Az ország azon joga miatt, hogy munkaengedélyeket adhat ki nem uniós állampolgároknak, az olcsó munkaerő
európai közvetítőjévé vált. Általában igen alacsony fizetésért is útra kelnek az EU-n kívüli balkáni államok polgárai, és sokan kénytelenek emberhez nem méltó körülmények között élni.
A ljubljanai munkaügyi felügyelőségen rengeteg feljelentést vizsgálnak. Csak tavaly 264 olyan munkaadót, illetve munkaerő-kölcsönzőt találtak, aki fittyet hányt a dolgozók jogaira. A munkaszerződések általában hiányosan rendelkeznek a foglalkoztató és a munkavállaló viszonyáról, a felajánlott összeg általában kisebb vagy jóval kisebb a célország minimálbérénél stb.
A jogtalan gyakorlatok száma az állam különböző próbálkozásai ellenére sajnos nem csökken, a felügyelőség káderben és pénzben is alultáplált, évekkel késik a megfelelő törvényi háttér megalkotása is. Igencsak érdekes és sokat mond a statisztika, amely szerint 2016-ban a társadalombiztosítást igazoló A1-es nyomtatvánnyal 46 ezer munkás került nyugatra, de számukra összesen 146 ezer nyomtatványt adtak ki a szlovén hatóságok. (Az A1-essel a szociális ellátások párhuzamos igénybevétele kerülhető el, és akkor adják ki, ha a külföldi munkavállalás, kiküldetés időtartama kevesebb mint 24 hónap. Ez a munkáltatónak ott előnyösebb, ahol kisebb a járulék.) A háromszor több A1-es kiadása arra is utal, hogy egy-egy dolgozó több külföldi munkahelyen is megfordul.
A vérlázító leginkább az, hogy a munkásjogokkal bizonyítottan visszaélő foglalkoztatóknak sincsenek nehézségei az említett nyomtatványok megszerzésével, még akkor sem, ha a cég nem fizette be a járulékokat, esetleg a számláját blokkolták a hatóságok. A törvény ugyanis nem köti feltételekhez a nyomtatványok kiadását. Állítólag 2018-tól szigorodik a szabályozás.
Igencsak illusztratív a szlovén sajtóban bemutatott 50 éves, bosnyák származású Sinisa Marinkovic esete. Őt a teljesen hatástalan felügyelet, a saját naivitása és az ügyeskedő munkaadók jóformán reménytelen helyzetbe hozták. A férfi 2006-ban érkezett Szlovéniába, ahol először Ljubljana környékén dolgozott szakrális épületek felújításán. Nem kapott magas bért, de rendszeresen fizettek, a munkaadó korrekt, emberséges volt. A lányai éppen elkezdték egyetemi tanulmányaikat, nem volt elég az addig keresett pénz, így egy szlovéniai, konkrétabban egy celjei munkaadón keresztül Ausztriában dolgozhatott, de az üzlet tönkrement, és a foglalkoztatónál maradva visszatért Szlové-niába. Ekkor kezdődött el a kálváriája. A cég a valamikori celjei vegyi üzem egészségkárosító területén biztosított szállást neki egy régi raktárépületben, ahol egyébként a mai napig laknak balkáni munkások. Embertelen körülmények között élt, ráadásul a társaság is megrendelések nélkül tengődött, így Sinisának se munkát, se bért nem tudott adni. Annyi pénze sem volt, hogy vissza tudjon utazni Boszniába. A céget feljelentette, de az illetékes munkaügyi felügyelő is tehetetlennek bizonyult. Csak annyit mondott neki: ahogy tud, lépjen le onnan, mert ez már a sokadik feljelentés a vállalat ellen, de a hivatal semmit se tud tenni, hiszen a cég körbetartozások miatt felszámolás alatt van. Sinisa összeomlott, a pszichiátriára került, végül 200 eurós „végkielégítéssel” megszüntette a munkaviszonyát, habár a munkaadó ötezer euróval tartozott neki. Úgy tűnik, az említett gyakorlat népszerű a hasonló foglalkoztatók körében, ugyanis a szerződések csak minimálbérre szólnak. Szóban megegyezhetnek, hogy feketén többet kap a dolgozó, de a túlórákat a bíróságon sem nagyon lehet bizonyítani.
Ám Sinisa kálváriája itt sem fejeződött be. 2015 során egy ljubljanai építőipari magánvállalkozónál kapott munkát Hannoverben, ahol rosszabb körülmények közé került, mint a celjei vegyi üzemben, és a megígért bér nagyobb részét nem kapta meg. Sőt, egy ellenőrzés során kiderült, hogy feketén foglalkoztatják. Sinisát kitoloncolták, az útlevelébe ezt be is jegyezték. Becsületes munkásként ment Hannoverbe, bűnözőként tért vissza Szlovéniába. A bosnyák férfi ezután újabb szlovén munkáltatón keresztül brüsszeli munkát talált. Ott balesetet szenvedett, de nem kezelték gerincsérülését, mert nem volt megfelelő biztosítása. Saját költségén visszatért Szlov-éniába, ahol jelenleg a minimálbér után számított betegállományi pénzből tengődik.
