– Sok mozgalmat kötnek önhöz, mint például az „Egy százalék kezdeményezést”. Miben rejlik e mozgalmak vonzereje?
– Vetélytársaink már régóta használják ezt az eszközt, mi csak körbenéztünk és tanultunk tőlük. A balliberális civil társadalomban számtalan cselekvési formát látunk. Szinte mindenre van egy alapítványuk, egyesületük vagy díjuk. Alulról építkező szervezeteik áthatják az intézményeket és a parlamenteket. Célunk, hogy a konzervatív oldalon is megteremtsük ezt a világot. Az Egy százalék kezdeményezés valóban sikeres, ám sokkal több ilyen projektre lenne szükség!
– Az Identitás Mozgalom is egy ilyen projekt az egyetemi ifjúság megnyerésére?
– Fiatal emberek akcióközösségét látom, akik tenni akarnak valamit. Én ezt érdeklődéssel követem. Még keresik az útjukat, jelenleg egész Európára kiterjedő akciókkal próbálkoznak, de helyben, az egyetemeken is megpróbálják a baloldali befolyást ellensúlyozni. Nehéz elképzelni, hogy Németországban mennyire erős a baloldal. Sokszor az erőszaktól sem riadnak vissza, amit utóbb bagatellizálnak. Amikor viszont egy Pegida-tüntetésen valaki megunja az újságírókat, és ellöki őket, azt erőszakként mutatják be. A tudósítások nagyon torzak, és ezt pusztán a sportszerűség követelésével nem is lehet megváltoztatni. Mindent újra kell kezdenünk! El kell szívnunk a régi média olvasóit, és olyan kezdeményezéseket kell indítanunk, amelyek megszólítják az embereket. Gyorsabban és érdekesebben kell gondolkodnunk, mint ellenfeleink.
– Ilyen erős ellenfélről beszélhetünk?
– Ha öt éve azt mondta volna, hogy ma a Bundestag 30-40 képviselőjét ismerni fogom, vagy a legerősebb ellenzéki párt vezetőivel fogok rendszeresen beszélni, nem hittem volna el. Márpedig ez ma így van, és még megbecsülni sem tudom, hogy mi lesz öt év múlva. Viharos a fejlődés. Az én kis kiadóm a Finis Germania című könyvvel tavaly meghatározta a Frankfurti Könyvvásárt. A tizenkét négyzetméteres standunk fontosabb volt, mint a körülötte lévő hétezer négyzetméter. Öt évvel ezelőtt ezt senki sem látta előre.
– Elég groteszt kép volt, amikor előbb meghívták a kiadóját, majd utóbb táblákkal határolódtak el öntől.
– Ez jól mutatja a túloldal szuverenitásának hiányát. A könyv huszonötezres eladott példányszáma tanácstalanná teszi őket, ezzel a konzervatív impulzussal nem tudnak mit kezdeni. Ugyanakkor számos fogalmat tesznek tönkre. Mi a sportszerűség? Mi a (szólás)szabadság? Mi a pluralizmus? Valaki nem lehet pluralista, ha levágja a pluralizmusnak azt a részét, amivel nem ért egyet. Mi az ellenfelet arra akarjuk rákényszeríteni, hogy egyre nagyobbat hazudjon, ezáltal saját magát leplezze le. A könyvvásáron ez nagyon jól sikerült nekünk.
– Akkor a német közszolgálati sajtó tulajdonképpen önöket reklámozza?
– Ez azt a kérdést veti fel, hogy hír-e a rossz hír. Az ismertség növelésére minden sajtóhírre szükség van, csak a fogalmak meghatározására kell figyelni. Ránk igazságtalan címkéket ragasztgatnak. Én magamat radikális gondolkodónak és szónoknak látom, mert azt gondolom, hogy nevén kell nevezni a dolgokat. Ezt sokszor náci beszédként vagy mások előli bezárkózásként értelmezik, ami egyáltalán nem igaz. Az ismertség fut versenyt a hamis címkékkel, és csak az a kérdés, hogy melyikük a gyorsabb.
– Magyarországon is szenvedünk attól, hogy az olyan fogalmak, mint például a patriotizmus, eltűntek. Alulról is lehet a fogalmak jelentésén változtatni?
– Ez az utolsó lehetőségünk! Sok fogalmat tönkretettünk, sokat már nem is használhatunk. Ám sikerült néhány olyan újat is meghonosítanunk, amelyek eddig jelöletlen jelenségeket tesznek láthatóvá. Így a politika olyan kifejezéseket kap, amelyek rossz fejlődési irányokra mutatnak rá. Ilyen szójáték például a Lügen-Presse (hazug sajtó) és a Lücken-Presse (hiányos információ). A mainstream sajtó néha hazug (Lüge), mivel tudatosan lódít. Máskor információt hagynak ki (Lücke), és nem a teljes igazságot mondják el. Ilyen fogalom továbbá a „jogtalanság uralma”, amely Merkel kancellár azon döntését leplezi le, amellyel kétmillió embert előzetes ellenőrzés nélkül engedett be az országba. Ezt egyetlen törvény sem engedte meg. Új fogalom a „szétszakadt társadalom” is. Itt az a kérdés, hogy még jobban szétszakadjon a társadalom, vagy inkább a harmóniára törekedjünk-e. A szakadék mentén kettévált német társadalomban az új fogalmak a tisztánlátást segítik. Sokaknak nem mindegy, hogy a jövőben kik élnek és dolgoznak Németországban. Ők német jövőt szeretnének. A szakadék túloldalán lévők ugyanakkor még ma is helyeslik, amit Merkel tett.
– Előbbiek biztos csak a „lecsúszástól rettegők”.
– A szociális kérdés tényleg fontos, különösen a keleti tartományokban. Sokan kérdezik, hogy ki tartozzon a szolidaritási közösségbe és ki ne. Meddig tarthat a szolidaritás? Ki részesüljön abból a jólétből, amit a németek megtermelnek? Ezek a kérdések éles tűként szurkálják az establishmentet. Ők ugyanis egy világméretű szolidaritásban gondolkodnak, ám ezt nem bontják ki részletesen, csupán erkölcsileg érzik igazolva magukat. Mi velük szemben igenis látjuk a szolidaritás határait. A baloldal azt hiszi, hogy a szociális kérdés az ő felségterületük, ám most saját pályájukon a jobboldalról éri őket kihívás. Ez olyan, mint amikor a legszebb tortaszeletet vesszük el a tányérjukról.
– Mit gondol Orbán Viktor politikájáról?
– Számunkra az egyfajta politikai maximum. Orbán Viktor egy liberális országot a szükséges illiberális támasztékokkal látott el. Az a kérdés, hogy a liberális miként maradhat meg liberálisnak, hiszen mi mindannyian szabadságszeretők vagyunk. A közösségnek azonban illiberális támasztékok is kellenek. A rendőrség, a hadsereg, az oktatás és a tisztelet sohasem lehet liberális. E tekintetben Magyarországra mint álmaink beteljesülésére tekintünk, vagy egy olyan jövőbeni útra, ami Németországban most még nem körvonalazódik. Nagyon aggódom Németországért.
NÉVJEGY
47 éves
Könyvkiadó, író a német új jobboldal politikai aktivistája
Az Antaios Kiadó ügyvezetője, a Sezession című folyóirat felelős kiadója