajta finomhangolása is. Ez egyrészt a működés eddigi tapasztalatai nyomán lehet indokolt, másrészt a lakossági arányváltozások is szükségessé tesznek bizonyos változtatásokat. Mindezzel együtt jövőre felállnak az önálló közigazgatási bíróságok, legalábbis a jelenleg hatályos törvényi rendelkezések szerint, és ezeket az új szereplőket is „össze kell fésülni” a közigazgatás hálózatával.
Tuzson Bence még tavaly novemberben további építésügyi változtatásokat is belengetett. Az eddigi intézkedések lényege egyértelműen az volt, hogy erősítsenek a tervezői felelősségen, s ezzel párhuzamosan az állam engedélyezői teendői csökkenjenek. A kormány ezen az úton menne tovább, ám a részletekről egyelőre ebben a körben sem született döntés.
A még tervezőasztalon lévő elképzelések megvalósulása lényegében folytatása lenne a korábbi intézkedéseknek, 2010 után ugyanis az illetékes minisztériumok folyamatosan szabták át a közigazgatást, kialakítva a kormányhivatalok és kormányablakok rendszerét. Ennek révén ma már tizenöt percen belül el tudja intézni teendőjét az állampolgár, 2200 ügytípusban. Mindezt egyetlen helyen: a kormányablaknál. Ráadásul a határidők is rövidültek. A legutóbbi, 2016-os adat szerint abban az évben 23,5 millió kormányhivatali eljárás zajlott le, ebből a járásoknál 14 millió. Az eljárások háromnegyedét nyolc napon belül elintézték, a hatvannapos határidő túllépése esetén pedig az állam visszafizette az illetéket. Ráadásul már korábban is sor került egy körben feleslegesnek ítélt eljárások megszüntetésére is, egyfajta közigazgatási konzultáció nyomán.
Szintén az állampolgárok életét könnyíti meg, hogy az elmúlt hónapokban kormányablakbuszokat is indítottak azon településekre, ahol amúgy csak távol van ilyen lehetőség, mondván: az életminőség szempontjából a falvak semmiben sem különbözhetnek a városoktól. Ezekkel együtt ugyanakkor már több mint háromszáz kormányablak áll rendelkezésre, ráadásul pályaudvarokon is nyílnak még újabbak.
Borítófotó: Mobil kormányablak. 700 bürokratikus eljárásnak inthetünk búcsút