Egy helyben toporog a brit kilépés

Mátrix
Washington nem köt szabadkereskedelmi megállapodást Londonnal, ha az túl közel marad az EU-hoz. Trump így a briteket és az uniót is kényszerhelyzetbe hozta.

Nagy-Britannia kormányának fehér könyve nem adott lökést a kilépési tárgyalásoknak. Theresa May kabinetje szabadkereskedelmi megállapodásra törekszik az EU-val, ám még mindig nem tesz le a mazsolázásról. London leginkább az áruk szabad áramlásában érdekelt, és továbbra sem akar hallani az uniós munkaerő akadálytalan áramlásáról.

 

TRUMP ÜZENT

A szigetország cégei viszont nem férhetnek hozzá az egységes belső piachoz úgy, hogy a négy szabadságból csak egyet fogadnak el. A pénzügyi szolgáltatások kapcsán él az a hiú ábránd, hogy ebben a brit GDP számára fontos szektorban a City bankjai kétoldalú megállapodások révén ismét teljes hozzáférést kaphatnak a közösség piacához. Ezt erősíti az Európai Parlament azon májusi döntése is, amely szerint az euróban bonyolított fizetések klíringközpontja a brexit után Londonban maradhat – persze csak ha a Bank of England együttműködik az uniós bankfelügyelettel.

A keményvonalas brit főtárgyaló, David Davis és a külügyminiszter Boris Johnson lemondása a brexittárgyalások fehér könyve nyilvánosságra hozatalának, valamint Donald Trump amerikai elnök angliai látogatásának idejére esett. Johnson, aki a kétezres évek elején újságkiadóként dekonspirált egy brit titkos ügynököt, közismerten rossz viszonyban volt a szigetország titkosszolgálataival. Távozását a legtöbben nem is ennek tulajdonítják. Lépésében sokkal inkább egy taktikai visszavonulást látnak, melyet azért tett meg, hogy May bukása esetén átvehesse a kormányfői posztot.

A mostani brexittárgyalások kudarca esetén a külügyi tárca volt vezetője biztosan nem követné el a jelenlegi miniszterelnök „hibáját”, és meghallgatná Trump tanácsát, aki az EU további gyengítése érdekében a kemény kilépés felé terelné Nagy-Britanniát. Az USA első embere a The Sun című brit lapnak adott interjújában ugyanis megüzente: egy puha brexit esetén London ne is álmodjon szabadkereskedelmi megállapodásról
Washingtonnal.

Miközben vészesen közeleg a 2019. március 29-i kilépési dátum, még nincs egyezség a Nagy-Britannia által a jövőben fizetendő hozzájárulás mértékéről. A futó programok és kötelezettségek nagyjából negyvenmilliárd eurós tételén felül tisztázni kell(ene) a következő uniós költségvetési ciklus brit befizetését is.

 

ÉSZAK-ÍRORSZÁG A KULCS

Az új brit brexitminiszter, Dominic Raab nem akart keményvonalas elődje árnyékában maradni, és újból felvetette, hogy ha nincs megállapodás, akkor London semmit sem fizet.

Michel Barnier uniós biztos Twitter-üzenetében várakozó álláspontra helyezkedett, ám jelezte, hogy Nagy-Britannia a biztonságpolitikai együttműködés fenntartásáért cserébe számíthat engedményekre.

Akkor várható érdemi előrelépés, ha sikerül tisztázni az Észak-Írország és Írország közötti határforgalom modalitását. Ettől függ ugyanis a brit kormány parlamenti többségét biztosító északír DUP párt koalícióban maradása, ezzel tehát a kormánytöbbség sorsa. 

 

Borítófotó: Brit brexitellenes tiltakozók Brüsszelben. Csak a bizonytalanság a biztos

Ezek is érdekelhetnek

További híreink