A hidegháború után a hazai megrendelések visszaesésével a német fegyveripar termelése is csökkent, a volt NDK területén a tömeggyártás meg is szűnt. A Bundeswehrnek és a szocialista Németország néphadseregének a feleslegessé vált fegyvereit dömpingáron adták el, ami jó időre biztosította számos feltörekvő ország igényét. Csak Törökország kétszáznál is több Leopard II-es tankot vett.
GYERMEKBETEGSÉGEK
A német alkotmány – történelmi okokból – nem kedvezett a fegyverek éles helyzetben való kipróbálásának, mivel annak betűje és szelleme szerint a Bundeswehrt csak a NATO területén belül és védelmi célokra volt szabad bevetni. Ebben az 1992-es petersbergi nyilatkozat hozott fordulatot, amely engedélyezte az ENSZ-missziók keretei között a humanitárius akciókat. Hosszas parlamenti viták után az 1999-es koszovói háború volt az első, ahol német katonák élesben is kipróbálhatták fegyvereiket és tudásukat.
Az éles bevetés fontosságát nem lehet eléggé hangsúlyozni, mivel a fegyvereket és a különféle helyzeteket ekkor lehet a legjobban kipróbálni és tanulmányozni. A többi nagy fegyverexportőr ország rendszeresen részese valamilyen háborús konfliktusnak, így azok folyamatosan finomíthatják a termékeiket. A németek sem akarnak erről lemaradni.
Az ország fegyveriparának van is hová fejlődni, az új harceszközöknél ugyanis még sok a gyermekbetegség. A Bundeswehr gyalogsági alapfegyverének számító Heckler & Koch G36 típusú gépkarabély csöve például több vizsgálat szerint már 90 ismétlőlövés után annyira felmelegedik, hogy veszít a pontosságából. A német védelmi minisztérium a rendőrségi és a kommandós egységek által is kedvelt fegyver helyett inkább új gépkarabélyt keres.
Németország haditengerészete sem járt jobban a francia–holland–német–olasz koprodukcióban készülő MH–90-es tengeri mentőhelikopterrel, amely egyes első vizsgálatok szerint nem vízálló, így nem repülhetne a tenger felett. Utóbb kiderült, hogy a korrózióvédelem nem volt megfelelő, ám mire kijavították a hibát, óriási volt az imázst ért kár. A ThyssenKrupp Marine Systems és más német cégek által koprodukcióban gyártott F–125-ös fregatt prototípusának a számítógépes vezérlésén is bőven van még mit csiszolni, s a hajó stabilitásán szintén javítani kell.
KOMPLETT GYÁRAKAT ADNAK EL
Az 1990 utáni békeévekben a német fegyvergyártók elkényelmesedtek, figyelmüket a jobban jövedelmező civil projektekre, például az Airbusszal kapcsolatosakra fordították. Az 1986-ban elindított Eurofighter így csak 2003-ban került sorozatgyártásba. Az Airbus A400M katonai szállítógép sorozatgyártása szintén sokat csúszott, ráadásul ebből is jóval kevesebbet rendeltek a vártnál.
Az alacsony védelmi költségvetések, vonzó civil projektek, szigorú fegyverszállítási szabályok és embargók idején a harceszközök gyártóinak új utakat kell keresniük. A német fegyvercégek újabban inkább komplett gyárakat adnak el. A Heckler & Koch például a szaúdi Military Industries Corporationnek (MIC) engedélyezte a G36-os gépkarabély licencben való előállítását, míg a Rheinmetall lőszergyárat szállított nekik. Jelenleg Törökországgal is tárgyalnak egy tankgyár eladásáról, ám azok a tévéfelvételek kifejezetten ártottak a projekt engedélyezésének, amelyeken a török hadsereg korábban vásárolt Leopard II-es harckocsijai támadják az észak-szíriai kurdok állásait.
Amíg tehát az új fegyverekkel még több kezdeti nehézség adódik, addig a bevált harceszközök iránt továbbra is óriási a kereslet. Német tengeralattjárókat használ az argentin, a görög és az izraeli haditengerészet, a németek ráadásul a személyzet kiképzésében is segítenek. A Leopard II-es tank továbbra is népszerű, Chile, Görögország, Katar, Spanyolország és Szaúd-Arábia a mai napig rendel belőle. A páncélozott Boxer csapatszállító akár nyolc kiló TNT-nek is ellenáll, ezért ugyanolyan népszerű, mint a Marder lövészpáncélos vagy a Fuchs fegyverszállító.
MEGENGEDŐ MEGKÖZELÍTÉS
A felpörgő fegyverexport néha problémákat is okoz. Komoly felháborodást keltett, hogy az államcsőd szélén táncoló Görögország a „mentőcsomag” részeként francia fregattok mellett német tengeralattjárót is vett. Néha két rivális is német fegyvereket használ. Görög és török színekre festett Leopard II-es tankok már régóta néznek farkasszemet, ám újdonság, hogy az észak-szíriai területekre benyomuló török Leopardok az iraki kurdoknak korábban szállított Milan páncéltörő rakétákkal kerülnek szembe.
A „megengedő” fegyverexportra és az ilyen paradoxonokra ugyanaz a válasz érkezik. Berlin a vásárló államtól garanciát kér arra, hogy a német harceszközöket csak a célországban használják fel, így azok – elméletileg – nem szolgálhatnak agresszív célokat. Érvként hozzák fel az alkatrészellátást is, amelyet a szerződési feltételek megszegése esetén meg lehet tagadni.
Cinikus érv, de igaz az is, hogy a németek helyett bármelyik nagy fegyverexportőr ország szívesen átvenné a politikai okokból megtagadott szerződéseket. Számos, a jemeni háborúban érintett Perzsa (Arab)-öböl menti állam ráadásul német bankok, hajógyárak és építőipari cégek nagyrészvényese, így áttételesen a fegyveriparon túli német munkahelyek egész sora is függ a megengedő megközelítésű fegyverexporttól.
DUPLÁZANDÓ KÖLTSÉGVETÉS
A német fegyvergyártó cégekre a rózsás jelen után, ha lehet, még szebb jövő vár. Donald Trump elnök elvárja a NATO-tagországoktól védelmi kiadásaik növelését, így Németországnak nagyjából meg kellene duplázni erre szánt mostani keretét, és 2024-ben már 75 milliárd eurót kellene honvédelemre költenie. Ez több, mint a jelenlegi (bevallott) orosz védelmi büdzsé, és leginkább az öregedő német társadalom szociális-jóléti kiadásainak a terhére lenne csak megvalósítható, ami politikai konfliktusokat vetít előre.
Berlinben és Párizsban nagy reményeket fűznek az európai hadsereg tervéhez is, amelyben az együttműködésüket elmélyíteni szándékozó német és francia fegyvergyártó cégek amolyan „házi” piacát látják.
Borítófotó: Leopard II-es harckocsik egy németországi gyakorlópályán. A törököknek harckocsikat, a kurdoknak páncéltörő rakétát adtak el
