– Számított arra április 8. előtt, hogy június 7-én jelenik meg utoljára nyomtatott formában a Heti Válasz?
– Egyáltalán nem számoltam ezzel, hiszen volt egy elkötelezett vásárlójelöltünk. Ígéretet kaptunk tőle, hogy magához váltja a lapot.
– Ki volt az akkori jelentkező?
– Nem szeretnék ártani neki, de annyit elárulhatok, hogy egy a Heti Válaszhoz közel álló üzletemberről van szó. Konzervatív, jobboldali.
– És mivel indokolta a visszalépését?
– Mielőtt lépett volna, tájékozódott, és nem érezte, hogy a lap kiszabadulhat abból a helyzetből, amelybe az elmúlt három évben sodródott, egyre mélyebben. Így nem is tudta vállalni, hogy gazdaságilag rentábilissá teszi. Olyan újságot ugyanis senki sem akar működtetni, amelyben csak égeti a pénzét.
– Csak utána tűnt fel az amerikai vevőjelölt?
– Igen, az ottani tudósítónkon keresztül jelentkezett. Vele nem voltunk közvetlen kapcsolatban, de kiküldtük neki a Heti Választ bemutató anyagot, valamint az üzleti tervünket. Kezdetben nagyon biztatónak tűnt minden visszajelzés. Az árunkon nem akadt fenn, és felkérte a tárgyalásra a megbízottját is. Aztán ugyanolyan megfontolásból mondott nemet, mint a magyar érdeklődő.
– Most is célzott arra, hogy az állam elvette a piaci hirdetők kedvét attól, hogy önöknél reklámozzanak. De akkor a többi ellenzéki hetilap miért van tele a hirdetéseikkel? Hozzájuk már nem ér el az állam keze?
– Hogy teli vannak, azt ön sem mondja komolyan, de hogy feltűnnek bennük ilyen reklámok, nem cáfolható. A „feltűnés” nálunk is tetten érhető, de azok a nagy, az állammal szoros üzleti kapcsolatban álló hirdetők, amelyek 2007 óta tízmilliókat költöttek el nálunk, látványosan elmaradtak. S tény, hogy az egyik tulajdonosunk szokatlanul durván és egyértelműen nyilvánította ki az Orbán Viktorral szembeni ellenszenvét, ami nyilván hozzájárult az elmaradásokhoz.
– A Heti Válasz miért nem tiltakozott ez ellen?
– Vezércikket írtam, amikor Simicska Lajos az Orbán Viktor elleni ügynökváddal előállt.
– De ez már jóval a G-nap után történt. Nem emlékszünk például olyan címlapra, hogy Orbán Viktor nem g…. Ön szerint az?
– Ugye ez nem komoly kérdés? Egy indulati kirohanás cáfolata a címlapon szerintem abszurd.
– Csak azért vetjük ezt fel, mert a Heti Válasz részéről nem történt határozott elutasítás ebben az ügyben.
– Az akkori Hír TV Célpont műsora, amelyben ön is dolgozott, Nóra, a „radikális” utat választotta. Ország-világ előtt kinyilvánították, hogy Orbán Viktor nem g…. Mi a G-nap után közöltünk egy nagyon világos összefoglalót arról, miképp is jutott idáig Orbán és Simicska kapcsolata. Nálunk fel sem merült, hogy az elhíresült szidalmat komolyan vegyük és cáfoljuk. A lap tartalmának a változatlansága maga volt az állásfoglalásunk.
– Nem lett volna sokkal egyenesebb döntés akkor otthagyni Simicskát? A G-nap után állítólag egyértelmű, a kormányzati köröktől érkező felkérést kapott egy másik hetilap elindítására. Az egész szerkesztőséget vihette volna az új redakcióba, mégis elutasította a felkérést. Miért?
– Mert tizenegy év munkáját kellett volna szétrúgnom, miközben hittem a megmenthetőségében. Beszéltem tucatnyi nagy tekintélyű emberrel, köztük egykori és későbbi kormánytagokkal, s amellett, hogy őszintén sajnálkoztak, senki sem biztatott a lap elhagyására. Elmentem a tulajdonoshoz és kértem, adja el a Heti Választ, de ő elutasított, majd abban állapodtunk meg, hogy ha be akarja hozni a háborúját az újságba, akkor felállok. Erre kezet fogtunk. A maradásban maximálisan támogatott a szerkesztőség, mi több, a tanácsadó testület tagjai is elfogadták a döntést, és 2017 májusáig változatlan felállásban segítették a munkánkat. Akkor aztán korábbi tulajdonosunk, Csák János jelezte, hogy megvenné a lapot. Továbbítottam az üzenetét, de ő sem járt sikerrel. Hogy mi miért nem léptünk? Mert nem vagyunk üzletemberek, mert a tulajdonos hagyott újságot csinálni, és mert a Heti Válasz nem a lakóhelyünk, hanem az otthonunk. Ezt az otthont nemcsak a szerkesztőség jelentette, hanem az olvasóközönségünk is.
– De az előfizetők közül sokan elhagyták önöket.
– Ez nem így van, bár egy távozás is fájó. A G-nap előtt 13 ezer környékén volt az eladási számunk, az idei második negyedév átlaga pedig meghaladja a 11 és fél ezret. Ahhoz képest, hogy a helyzet mekkora kognitív disszonanciát okozhatott az olvasóinkban, meglepően sokan tartottak ki mellettünk.
– Ha ilyen remek volt minden, akkor most miért kellett csődeljárást kezdeményezni a lap ellen?
– Nincs olyan politikai újság, amely hirdetések nélkül meg tud maradni a piacon, és nem is az államiakról beszélek, hiszen egy pillanatra sem volt kérdés, hogy azoktól el kell búcsúznunk. Sőt, már 2014 augusztusában jelezte a tulajdonos, hogy készítsünk olyan üzleti tervet, amelyben nem szerepelnek az állami hirdetések. Akkor azt gondoltam, Simicskának elgurult a gyógyszere.
– Ezek szerint volt előjele a G-napnak?
– Nem a G-napnak volt előjele, hanem az Orbán–Simicska-konfliktus volt nyilvánvaló. Ami többszörösen rosszul érintett. Mert Simicskával soha nem voltam bizalmi viszonyban. Engem ő tizennégy éve elküldött a Hír TV éléről; akkor hívott a Heti Válasz, ahol 2006 óta vagyok főszerkesztő. És amikor a lapot 2009-ben felvásárolta a Simicska–Nyerges-kör, mi – épp a múltra való tekintettel – az utóbbi irányítása alá kerültünk. Nekem tehát Orbán Viktorhoz sokkal erősebb kötődésem volt, mint Simicskához.
– Éppen ezért furcsa, hogy végül nem Orbán Viktort választotta, hanem Simicskát.
– Tévedés. A Heti Választ választottam, amelyet „tégláról téglára” építettünk fel. Arra nem számítottunk, hogy az őrzött otthont épp a kormányzati kommunikáció nyilvánítja enklávévá, és 2017 januárjától szinte teljesen bojkottál bennünket.
– De azt senki sem üzente meg önöknek, hogy a G-nap egy igazi választóvonal, s dönteni kell Orbán és Simicska között?
– Már megbocsásson, de ez milyen kérdés? Mi nem álltunk Simicska mellé. Hogy mást ne mondjak, 2018-ban egyetlen jobbikos politikus sem jelent meg interjúval a Heti Válaszban.
– Még akkor sem gondolkodott el a távozáson, amikor a kollégák sorban kezdtek felmondani a Magyar Nemzetnél, és átmentek a Magyar Időkhöz? Egzisztenciálisan azért volt ebben kockázat, hiszen az új lap csak később indult el.
– Ahogy nekünk nem lett volna egzisztenciális kockázatunk a kilépéssel, ők is tudták, hogy máshol lesz majd munkájuk és kenyerük. De mindenki más környezetben és megfontolások miatt döntött úgy, ahogy. Nem ítélkezem mások felett.
– Önök azonban maradtak.
– Elmondtam már, hogy miért. Igyekeztünk bizonyítani, hogy nehezített körülmények között is tudunk korrekt, tisztességes újságot készíteni. De két év alatt fokozatosan megsavanyodott a viszony köztünk és a kormányzati kommunikáció között, miután már a kulturális intézményi vezetők és az állami háttérintézmények irányítói sem állhattak velünk szóba.
– És arra mi szükség volt, hogy a lap szép fokozatosan az ellenzék narratíváját vette át?
– Mi senkinek a narratíváját nem vettük át, a saját, kitaposott utunkat jártuk. De említene konkrétumot, hogy értsem, mire gondol!
– Például Orbán Viktor fiának a hitéleti tevékenységével címlapon foglalkozni nem tűnt baráti húzásnak. Azt sem gondoljuk, hogy a miniszterelnök vejét célpontba állítani ugyancsak ebbe a körbe tartozna.
– A Felház-jelenségről korrekt, támogató és kicsit sem ellenséges cikk született. De el kell ismernem, hogy Orbán Gáspár címlapra emelése hatásvadász volt. Kiesett a tervezett címlapsztorink, és így mentettük a helyzetet. Rosszul. Őszintén sajnálom. A kormányfő vejét azonban nem mi állítottuk célpontba, hanem az OLAF, de mi is írtunk róla, miként Mészáros Lőrinc gazdagodásáról is, merthogy mindkét történet része volt a magyar valóságnak.
– De miért kellett erre az útra lépni? 2015 előtt is rengeteg oknyomozó riport jelent meg önöknél, de valahogy akkor elkerülte a figyelmüket Tiborcz, Mészáros Lőrinc és Simicska Lajos is.
– A tulajdonosával egyetlen médium sem foglalkozik, sehol a világon. Mészáros és Tiborcz pedig korábban nem volt tényező. Mészáros Lőrinc karrierje 2015 után írt le olyan ívet, amilyen ritkaságszámba megy a gazdaságtörténetben. Akkor nem fért be a száz legvagyonosabb ember közé, ma minimum a második. Nem kellett volna vele foglalkozni? Mi nem gyártottunk műtörténeteket vagy hamis híreket. Az elmúlt három évben mindösszesen 21 esetben indítottak el ellenünk helyreigazítási eljárást, ebből háromszor vesztettünk a bíróságon: Lamperth Mónikával, Tátrai Miklóssal és a Humán Reprodukciós Intézettel szemben. Mert hibátlanok azért nem vagyunk.
– De ha a miniszterelnök családjának és környezetének az ügyei a valóság részei, ön szerint nem esik ugyanolyan elbírálás alá az ön lányának a Magyar Nemzeti Bank általi megbízása?
– Soha, egyetlen nyilatkozatomban sem állítottam, hogy a lányomról nem szabad írni. De a tények kedvéért hadd mondjam újra, mert már sokszor elmondtam: a ma 37 éves Flóra lányom 2011-ben, Simor András jegybanki időszakában lett az MNB rendezvényszervezője. Az általam ismert és tisztelt Matolcsy György két évvel később vette át az intézményt. Nekem pedig hierarchián kívüli emberként, újságkészítőként semmiféle formális befolyásom nem lehetett a döntésekre. A központi bank néhányszor elmagyarázta, hogy miért a lányom cégét bízta meg a munkákkal. Kezdetben az úgynevezett ellenzéki médiumoknak, mostanság a kormánypártiaknak. Amelyek bűnbakként mindig engem állítottak a fókuszba. Egyedül a cseppet sem baráti Index vette a fáradságot és alaposan elemezte a rendezvények színvonalát, valamint árát, s nem talált kivetnivalót. De ha talált volna sem hozzám kellett volna fordulni a válaszért, hanem a szerződött felekhez.
– Ön sértett ember?
– Sértett nem vagyok, csak csalódott. Kommunikációs emberként nem tudtam megértetni és elfogadtatni az álláspontomat, s most nem tudom megvédeni a lapomat. Annak szívből örülök, hogy az elmúlt három évben olyan szabadon dolgozhattunk, mintha 1989–90-ben jártunk volna. Természetesen egészen más környezetben. Semmi olyat nem kellett tennünk, amivel nem értettünk egyet. A saját igazunkat fújhattuk. Akkor is, amikor tévedtünk. Ez a speciális helyzet segített engem is, hogy egyben tudjam tartani az újságíróimat, miközben sokkal nagyobb fizetésért csábítgatták őket. Különutasok voltunk, némelykor különcek is, amitől elitistának látszottunk, irritálva bal- és jobboldali sajtóembereket egyaránt. Bizonyosan voltak rossz kiszólásaink, amelyek a kirekesztettségünkből fakadtak. Azokért kár volt. Azért meg hálásak lehetünk, hogy az olvasóink nem hagytak bennünket magunkra. Valamit mégiscsak jól kellett csinálnunk.
NÉVJEGY
57 éves, nős, három gyermek édesapja
1985-ben az Eötvös Loránd tudományegyetemen jogászdiplomát szerzett
1985–1995: a Népsport (később Nemzeti Sport) munkatársa, 1991-től a labdarúgó-rovat vezetője
1995–1996: az Új Magyarország főmunkatársa, belpolitikai rovatvezetője
1997–98-ban a Reform főszerkesztője
1998–2002 között az első Orbán-kormány szóvivője
2002–2004: a Hír TV alapító-vezérigazgatója
2004–2006: a Heti Válasz szerkesztőbizottságának elnöke
2006– a Heti Válasz főszerkesztője és lapigazgatója
Kommunikációt és műfajelméletet oktatott a Pázmány Péter Egyetemen, a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetemen, a Budapesti Kommunikációs Főiskolán, a szombathelyi Berzsenyi Dániel Főiskolán és a Károli Gáspár Egyetemen
