A német–amerikai kapcsolatok az elmúlt nyolc évben a legszorosabbak közé tartoztak. Barack Obama, az USA volt elnöke és Angela Merkel, Németország kancellárja személyesen is jó viszonyt ápolt – ez megerősítette a gazdasági és a biztonsági kapcsolatokat. Obama megfogalmazott ugyan gazdasági kritikákat Merkellel és az EU-val szemben, ez azonban nem ment túl a szokásos, számos más közgazdász által is kinyilvánított bírálaton. Ennek lényege, hogy a német állam nem segíti nagy, infrastrukturális beruházásokkal az eurózóna növekedését, megtakarításokra épülő gazdaságpolitikáját erőlteti rá azokra az országokra is, amelyeknél ez hagyományosan nem működik.
TRADICIONÁLIS ESZKÖZÖK
Donald Trump és a kancellár között nem működik ez a kémia. Az Egyesült Államok jelenlegi elnöke gondolkodás nélkül rúgta fel a megszokott diplomáciai normákat. Világossá tette, hogy másként képzeli el a két ország gazdasági és szövetségi viszonyait. Trumpnak – az amerikaiaknak – különösen fáj a jelentős, évi 65 milliárd dolláros német kereskedelmi többlet. Ez az ötödik legnagyobb más államokkal szemben fennálló amerikai hiány.
Kezdetben Trump behozatali vámokkal fenyegette meg a konkurens ország autóiparát. Aztán gyorsan rájött, hogy az USA-ban lévő német leányvállalatok révén Berlin ezt könnyen ki tudná játszani. Ráadásul sokkal drágábbak is lennének a német termékek, ha ezt bevezetnék. Így inkább más, mondhatni hagyományos eszközökkel zajlanak a kereskedelmi csatározások.
Ilyen például a dízelbotrány néven elhíresült ügy, amelyben német autógyártókról derült ki, hogy manipulálták károsanyag-kibocsátási adataikat. A cégek több milliárd dolláros kártérítéseket fizettek: a Volkswagen kezdetben például 4,1 milliárdot – a balhé végösszege 15 milliárd euró körüli lett. A gépkocsik körüli felhajtás a gyártókra kirótt pénzügyi terheken túl arra is jó volt, hogy javítsa az amerikai autógyárak pozí-cióit. Az olcsó üzemanyagnak is köszönhetően az egyesült államokbeliek visszatértek a jó öreg benzinfaló kisteherautókhoz és a városi terepjárókhoz – a Ford például alig győzi a megrendeléseket. (Más kérdés, hogy az elektromos járművek fejlesztése és előállítása zabálja a pénzt, így a nyereségességgel vannak gondok.)
A BIRODALOM VISSZAVÁG
Hogy szándékos válaszcsapás volt-e Berlin részéről vagy sem, azt nehéz eldönteni, mindenesetre az biztos, hogy egy nemrég alkotott német törvény éppen a legnagyobb amerikai közösségi oldalakat, különösen a Facebookot, a Google-t és a Twittert sújthatja a legjobban. A törvényhozásnak a gyűlöletbeszédről és az álhírekről alkotott jogszabálya szerint ugyanis akár 50 millió eurós bírsággal is sújtható az a szolgáltató, amely nem távolítja el 24 órán belül felületéről az ilyen tartalmakat. A szólásszabadságról és annak korlátozásáról szóló eldönthetetlen vitába nem mennénk most bele, annyi azonban biztos, hogy annak eldöntése, mi az álhír és mi számít gyűlöletbeszédnek, hatalmi-értékválasztási kérdés. A német törvény szerint a „nyilvánvalóan” ilyennek számító tartalmakat kell azt követően egy napon belül eltávolítani, miután azokra bejelentés érkezett. Ez teljesíthetetlen feladat elé állítja a Facebook cenzorait. A jogalkotást megelőzően konzultáltak az érintett szolgáltatókkal, ám a 14 hónapos egyeztetési folyamat nem hozott mind a két fél számára kielégítő eredményt. Ez nem is csoda, hiszen értékválasztási és morális kérdésekben nagyon nehéz mindenki számára megnyugtató szabályozást alkotni.
RENDSZERSZINTEN
Az amerikaiak és a németek számára is világos, hogy előbbiek exportstratégiája olyan struktúra, amelyet egyedi ágyúlövésekkel nem lehet lerombolni. Németország kivitelének előretörése rendszerszinten garantált. Az ottani törvényi keretek hosszú éveken keresztül célozták azt, hogy a bérek emelkedése nyomott maradjon. Így a termelékenység a fizetések növekedési üteménél gyorsabb lett, ami nemzetközi versenyelőnyhöz juttatta a feldolgozóipart. A szigorú német fiskális politika és a nyomott bérszint különösen nagy problémát idézett elő a déli uniós tagállamokban, amelyek a pénzügyi válság óta keresleti problémákkal küzdenek. Képletesen szólva: a spórolásra kényszerített németek kevesebb görög bort és olasz tésztát vesznek.
Ha Németországnak önálló pénze lenne – írja a Nemzetközi Valutaalap (IMF) egy tanulmánya –, az nagyjából 10-20 százalékkal lenne alulértékelt a többi uniós tagország devizájához képest a korábbi évek 5–15 százaléka után. Vagyis Berlin még tovább növeli versenyelőnyét. A németek dollárban számolt folyó fizetési mérlegének a többlete (amely a beruházásokon túl maradó megtakarításokat mutatja) tavaly meghaladta a 300 milliárd dollárt – ami a legnagyobb a világon.
Mindez azt jelenti, hogy az EU és az eurózóna olyan rendszerszintű kereskedelmi előny, amelyet lehetetlen egy kereskedelmi háborúval megszüntetni. Így várhatóan a jövőben is maradnak a dízelbotránnyal és a gyűlöletbeszéddel kapcsolatosakhoz hasonló csatározások – egy totális és nyílt háborúnak kevés az esélye.
