A horvát és a szerb egyház is bekapcsolódott a két ország közötti politikai harcba. A múlt továbbra is árnyékot vet a megbékélési próbálkozásokra.
Több mint két éve már, hogy – leszámítva az 1990-es háborús éveket – történelmi mélypontra jutottak s ott is ragadtak a Szerbia és Horvátország közötti kapcsolatok. 2016-ban ismét előtérbe került a múlt – ezúttal azonban a vita középpontjában nem a közelmúltbeli délszláv válság történései, hanem a második világháborús események álltak, illetve ezek nagyon eltérő megítélése. Sokat rontott a viszonyon az is, amikor éppen a kilencvenes évek harcainak horvát győzelmét jelentő, s mintegy kétszázezer szerb Horvátországból való menekülését eredményező Vihar hadművelet évfordulóján provokatív módon szerb zászlót égettek, és usztasa (egykori szélsőjobboldali szervezet) jelszavak skandálásával tarkították a knini menetelést két és fél éve.
HŐSÖK, ELLENSÉGEK
Az igazi diplomáciai háború akkor vette kezdetét, amikor Zágráb törölte az 1941-ben alakult usztasa kormányt támogató Alojzije Stepinac horvát katolikus bíboros ellen kimondott, háborús bűnökről szóló ítéletet. Szerbia ugyanis bűnösnek tartja az egykori érseket a Hitler támogatásával létrejött Független Horvát Államban (NDH) lezajlott szerbellenes tevékenységek miatt. A nézőpontok eltérése tiltakozó jegyzékek sorozatát eredményezte, a két ország között jóformán nem is létezett normális hangnemben zajló kommunikáció. Horvátország ezt követően hatályon kívül helyezte az eszéki szerbek elleni háborús bűnökkel vádolt Branimir Glavašszal szemben hozott ítéletet, majd szobrot állított Miro Barešićnek, aki 1971-ben meggyilkolta Jugoszlávia svédországi nagykövetét, s 91-ben, a balkáni háborúban harcosként vesztette életét.
A mélypontra zuhant kapcsolatokon Aleksandar Vučić szerb és Kolinda Grabar-Kitarović horvát elnök találkozói sem tudtak sokat javítani, noha mindkét állam a békés viszony mellett kötelezte el magát.
Érdemi előrelépés nincs, usztasázás és csetnikezés (a radikális szerb szabadcsapatokra való utalás) azonban továbbra is van. Nem rendezték a balkáni háborúban eltűnt emberek ügyét, sem a közös határvonalra vonatkozó megállapodást.
A napokban cikkezett arról a belgrádi sajtó, hogy a két évvel ezelőtt létrehozott horvát–szerb vegyes bizottság még mérföldekre van a megoldás megtalálásától, pedig Kitarović és Vučić éppen két esztendőben határozta meg a Duna menti határ véglegesítését. Belgrád azt szeretné, ha a határt egyszerűen a folyó közepe jelentené, Zágráb azonban a kataszteri megoldás híve, melynek köszönhetően mintegy tízezer hektárnyi terület kerülne horvát fennhatóság alá a Duna bal partján, az Apatin, Zombor és Palánka melletti területek.
EGYHÁZI SZEMREHÁNYÁSok
A minap fény derült arra, hogy meglehetősen komoly adok-kapok bontakozott ki a horvátországi katolikus és a szerb ortodox egyház között is, amelynek Irinej szerb pátriárka szintén a részese lett. A Horvát Katolikus Püspöki Konferencia még tavaly november 18-án levelet intézett hozzá, amelyben azzal vádolta őt és egyházát, hogy gyűlöletet szít, háborús cselekedetekre buzdít, és folyamatosan becsmérli a horvát áldozatokat. A levelet mostanáig titokban tartották. Az ortodox pátriárka szerint a horvát katolikusok azt a kijelentését nehezményezik, hogy felekezetének jók a viszonyai a Vatikánnal és az egész katolikus egyházzal, kivéve annak horvátországi részét. Irinej egyébként fúrja Alojzije Stepinac szentté avatását, akit korábban boldoggá avattak, de szerb közbenjárásra állítólag szünetelteti az eljárást, amíg le nem zárul a vizsgálat az egykori horvát érsek világháborús szerepével kapcsolatban. (Az ortodoxok azzal vádolják, hogy nem emelte fel a szavát az NDH idején a szerbek védelmében – a szerk.)
A horvát katolikus egyház által nyilvánosságra hozott levélre hamarosan csattanós választ ad a szerb görögkeleti egyház – ígéri a pátriárka, aki elutasította a gyűlöletkeltést hangoztató zágrábi véleményt.
A két felekezet közötti konfliktus napvilágra kerülése ismét a világháborúra és a kilencvenes évekre visszautaló kijelentések, kérdések sorát indította el, melyek immár századszor firtatják, melyik félnek voltak nagyobb áldozatai, ki számított inkább felelősnek a történtekért. A két ország tehát bő két évtizeddel az utolsó háborús események után sem tud a megbékélés pályájára lépni. A rendezetlen kérdések nem oldódnak meg egyhamar.
