– Még két és fél év van a 2019-es önkormányzati választásokig, de az ön esetleges újbóli jelölése már most téma. Korábban közölte, hogy nincs nagy kedve újra elindulni a főpolgármesteri posztért. Tartja magát ehhez a kijelentéséhez?
– Furcsa számomra, hogy mindig előjön ez a téma, de a választás még messze van, ilyen időtávlatban nem tudok kategorikus választ adni erre a kérdésre. Ahhoz, hogy egy új cikluson egyáltalán elgondolkodjak – tudva, hogy a jelölés két félen múlik –, néhány feltételnek teljesülnie kellene. Ha nem is szó szerint, de mindig ezt válaszolom.
– Például?
– Először is el kellene dönteni, hogy Budapest egy vagy huszonhárom város. Az örökös, teljesen értelmetlen kerület-főváros kavarodásból elegem van. A közigazgatási rendszerben a praktikusságot, a rendszerelvűséget és a hatékonyságot kellene előtérbe helyezni. Budapest szerepét általában is tisztázni kell.
– Ha megszűnne a kétszintű városvezetés, s létrejönne egy erős főváros és főpolgármesteri poszt, akkor mi lenne a kerületek sorsa?
– Hangsúlyozom, most nincs semmilyen éles probléma köztem és a kerületi polgármesterek között. 2014 óta relatíve harmonikus az együttműködésünk, jóindulatúan állnak hozzám, támogatnak. Nem személyes, hanem rendszerszintű zavarokról van szó.
– De a kerületi polgármesterek annak azért nem nagyon örülnének, ha megszűnnének az önálló városrészek.
– Nagyon sokáig voltam kerületi polgármester, ismerem és méltányolom az ő érveiket, de nem ez az egyetlen szempont. Komoly igazságuk van abban, hogy a városrészeikben erős felhatalmazással szokták megválasztani őket a szavazók, és ez nagy legitimitást ad a munkájukhoz. S azt se felejtsük el, hogy egy budapesti átlagos kerületnek egy magyar megyei jogú váro-séval megegyező területe, lakosságszáma van. Szó sincs tehát arról, hogy a polgármesterek lennének az okai a főváros közigazgatási problémáinak. Maga a jogszabályi környezet, a közigazgatási struktúra megkérdőjelezhető.
– Úgy gondolja, hogy most korlátozott a főpolgármesteri mozgástere?
– Igen, és ez nem csak rólam szól. Bárki, aki most beülne a székembe, rögtön ezzel szembesülne. Budapest évtizedek óta forráshiánnyal küzd, visszatérő viták vannak a kerületek és a főváros között a hatáskörökről. Túl erős a vidéki lobbi is a parlamentben. De azt is el kell mondani, hogy 1990 óta – pártszínektől és a főpolgármester személyétől függetlenül – mindig bonyolult volt a főváros-kormány kapcsolatrendszer. Még akkor is így van ez, ha az utóbbi hét évben Orbán Viktor személyesen sokat segített Budapestnek. Összegezve tehát: a főváros lehetetlen helyzetek sokaságával szembesül. New Yorkban vagy Párizsban nem nehéz teljesíteniük a városvezetőknek, hiszen egyértelmű felhatalmazással rendelkeznek. Nálunk ez nincs így, minden intézkedés megvalósításáért több fronton is közelharcot kell vívni. Valójában azonban sokszor úgy kell kardozni a páston, hogy a mérkőzés előtt egyszerűen elveszik a fegyvert. Kicsit sem szeretném védeni Demszky Gábort, de tény, hogy mindenféle kormánnyal mindig küzdenie kellett.
– Ezek szerint le kellene porolni a 2010 után, az új önkormányzati törvény elfogadásakor felmerült, de akkor el nem fogadott új budapesti közigazgatási koncepciókat? Az ellenzék újra a demokrácia, az önkormányzatok megfojtásával vádolná meg a kormányt.
– Az ellenzék ebben az ügyben is hiteltelen. Húsz éven keresztül azzal támadták a kerületeket, hogy kiskirályságok. Aztán 2010 után ugyanők épp az ellenkezőjét kezdték el mondani. Az egyértelmű, hogy a kétszintű városvezetés nehezen kezelhető helyzetet teremt a fővárosban, ezt nem lenne értelmes dolog folytatni. 2019-ig, a következő önkormányzati választásig biztosan megmarad a mostani helyzet, de a jövő évi parlamenti választások eredménye és az új parlament összetétele elvileg sok mindent megváltoztathat. Ám annak kapcsán, hogy akkor épp melyik politikai érdek lesz erősebb, nem akarok jóslásokba bocsátkozni. Nekem az a feladatom, hogy ezt a ciklust tisztességesen lezárjam, a felmerülő problémákat igyekezzek megoldani.
– Ha már itt tartunk, milyen a kormányzat és a főváros együttműködése?
– Az nem normális, hogy amikor az ellentétek megfeszülnek vidék és Budapest között, vagy amikor felerősödnek a kormányon belüli, a fővárossal kapcsolatos ellenérzések, akkor mindig a miniszterelnöknek kell rendet teremteni. Ez méltatlan, dehonesztáló, ugyanis nem az ő feladata, ezeknek a problémáknak eggyel vagy kettővel alacsonyabb szinten kellene rendeződniük.
– A sajtó leginkább a Tarlós István és Lázár János közötti ellentétként, személyes konfliktusként mutatja be ezeket a vitákat. De vannak olyan hangok is, hogy az önök csörtéi valójában színjátékok, amelyek mindkettőjüknek használnak, mert ön kiáll a budapestiekért, Lázárt meg az állam és a vidéki emberek érdekei motiválják. Mi az igazság?
– Mind a két megközelítés túlzás. Ugyan nem egy nemzedékhez tartozunk Lázárral, de megkockáztatom, hogy hasonló tulajdonságaink is vannak. Ő fiatal ember, tehetséges politikus. A mi karrierünk nem keresztezi egymást; én a világ összes pénzéért sem vállalnám az ő feladatát, de őt sem választanák meg ebben az életben főpolgármesternek. Ezt bizonyosan nem is ambicionálná, mert nem Budapest-szívű ember. Tehát alapból a mi kapcsolatunk egyáltalán nem negatív. A konfliktusokhoz hozzájárul, hogy a kormányinfókon neki ki kell állnia, és olyan ügyekben is meg kell nyilvánulnia, amelyek alapvetően nem is hozzá tartoznak. Ő is emberből van, a főváros ügyében sokszor ismerethiánnyal is küzd, nekem meg az a dolgom, hogy akkor is kiálljak Budapest mellett, ha az nem feltétlenül népszerű a saját politikai családom vezetésében. Az nem igaz, hogy ne lenne értelmezhető a kormánnyal való kapcsolatom, hiszen az együttműködésünknek komoly eredményei is vannak.
– Akkor nézzük a gyakorlati ügyeket. A HÉV-vonalak üzemeltetését átvette Budapesttől az állam. Jobb lesz így a rendszer?
– Fontos megjegyezni, hogy a HÉV nem helyi, tehát Budapesten belüli, hanem helyközi, települések közötti közlekedési forma. Mivel a kormánnyal kötött 2015-ös, HÉV-vel kapcsolatos megállapodásunk után a nekünk járó támogatási forrásokat a mai napig nem kaptuk meg, kinyilvánítottam, hogy az állam inkább vegye vissza a vonalak üzemeltetését. A valóságban tehát ezt nem át-, hanem visszavette tőlünk.
– A BKV-nál biztosan meglesz a dolgozók által követelt béremelés?
– Igen, biztosan meglesz, ennek fedezetét állja a főváros. De nagyon nem értek egyet azzal a hozzáállással, hogy míg a direkt állami szférában megvalósulhatnak a béremelések, addig az önkormányzatoknál nem. Az utóbbi szektorban dolgozó emberek miért érnek kevesebbet, mint a kormányzat és az állami vállalatok munkatársai? Az önkormányzatok sem magánvállalkozások, mi is az államot képviseljük, közszolgáltatást nyújtunk. Ha nincs pénz a teljes béremelésre, az állami szférában sem szabadott volna végrehajtani az intézkedést. Ez igazságtalan, és teljesen felesleges feszültségeket szül.
– Felvetette ezt az Orbán Viktorral tartott megbeszélésükön?
– Hogyne, a miniszterelnök tisztában van ezzel a problémával. Mint látható, más dolgokkal is kell neki mostanában foglalkoznia, a jelenlegi BKV-béremelést még kiizzadjuk magunkból. Nagyon remélem, hogy a közlekedési vállalatnál dolgozók mindössze tíz százalékát képviselő legkisebb szakszervezet nem tud majd keresztbe tenni az intézkedésnek. Ha a folyton szereplő vezetőjükön múlna – aki szerintem politizál –, és az ő tevékenységére figyelnénk, akkor nullaszázalékos emelés következne be a BKV-nál. A többség, a kilencven százalék konstruktív hozzáállást mutatott. Az ő két vezetőjük érdeme a fizetésnövelés.
– Mikor valósulhat meg a 3-as metróval kapcsolatos beruházás?
– Amennyiben kezelhető ajánlatok érkeznek a közbeszerzési pályázatunkra, akkor nyáron megkezdődhet a munka. Ha nem lesz ilyen, akkor újabb kiírás következik. Kezelhetetlen pályázatot nem fogunk támogatni, fedezetlen kötelezettségvállalást nem tesz a BKV. A sok időhúzás miatt egyébként ma már látható, hogy 2019 végére nem, inkább 2020 elejére végezhetünk a munkával.
– A római-parti gát megépítése is heves indulatokat vált ki. Lehet valahogy kezelni az ott kialakult feszültséget?
– A mostaninál furcsább helyzetet elképzelni sem lehet. A római-parti védmű tipikus esete annak, hogy minden fejlesztés megakadályozására kitalálható valamilyen filozófia. Amennyiben ennek az ellenzéki médiában kellő támogatást nyújtanak, akkor a végén még komolynak is tűnhetnek a tiltakozók érvei. A lehető legkevesebb embert akarom megbántani azzal, amikor azt mondom, hogy az ellenzők túlnyomó többsége nem rosszindulatból, nem dilettantizmusból, hanem azért tiltakozik, mert elbizonytalanodott. Harminc éve élnek abban a helyzetben, hogy bármikor jöhet az árvíz, és annyi irányból annyi sületlenséget mondtak már nekik, hogy nem tudják, mit is gondoljanak. Az ellenzők kemény magja részben frusztrált, részben fontoskodó, és részben ki nem mondott hátsó motivációk alapján protestál. Ha rajtuk múlna, a Római-parton soha semmilyen védmű nem épülne fel. Nagyon tisztelek minden szociológust, közgazdászt, filozófust, közírót, meteorológust, televíziós szerkesztőt, akit bevontak a tiltakozási kommunikációba, de az ő véleményüknek a kifejezetten vízügyi mérnöki területen azért mégse adjunk elsőbbséget! Hét éve mást se csinálnak, mint hogy minden hullámhosszon a saját álláspontjukkal agitálnak. A probléma már harminc éve létezik, Demszkyék is a parti nyomvonalra szavaztak, de érdekes módon addig nem lehetett hallani a hangjukat, amíg meg nem indult a gát tényleges tervezése. Az elődömnek igazán nem vagyok hálás az ilyen hátrahagyott ügyekért, mint a 4-es és a 3-as metró, vagy a fővárosi árvízvédelem megoldatlansága. Amennyiben 1990 és 2010 között bármi értelmeset is tett volna ezeken a területeken, nem kellene most ekkora nehézségekkel megküzdenem, megküzdenünk.
– A partvonali gát ellenzői szerint a főváros nem támasztotta alá megfelelő szakvéleménnyel a nyomvonal megépítését.
– Nem igaz, hogy nem készültek szakvélemények a nyomvonalról, üres szavakat mindig lehet kiabálni. Az utóbbi négy évben öt tanulmány is született, amit vízügyi, árvízvédelmi, geotechnikai szakemberek készítettek. Nemcsak a Műszaki Egyetem, hanem az elsőfokú vízügyi hatóság tudományos tanácsa és első számú vezetője is részt vett ezeknek az anyagoknak az elkészítésében. E tanulmányok között egy sincs, amely a tiltakozók által hangoztatott Nánási úti nyomvonalat preferálná. Ez egyébként drágább is lenne az általunk támogatott parti változatnál, és nem is védene meg minden ingatlant egy esetleges árvíztől. A mi elképzelésünk tehát olcsóbb lenne, és az összes lakóingatlant megvédené. Úgyhogy minden szakmai szempont a parti gát felépítését támogatja. Felelősségteljesen tehát csak ezt a nyomvonalat lehet kialakítani, mást nem. A Fővárosi Közgyűlés egyébként most még csak a nyomvonal helyéről döntött, ezt a határozatot nem lehetett tovább húzni. A tiltakozók kemény magjának a véleménye nem írhatja felül a tényeket, a szakemberek által készített terveket. Mára olyan helyzet alakult ki, hogy csak az építkezés megkezdése nyugtathatja meg az ott élő vagy ingatlannal rendelkező embereket.
– Mit szól ahhoz, hogy manapság szinte minden fejlesztési terv óriási indulatokat vált ki, minden ellen tüntetnek vagy épp népszavazási kezdeményezést indítanak?
– Valóban így van. A törpe pártok ezekkel a demonstrációkkal szinte a paradicsomban érezhetik magukat. Ha figyelmesek vagyunk, azt látjuk, hogy leginkább a nulla és a két százalék közötti népszerűségű pártok képviselői szerepelnek ezeken a megmozdulásokon, s minden kamera előtt elmondják a véleményüket. Megnéztem, hogy összesen 124 ilyen párt van Magyarországon, de hogy ebből hogyan választják ki azt a hármat-négyet, amely folyamatosan szerepel a médiában, számomra rejtély. Nincs egy építő gondolatuk sem, de a kritikájukat brutálisan tudják megfogalmazni. A legtöbbjük olyan politikus, aki az égvilágon semmilyen teljesítményt nem tett le az asztalra, semmilyen értékelhető programjuk nincs. Ott van például a Momentum Mozgalom. Sohase bántottam őket, de azon kívül egyelőre semmit sem tudnak felmutatni, hogy felhős tekintettel, tágra nyitott szemekkel igyekeznek imponálni a közvéleménynek. Legszívesebben hirtelen beültetném őket a miniszterelnöki, miniszteri, vagy épp a főpolgármesteri székbe, és azt mondanám: na, fiatalurak, hölgyek, itt a lehetőség, csinálják! Arról azonban, hogy a tevékenységük mit váltana ki a szavazókból egy fél éven belül, már nem szól a fáma. Abszurdisztánban élünk, ahol semmit sem bizonyított, még minden élettapasztalat nélküli emberek a legokosabbak a világon. Ezek demokráciaértelmezési gyakorlatok. Az internetet is felhasználva heccelik a népet. Nem is pusztán egy-egy aktuális ügy miatt demonstrálnak, hiszen a tiltakozásoknak mindig az a végeredménye, hogy „bukjon meg a kormány”. Előbb-utóbb a népszavazás intézményét is lejáratják. Közben festékháborúban állnak a középületekkel. Ebből aztán semmi építő jellegű, pozitív végtermék nem fog megvalósulni. Lehet ezt csinálni a végtelenségig, csak ijesztőnek és értelmetlennek tartom. Valójában hatalomba akarnak kerülni, ez a dolog lényege. Ez nem bűn, az én generációmnak nem is baj, de hogy fél-egy évig külföldön tanultak, az még nem csúcsteljesítmény. Félreértés ne essék, lehet jogos kritikát megfogalmazni, de nem az a megoldás, hogy egy eltorzított képet kezdünk el felvázolni, és belehajszoljuk az embereket véget nem érő tiltakozásokba. Ez nem szül rendet, csak anarchiát, amit komolyan senki sem kívánhat ennek az országnak. Bajnak tartom, hogy egyszerűen nem tisztázottak olyan alapfogalmak, mint személyiségi vagy szabadságjog, liberalizmus, maga a demokrácia, ahogy a rend vagy a működőképesség sem. Gene Sharpot (amerikai politológus, a „soft power”, a formálisan erőszakmentes, civil bázisú hatalomellenes politikai akciók, tüntetések atyja – a szerk.) idézi az, ami most folyik.
