Balra tolódik a demokraták gazdaságpolitikája

Mátrix
Ahogy szűkül a demokrata elnökjelöltek köre, úgy alakul ki, hogy mennyire hajlandók balra tolódni a gazdaságpolitikájukban. A menüben olyan tételek szerepelnek, mint például a garantált munkahely, államkötvények az újszülötteknek, jóvátétel fizetése a rabszolgák leszármazottainak.

AMERIKAI GAZDASÁG

William Darity Jr.-ról és Darrick Hamiltonról évtizedekig nem nagyon vett tudomást a főáramlatú közgazdaságtan és a politika. A társadalmi egyenlőtlenségekre, a rasszok közötti különbségekre radikális választ sürgető amerikai közgazdászok azonban a Donald Trump elnök ellen induló demokrata elnökjelölt kiválasztási folyamatában hirtelen az érdeklődés homlokterébe kerültek. Az erőteljesen jobboldali gazdaságpolitikát képviselő Trump automatikusan balra tolja az ellenzéket. A 2020-as választásig hátralévő időszak nagy kérdése a demokraták számára, hogy milyen messzire hajlandók elmenni ebben.

 

DEMOKRATA BEFOLYÁS

Darity és Hamilton fő tézisei közé tartozik, hogy minden felnőtt amerikainak államilag garantált munkahelyet kell biztosítani, minden csecsemő államkötvényt kapna, továbbá jóvátételt adnának a rabszolgák leszármazottainak. A demokraták – mind a tíz potenciális elnökjelölt támogatásával – június közepén törvényjavaslatot is beadtak ebben a tárgyban: egy bizottságot állítanának fel, amely megvizsgálná a rabszolgaság és a szegregáció hátrányos gazdasági hatásait. A javaslatból szinte biztosan nem lesz törvény, hiszen a republikánusok uralják a felsőházat, a szenátust, de azt mindenképpen jelzi, hogy a demokraták politikájában ismét hangsúlyos szerepet kap az afro-amerikai kérdés.

A két közgazdász kutatásainak központi témája a társadalmi rétegződés, a fehérek és a feketék közötti gazdasági egyenlőtlenségek. Cory Booker, New Jersey demokrata szenátora egy közel-múltban tartott konferencián maga is elismerte, hogy „Hamilton fektette le az alapjait sok mindennek, ami mentén ma politizál”, például a babakötvény is idetartozik.

Hamilton – aki az Ohio State University professzora – javasolta Kamala Harrisnek, a demokraták egyik üdvöskéjének, hogy csökkentsék a középosztály adóját. Bernie Sanders, a baloldal nagy öregje a garantált munkahelyek gondolatát vette át a közgazdászoktól, Elizabeth Warren, Massachusetts szenátora pedig a diákhitelek részleges elengedését. Megszólalt azonban a párton belüli ellenzék is: Amy Klobuchar, Minnesota szenátora szerint a rabszolgák utódainak fizetendő jóvátételt nem engedheti meg magának a költségvetés, és ha komoly formában felvetődik az ötlet, az „megfizethetetlen ajándék” Trump elnök kampánystábjának. Hasonlóan szkeptikusak a demokraták eddigi gazdaságpolitikáját meghatározó régi vágású közgazdászok. Jason Furman, aki Barack Obama idején a Fehér Ház vezető közgazdásza volt, például úgy véli, hogy Hamiltonék ötletei túlságosan nagyszabásúak (vagyis túl drágák), és nem eléggé átgondoltak ahhoz, hogy a gyakorlatban is megvalósítsák őket.

 

VAGYONI HÁTRÁNY

Ugyanakkor Darity és Hamilton nézeteit egyre kevésbé lehet figyelmen kívül hagyni a választók megnyerése szempontjából. A Wall Street Journal és az NBC News közös kutatása szerint a demokrata szavazók immár fele inkább liberálisnak nevezi magát. Arányuk 2001-ben még csak 36 százalék volt. A Pew Re-search idei felmérése alapján a fehér demokraták kétharmada gondolja úgy, hogy az Egyesült Államok nem tett eleget a feketék jogi egyenlőségének a megvalósítása terén. Nyolcvan százalékuk egyetért azzal is, hogy a rabszolgaság terhes öröksége befolyásolja az afroamerikaiak mai helyzetét.

Persze Trumpnak erre is lenne válasza: a robusztus gazdasági növekedés hat százalékra nyomta le a feketék munkanélküliségi rátáját. Ez csak egy hajszállal marad el az 1972 óta vezetett statisztika történelmi mélypontjától. A fekete bőrű munkaerő aktivitási rátája folyamatosan nőtt az elmúlt években – egyre többen kerestek és kaptak munkát. A munkaerőpiac feszesebbé válásával a kevésbé képzettek bérei is emelkedni kezdtek. A republikánusok többnyire ezzel érvelnek adócsökkentési és deregulációs politikájuk mellett.

A feketék és a fehérek közötti különbség persze ettől még nem tűnt el. Júniusban az utóbbiak munkanélküliségi rátája 3,3 százalékos volt, jóval alacsonyabb, mint az afroamerikaiaké. Az eltérés számottevő a vagyonban, a lakástulajdonban és a jövedelmek terén is. Darity és Hamilton egyik fő érve éppen az, hogy ezek a különbségek olyan mélyen gyökereznek, hogy függetlenek a gazdasági ciklusoktól. Vagyis hiába éli át az amerikai gazdaság fennállásának leghosszabb felívelő ciklusát, a helyzet legfeljebb kevésbé lesz rossz, de alapvetően nem változik. A két közgazdász több mint ötven cikkben próbálja meg lefektetni egy általuk rétegződési közgazdaságtannak nevezett diszciplína alapjait. Egyik fő tézisük az, hogy a hagyományos közgazdaságtan a faji megkülönböztetést egyfajta rövid távú piaci torzulásnak tekinti, s azt feltételezi, hogy a piacok korrigálják is ezt. Úgy vélik, ez a logika vezet oda, hogy a rasszok közötti problémák bebetonozódtak az USA társadalmában, az afroamerikaiak vagyoni, jövedelmi és oktatási helyzete ezért rosszabb a fehérekénél. Az állítják, hogy a döntéshozók túlságosan is a munkaerőpiacra, a jövedelemre és az oktatásra koncentrálnak. Holott szerintük a családi vagyon az, amely a generációk során meghatározza egy réteg helyzetét a társadalomban. A vagyon sokkal jobban tükrözi egy família hosszú távú biztonságát, mint az aktuális jövedelem. Márpedig a vagyon terén a fekete családok olyan nagy lemaradásban vannak a fehérekkel szemben, amelyet pusztán gazdasági tényezők nem fognak korrigálni: tehát állami beavatkozás szükséges.

 

AZ ELSZALASZTOTT LEHETŐSÉG

Ahogy a baloldali amerikai politika kezdte felkapni Darityt és Hamiltont, úgy nőtt meg a mainstream közgazdászok érdeklődése is irántuk. Így például két regionális Fed-elemzői is részt vett abban a felmérésben, amely a vagyoni eltéréseket monitorozta az Egyesült Államokban. A tengerentúli sajtóban nagy port vert fel egy eredmény: egy átlagos bostoni fekete háztartás nettó vagyona 2014-ben csupán 8 dollár volt, míg egy fehéré 247,5 ezer.

A két közgazdász az Obama-kormány-zatot elszalasztott lehetőségnek tekinti. Mélyen felháborodtak az első fekete elnök azon véleményén, amely szerint a fekete kultúra lebecsüli az oktatást, különösen a felsőoktatást, mert a tanulást „fehér” tevékenységnek tekinti. Darity közölte is 2012-ben, hogy nem támogatja Obama újraválasztását.

D. GY.

 

BABAKÖTVÉNY AMERIKAI MÓDRA

Darity és Hamilton javaslata szerint minden újszülöttnek egy évi kétszázalékos átlagos hozamú állampapír-befektetést kellene adni. Ennek összege a család jövedelmi helyzetétől függne: a gazdagok csak jelképes összeget kapnának, a szegényebb családok viszont akár 60 ezer dollárral is gazdagodnának. Az alaphoz 18 éves korig nem lehetne hozzányúlni. Becsléseik alapján az államnak mindez évi 60 milliárd dollárjába kerülne. Aprópénz ez – érvelnek –, hiszen a szövetségi kormányzat évente 300-400 milliárd dollárt különít el hasonló programokra, például a szegényebb családok jelzáloghitel-törlesztéseinek a támogatására.

FIX MUNKA ÉS MINIMÁLBÉR

Egy 2012-es cikkben a két közgazdász azt javasolta, hogy az állam garantáljon minden felnőtt amerikainak munkát és évi 20 ezer dollár minimálbért, valamint a szövetségi alkalmazottaknak járó juttatásokat. Ez megnyugtatóan biztos gazdasági hátteret adna a családoknak – főleg az afroamerikaiaknak, akiknek a munkanélküliségi rátája a fehérekének a duplája. Úgy gondolják, hogy egy ilyen intézkedés hatékonyabb lenne, mint a demokraták hagyományos politikai gumicicája, a 15 dolláros óránkénti minimálbér, ez utóbbi ugyanis csak azokon segítene, akik találnak is munkát. Az általuk javasolt program éves költségét 543 milliárd dollárra becsülik.

 

 

Darrick Hamilton és William Darity Jr. Felkapta őket a baloldali gazdaságpolitika