A 2015-ös migránsválság Ausztria politikai térképét is átrendezte. Hiba lenne ugyanakkor a baloldal és a liberálisok mélyrepülését, a radikális protestpártok szárnyalását, valamint a bizonytalan szavazók számának a növekedését egyetlen okra, például az újkori népvándorlásra visszavezetni. A migráció leginkább annak a szakaszhatárnak a jól látható tünete, ahová a globalizáció elérkezett. Az első, felívelő spontán etap véget ért, ennek a feltörekvő országok a nyertesei, míg a nyugati ipari országok társadalmai a kárvallottjai.
Jelenleg még világszerte keresik az „irányított” globalizáció demokratikus és piackonform módját, Trump elnök Twitter-üzenetei ennek csak az egyik, kezdetleges válaszlehetőségét adják. A brexit óta eltelt időszak választásai a nyugati féltekén rendre arról szólnak, hogy az adott társadalom ad-e egy utolsó (utáni) esélyt a hagyományos politikai elit pártjainak vagy sem.
Az angolok és az amerikaiak a folyamatos lecsúszás helyett a bizonytalanságot választották, amit – legalábbis egyelőre – nem bántak meg. A franciák és a németek adtak még egy esélyt elitjüknek arra, hogy őrizze meg vagy restaurálja a globalizáció előtti jóléti modellt. A jelek szerint nem fogja.
IJEDT OSZTRÁKOK
Ausztria valahol az angolszász és a rajnai modell között van. Az erős szakszervezetek és munkaadói szövetségek érdekegyeztetése az átlag osztrák jövedelmét a minimálbér fölött tartja. A kiterjedt önkormányzati (szociális) bérlakásszektor a nagyváro-sokban is biztosítja a megfizethető lakhatást. Az osztrákok sosem kedvelték a konfliktust és a gyors változást, így modelljük a kooperációt, valamint a kiszámíthatóságot díjazza.
Az október 15-i előre hozott választás az ország életében is egy szakaszhatárt jelent. Kezdetben minden olyan egyszerűnek tűnt. Ahogyan Berlinben és az Európai Parlamentben, úgy Ausztriában is nagykoalíció kormányzott. Bécs a migránskérdésben Berlin mellett állt, Faymann akkori kancellár volt Angela Merkel egyik legvehemensebb támogatója.
A német vezetés akkor még hitt abban, hogy a migránsválság rádöbbenti Európát: ezt a „humanitárius katasztrófát” csak közösen, a föderális EU irányába tett újabb öles lépéssel lehet megoldani. Ez az ahaélmény az euró krízisénél elmaradt, és a migránsválságnál sem akart igazán kialakulni.
Mivel a Soros-terv megvalósítása 2015 kora őszén nem kapta meg a kellő lendületet, Bécs két tűz közé került, ugyanis Ausztriában találkozik a nyugat-balkáni és a középső mediterrán migránsútvonal, így a német–osztrák határon bevezetett ellenőrzés és a németek akkori, napi 500 fős menekültkvótája miatt az a veszély fenyegetett, hogy a két irányból érkező tömeg az alpesi országban torlódik fel.
A nagykoalíció nem tudta ezt a problémát megoldani, ezért előbb a néppárti belügyminiszternek, majd a szocdem kancellárnak kellett mennie. Sebastian Kurz néppárti külügyminiszter a magyar–szerb zöldhatárra épített kerítés és a visegrádiak kiállása után felismerte, hogy nem a Berlin melletti nibelungi hűség, hanem a pragmatizmus menti meg őt és pártját, ezért a nyugat-balkáni útvonal lezárásának bajnokává lépett elő.
NEGATÍV KAMPÁNY
Robin Alexander német újságíró migránsválságról írt. Die Getriebenen (A hajszoltak) című könyve részletes bepillantást ad Berlin és Bécs kulisszák mögötti versenyébe, amelyet Kurz a nyugat-balkáni útvonal lezárásával, Merkel az EU–török megállapodással vélt megnyerni.
A 2015 óta tartott osztrák tartományi választások is azt mutatják, hogy az osztrákok a langyos víz helyett a határozottságot értékelik. Burgenlandban az új tagországokból érkező, köztük a magyar vendégmunkások elleni ágálást, Felső-Ausztriában a migránsok szociális juttatásainak a megfelezését díjazták. Kismartonban szocdem–szabadságpárti, Linzben néppárti–szabadságpárti tartományi kormány alakult.
Bécsben a népszerű szociáldemokrata főpolgármester meg tudta ugyan védeni vörös-zöld többségét, ám pártja jelentős szavazatvesztést szenvedett el. A Faymannt váltó új kancellár, Christian Kern az osztrák vasút éléről érkezett, amely a nálunk is népszerű railjet bevezetésével egy megbecsült állami vállalatnak számít. Azt már kritikusai teszik hozzá, hogy a bécsi nagykoalíció jelentősen megnövelte a vasút állami támogatását, és így könnyű sikeresnek lenni.
Miközben a 31 éves néppárti Kurz Emmanuel Macron mintájára kívülállóként s elitellenesként adja el magát, és saját nagy népszerűségére építve Sebastian Kurz Listája – az Új Néppárt formációval indul a választásokon, addig a szocdem Kern nem ilyen szerencsés.
Néhány hete derült ki, hogy pártja megbízta a negatív kampányok egyik nagymesterét, az izraeli Tal Silbersteint a Kurz elleni lejárató hadművelet irányításával. A sajtó félmillió eurós megbízási díjról ír, amiért legalább két oldalt indítottak a néppárti politikus földbe döngölésére. Ezek a site-ok első látásra a külügyminiszter oldalainak tűntek, ám idegenellenes és antiszemita hangütésűek, így hamar kilógott a lóláb.
A médiát azóta ellepték a szocdem kampányközpontból kiszivárgó iratok. A kampányhajrá leginkább egy politikai szappanoperára hasonlít, amelyben a néppártiak állítólag százezer eurót fizetnek a szociáldemokrata kampányfőnöknek, ha átáll. A kancellár beszédírója közben azt a titkárnőt bombázza
SMS-ekkel, aki szerinte a titkos iratokat kiszivárogtatta.
TÁRSKERESŐBEN
A káoszt látva nem csoda, ha a szocdemek Ausztriában is a 20 százalékos alsó küszöb felé zuhannak, míg a néppárt támogatottsága már 35 százaléknál is nagyobb. Nevető harmadikként a szabadságpárt már 27 százalékon áll, ami jó eséllyel az 1999–2003 közötti fekete-kék koalíció megismétlését vetíti előre.
A néppárt persze választhatja a 6 százalékon álló liberálisokat és az 5 százalék körül táncoló Zöldeket is, ám ennek a fekete-pink-zöld szövetségnek a választási matematikán túl a nagy programbeli távolság is akadálya, főként az osztrákokat most leginkább foglalkoztató migránskérdésben.
