KÖZEL-KELET
A nyugati sajtót bejárta a 19 éves Shamima Begum esete, aki brit állampolgárként négy évvel ezelőtt utazott Szíriába. Londonban élt, majd holland állampolgárságú férjével együtt csatlakozott a terrorszervezethez.
BRIT VÉTÓ
„Azt reméltem, hogy az Iszlám Államban kiteljesedhet az életem. Nem vettem részt a harcokban, a család körüli teendőket láttam el. Nemrég született meg a kisfiam” – nyilatkozta a BBC-nek, majd nyilvánosan bocsánatot kért a brit néptől, abban bízva, hogy visszatérhet a szigetországba. Sajid Javid, Nagy-Britannia belügyminisztere azonban megvonta tőle az állampolgárságot. A brit hatóságok szerint az asszony nem marad hontalan, mert bangladesi útlevele is van. A szigetország másokat sem akar visszafogadni, akik iszlám fegyveresként harcoltak. Shamima Begum kisfia azonban megtarthatja brit állampolgárságát. Családvédő szervezetek ugyanakkor aggódnak amiatt, hogy a gyerekeket elválasztják a szüleiktől.
Noha komoly vita van róla, a nyugati országok többsége, élükön az Egyesült Államokkal, nem akarja visszaengedni azokat az állampolgárait, akik iszlamistaként fogtak fegyvert a koalíciós csapatok ellen. Oroszországba viszont folyamatosan térnek vissza az egykori IÁ-harcosok – rájuk börtön vár. Gyerekeiket a hozzátartozóik veszik gondozásukba. Így tett egy belga asszony, Fatiha is, aki hat unokáját várja haza Belgiumba.
A tizenkét éves szír Hamza Jászim al-Ali egy kurdok által őrzött menekülttáborban töltötte napjait, amikor a BBC újságírója beszélt vele. Szüleit, testvéreit egy légitámadásban veszítette el öt hónappal ezelőtt. Neki a lába sérült meg, amikor egy hónapja aknára lépett. Másnap már nem volt a táborban, valahová elszállították.
ALLAH PRÓBÁJA
Nagy-Britannia és a koalícióban részt vevő más országok arra próbálják rávenni a kurd hatóságokat, hogy az IÁ-hoz csatlakozott családokat minél tovább tartsák őrizetben. A táborokban élők abban reménykednek, hogy hamarosan szabadon engedik őket. Vannak, akik megbánást tanúsítanak, mások viszont sajnálják, hogy megszűnt az ISIS. „A muszlimok más országokban nem gyakorolhatják úgy a vallásukat, mint tehették az Iszlám Államban” – mondta Abu Bakra al-Anszári. Egy tunéziai–kanadai asszony, aki Umm Yousefként mutatkozott be, kudarcként élte meg a történteket. Marokkói férje a harcokban esett el. „Allah próbára tett bennünket. Élelem és víz nélkül, otthontalanként mégis boldog vagyok, mert lehet, hogy még eljön az idő, és másként élhetek.”
Borítófot: Mi lesz a terroristák családtagjaival? Iraktól az Egyesült Királyságig muszlimok győzték le az IÁT-t – szól a felirat Londonban.