Ron Werber nem vállalta, így a szocialistáknak más tanácsadó után kellett nézniük. Az utolsó, 2006-os MSZP-győzelem kampányfőnöke, Szigetvári Viktor sem ér rá, ő pártja, az Együtt miniszterelnök-jelöltje, és esze ágában sincs a szocialisták szekerét tolni.
A segítség Berlinből érkezett Heiko Kretschmer személyében, aki a német szociáldemokraták (SPD) 2013-as választási hadjáratának egyik irányítója volt. Ahogy a kampányguru neve sem ismert szélesebb körben, úgy Peer Steinbrücké is feledésbe merült, utóbbi az SPD 2013-as kancellárjelöltje volt. Az ő kampányát segítette a Super J+K ügynökség, amelyből a K jelenti Heiko Kretschmer nevét.
SAJÁT MAGUK ÁLDOZATAI
Az SPD-kampányok nem a kreativitásukról ismeretesek, így az elvtársak 2013-ban és 2017-ben is az igazságosság jelszavát írták a zászlajukra. A német közbeszédben az igazságosság több válfaját ismerik. A nálunk is bevett társadalmi mellett a németek beszélnek még elosztási igazságosságról is, ami nagyjából azt firtatja, hogy kik és hogyan férnek oda a bőség asztalához. Külön fogalom a szociális méltányosság, amely a társadalmi mobilitás és a XXI. századi elvárásokhoz mért élet lehetőségeit mutatja.
Az igazságosság azonban már régen nem tartozik a baloldal hívószavai közé, ugyanis pont a baloldal volt az, amely a globalizáció korában felszámolta a hidegháború idején megszokott jóléti államot.
Ahogy a magyar szocialisták, úgy a német szocdemek is a saját „sikerük” áldozatai lettek. A németek persze ebben is profibbak voltak, ott ugyanis Gerhard Schröder kancellár sikeresen hajtotta végre az Agenda 2010 reformjait. Nálunk Gyurcsány Ferenc csak beszélt a progresszív kormányzásról, a kommunikációs látványpékség ellenére sem voltak érdemi reformok.
TÖBB IGAZSÁGOT!
Németországban a szocdemek teremtették meg az atipikus foglalkoztatás lehetőségét, ez jellemzően 9-10 euró körüli óránkénti minimálbért kínál a dolgozóknak. Szakszervezeti becslések szerint idestova minden harmadik-negyedik német munkás ilyen atipikus foglalkoztatott. Ebben a környezetben kellett volna az SPD-t az igazságosság pártjaként eladni, azaz a saját maguk által hozott megszorító intézkedések orvoslásának a hiteles programját elfogadtatni. Persze, hogy nem sikerült.
Úgy pedig különösen nehéz volt, hogy miközben a 2013-as jelölt „több igazságot” akart hozni a (szegény és rosszul kereső) németek életébe, addig nyilvánosan arról morfondírozott, hogy ő nem vesz öt eurónál olcsóbb bort. Steinbrücknek bőven volt mit a tejbe aprítania, hiszen jelöltsége előtt legalább 1,25 millió euróért tartott előadásokat. Az sem növelte a népszerűségét, hogy a honoráriumokat jellemzően nagybankok vagy a csőd szélén tántorgó szocdem városok közműcégei fizették.
A nagy terv abból állt, hogy a lehető legtöbb szavazót nyerjék vissza abból a tízmillióból, aki 2005 és 2013 között fordult el a szocdemektől. Obama kampányából merítettek ötletet, és a szociáldemokrata szavazói fellegvárakban ötmillió háztartásba akartak bekopogni. Steinbrück is „spontán” bekopogott egy ajtón, ám a sajtó hamar kiderítette, hogy a szimpatikus háziasszony az SPD tagja, így a közvélemény biztonsági játékot látott.
TRAGIKOMÉDIA
A kampányfilmekben ugyanazt a vörös színben pompázó pulpitust utaztatták az országban, ahol különböző élethelyzetű emberek mondhatták el a problémájukat. Azt már nem tették hozzá, hogy a legtöbb gondot pont az Agenda 2010 szülte. A 2013-as választási hadjárat annyira „sikeres” volt, hogy a jelöltet a forró szakasz plakátjaira már fel sem rakták. Mivel Merkel a szocdemek szinte összes témáját átvette, és a kampánystáb nem talált olyan új kérdéskört, amely megkülönböztette volna az SPD-t a balratolódó CDU-tól, Steinbrück nyilvános szereplései egyre tragikomikusabbak lettek. A szociáldemokraták akkor még 25 százalékon álltak.
Ezek láttán nem csoda, ha Kretschmer cége helyett tavaly a hamburgi KNSK ügynökséget kérték fel a kampányra, amely már sikerre vitte Gerhard Schrödert 1998-ban és 2002-ben, de ők csinálták Schulz 2014-es EP-kampányát is.
Nem a KNSK volt az első választás. Az elvtársak nagyon bíztak Frank Staussban, a Butter ügynökség vezetőjében, aki 2005-ben az utolsó pillanatban állította meg a szocdemek zuhanórepülését, s Észak-Rajna–Vesztfáliában, illetve Rajna-vidék–Pfalzban is sikeresen vezette a szociáldemokrata tartományi miniszterelnökök kampányát. Erről szól könyve, a Höllenritt Wahlkampf. Stauss volt azonban a kampányfőnök 2009-ben is, amikor az SPD támogatottsága 30 százalék alá csúszott. A helyzet annyiban változott, hogy a pártot mára 20 százalék alatt mérik.
A KÖR NÉGYSZÖGESÍTÉSE
Martin Schulz kampányát elnézve nagyjából a 2013-as panelek köszöntek vissza. Az SPD szerint „eljött az igazságosság ideje”, magyarul az Agenda 2010 és nyolc év nagykoalíció után azt akarták elhitetni a németekkel, hogy a szocdemek megtáltosodnak, s végre tényleg baloldali politikát folytatnak. Mivel a lakosság 40 százaléka már rosszabbul él, mint húsz éve, ezért valóban nagy igény lenne több igazságosságra. Ezt mutatta 2017 elején a Schulz-hype, amikor harmincezren léptek be az SPD-be, s a közvélemény-kutatásokban a párt megszorongatta a CDU-t.
Schulz állandóan a szomszédjában lakó ápolónő sanyarú helyzetéről beszélt, ám itt is hamar kiderült, hogy a helyzetért leginkább az Agenda 2010 és a nagykoalíció politikája a felelős. Az eredmény ismert, a csodavárást kijózanodás követte.
Kretschmer év eleji interjújában az oktatás és az egészségügy témáját javasolta az MSZP-s politikusoknak, amelyet szerinte egy „adag” populizmussal kellene népszerűsíteni. Igazán otthon érezhetné magát, hiszen a problémák nálunk is a baloldali kormányzás idején súlyosbodtak, és most nálunk is pont a baloldal akarná azokat orvosolni.
Ahogy Németországban, úgy nálunk sem felejtették el a szavazók a kormányzásuk „vívmányait”, így a gondok már a hitelességnél kezdődnek. Az sem javítja a baloldal helyzetét, hogy a 2010 utáni stabilizációs politika eredményeként érezhetően nőnek a hazai bérek. Most a messziről jött embernek kellene a kört nálunk is négyszögesíteni, ami nem lesz könnyű. Persze, ha nem sikerül, Kretschmer jó lesz bűnbaknak is.
