A két ország között a 70-es évek végén kitört ellenségeskedés mára elcsitult. A mélyben azonban továbbra is meghúzódnak érdekellentétek – az Egyesült Államok Vietnamon keresztül igyekszik ellensúlyt képezni Kínával szemben.
Negyven évvel ezelőtt, 1979. február 17-én egy mintegy kétszázezer fős kínai hadsereg támadta meg Vietnamot. A pekingi meghatározás szerint a délkelet-ázsiai ország Kambodzsába történő behatolását megtorló „büntetőexpedíció”, az egy hónapos aktív szakaszú hadművelet nem teljesítette a feltételezett célt, a főváros, Hanoi és a legfontosabb északi kikötő, Hải Phòng megközelítését. A harci tapasztalat nélkül érkezett kínai haderő nem bírt a sokkal kisebb és főként a helyi védelmi csapatokra támaszkodó, a hegyes terepet gerillataktikával kihasználó vietnami erőkkel. Utóbbiak oldalán nagy számban vettek részt az amerikaiak elleni háborúban komoly felkészültségre szert tett veteránok.
Peking nem érte el, hogy a Kambodzsában, a népirtó Pol Pot szélsőséges kommunisztikus rezsimje ellen harcoló vietnami csapatokat visszarendeljék és átirányítsák az északi frontra. A távol-keleti óriás ezzel akarta tehermentesíteni patronáltjait, a több tízezres kínai tanácsadó sereggel támogatott polpotistákat, akikkel szemben a belső ellenzéket segítették Hanoi reguláris erői. A maoizmusból éppen kikecmergő és az új, pragmatikus vezető, Teng Hsziao-ping irányításával utat kereső Peking számára a tudatlan, műveletlen kambodzsai falusi tömegeket a városi, nyugati eszméket valló lakosokkal szembeállítani egy nagy társadalmi kísérlet, egyfajta kommunisztikus falanszter létrehozásának a célja volt. Vietnam semlegesítésével együtt.
SZOVJET–KÍNAI KONFLIKTUS
Március 16-ig Peking visszavonta a határ mögé fő erőit. Megkezdődött az első „szocialista háború” (ahogy a TASZSZ akkori hanoi irodavezetője, Alekszandr Minyejev nevezte a kínai–vietnami hadakozást a Novaja Gazetában) kisebb intenzitású, főként a határtérséget érintő szakasza, amely legalább egy évtizedig tartott.
Kína 1979 február-márciusában nem vetette be a légierőt, talán tartott a Hanoit hét évvel korábban bombázó amerikai B–52-eseket megtizedelő szovjet Sz–75-ös légvédelmi rakétáktól. A haditengerészet sem demonstrált számottevő erőt. A Szovjetunió segítsége (többtucatnyi hadihajót vont össze Vietnam északi partjai, a Hải Phòng-i kikötő térségében) hozzájárult ahhoz, hogy a vietnamiak sikeresen hárították a támadást. Ám ezzel együtt nagy árat fizettek. Az északi határ körzetében lévő városokat, településeket a visszavonuló kínai csapatok gyakorlatilag a földdel tették egyenlővé. Az ott lévő gyárakat, épületeket felrobbantották. A vidéket – beleértve a mezőgazdasági területeket – elaknásították.
Negyven éve, a hidegháború „fénykorában” a Nyugat ellentmondásos volt mind a kínai–vietnami határvillongás, mind a megdöntött kambodzsai diktatúra megítélésében. A népirtó Pol Pot rezsimjének emberei az ENSZ-ben még évekkel a bukás után is képviselhették Kambodzsát, mert sok ország nem ismerte el, vietnami bábként kezelte az új kormányt.
Máig nem tisztázott, hogy Teng Hsziao-ping 1979. január végi washingtoni tárgyalásain – amelyeken a látogató szövetséget ajánlott a Szovjetunió ellen – szóba került-e Vietnam tervezett megtámadása. A kínai vezetőt erősen aggasztotta, hogy a délkelet-ázsiai ország szorosabbra fűzte együttműködését a szovjetekkel, akik ezt 1979 február-márciusában azzal is honorálták, hogy légideszantegységeket telepítettek Mongóliába, másfél órás repülőútnyi távolságra Pekingtől. Moszkva ezzel egy időben jó néhány hadosztályt csoportosított át a kínai határra.
A távol-keleti óriás gyanakvóan szemlélte az 1979 júniusában, Bécsben Jimmy Carter amerikai és Leonyid Brezsnyev szovjet vezető által aláírt stratégiai fegyverzetkorlátozó megállapodást, a SALT–2-t. Amelyet aztán az amerikai kongresszus a szovjetek 1979 végi afganisztáni bevonulása miatt nem is ratifikált. Egy évre rá jött Ronald Reagan elnök, majd a Szovjetunió összeomlását előmozdító csillagháborús blöffje.
HANOI FEGYVERKEZIK
Napjainkra a nemzetközi környezet gyökeresen megváltozott. Az Egyesült Államok megbékélt vietnami kudarcával, és immáron érdekelt lett egy politikailag-gazdaságilag szilárd, komoly katonai erőt felvonultató Vietnamban. Az ideológiai hűséget a pragmatizmussal ötvöző hanoi vezetésnek ez kapóra jött. Pekinggel szemben az USA-ra való támaszkodás nemzeti érdekeket szolgált.
A délkelet-ázsiai országnak a távol-keleti óriással való viszonya az 1979-es határháború óta nem volt egyértelmű – annak ellenére, hogy a két ország vezetői rendszeresen meglátogatták egymást, és Kína vált Vietnam első számú gazdasági partnerévé. Utóbbi egy főre jutó GDP-je az előbbiének a felét sem éri el, következésképpen a vietnami bérek jóval a kínaiak alatt maradnak. Sok kínai vállalat kihelyezte termelési kapacitásait.
Peking hatalmas ütemben megindult fegyverkezése aggaszthatta Hanoit, amely az elmúlt években maga is komoly fegyverbeszerzési programot indított el. Noha Donald Trump amerikai elnök többször is ösztökélte a vietnamiakat, hogy vegyenek fegyvereket az Egyesült Államoktól, Hanoi több forrásból szerzi be azokat. Szárazföldi erőinek izraeli kézifegyvereket, korszerű légvédelmi rakétarendszereket vásárolt. Légierejében az orosz Szu–30-as, jól manőverező többcélú vadászgépek meghatározó szerepet játszanak, de hírek szerint nyugati gyártmányok vételét is fontolgatják.
Vietnam haditengerészeti arzenálja ballisztikus rakétákkal felszerelt modern orosz tengeralattjárókból, valamint korszerű, részben orosz, részben orosz licenc alapján a délkelet-ázsiai országban gyártott hadihajókból áll. A térségben – leszámítva Kínát – a vietnami haditengerészet vezető szerepet játszik.
Nem véletlen az utóbbi fejlesztése, amelyre Hanoi az összes katonai kiadás csaknem felét fordította. Kína a sajátjának nyilvánította a teljes dél-kínai-tengeri szigetvilágot. Vietnam azonban igényt tart ezen szigetek egy részére. Washington és Peking katonai szembenállása éppen ebben a szigetvilágban a legkockázatosabb. Amerikai hadihajók a szabad hajózás jogát (Fonop) demonstrálva rendszeresen járőröznek a térségben, a kínai haditengerészet felelősségi zónájában.
TAKTIKAI MANŐVEREK
Az USA Kínát tekinti legfőbb vetélytársának. Ezért az ázsiai nagyhatalmat körülvevő országok tekintetében különböző taktikákat folytat. Moszkvát, Peking potenciálisan legfőbb szövetségesét visszaszorítaná. Észak-Koreát átalakítaná egy vietnami típusú, az amerikaiakkal jó viszonyt kialakító állammá. Trump ezért is ragaszkodhatott hozzá, hogy újabb találkozója az észak-koreai elnökkel Vietnamban legyen.
Borítófotó: Amerikai tengerész egy Vietnam partjainál állomásozó anyahajón. A vietnami példát lengették be Kim Dzsongunnak
