Hatalmasnak tűnik most a SpaceX cég Falcon Heavy – újrahasznosítható és olcsó – rakétájának minapi sikere, hiszen az erős, nagy szerkezet nem csupán azért érdemel figyelmet, mert egy magánvállalaté, hanem azért is, mert ennek első eredményével elvben egy újabb holdutazás, sőt talán a Mars is elérhetőbb.
Ám rossz érzésem van. Nem vagyok optimista: az igazi áttörés valahogy mindig két-három vagy öt-tíz évvel későbbre tolódik, mint azt ígérik, ha egyáltalán változik valami. Az elmúlt ötven-hatvan esztendő legnagyobb űrkutatási célját, az emberes Mars-utazást, úgy tűnik, nem könnyű elérni. Ezt a „nagy kirándulást” a sikeres holdra szállásokat követően (1969–72 után) már a nyolcvanas évekre megvalósíthatónak látták! Végül azonban anno nem az Apollo űrhajókból átalakítani tervezett Mars-kapszula, hanem az űrsiklóprogram kapott dollármilliárdokat a hetvenes években. Az oroszok pedig nem tudtak eléggé megbízható rakétát összehozni a tervezett Mars-szondáikhoz, nemhogy az emberes utazásukhoz. Az előbbi is csak az amerikaiaknak sikerült.
Ezután az ezredfordulóig nyolc, 2009-ig pedig négy további óriási tanulmányra futotta csak a Mars-programból, illetve pár műholdat és féltucatnyi, a felszínre leereszkedő automatát küldtünk fel – persze további súlyos dollármilliárdokból. Az űripari lobbisták pedig mindig telekürtölték a sajtót a „10-15 éven belül megvalósulhat az emberes Mars-program” ígérettel, ami a mindenkori amerikai politikának is kapóra jött. Ezekből persze semmi sem lett. George W. Bush, majd Obama is jobbára csak ígért, ez utóbbi pedig a 2008-as válság után a legtöbb ambiciózus NASA-programot szimplán leállította, elhalasztotta. A látványosabb „produkciók” közül csak az automata Mars-járók (köztük az újabb, autó méretű Curiosity, amely 2,5 milliárd dollárba került) és az aszteroidakutató műholdak, valamint az űrtávcsövek maradtak, de a NASA büdzséjét hozzávetőleg lefelezték pár éve. Persze az űrsiklókat leváltani hivatott Orion űrhajóból is csak egyetlen tesztpéldány készült, amely sikeresen repült 2014 de-cemberében, de várhatóan 2024 előtt nem állhat üzembe! Addig így mégis a „gyanússá vált” orosz partnerre kell hagyatkozni, ha amerikai űrhajóst kell felvinni a Nemzetközi Űrállomásra (ISS), vagy épp lehozni onnan.
Én alig múltam negyven, de könnyen lehet, hogy bőven nyugdíjas leszek, mire az emberiség első bolygóközi űrhajósai eljutnak akár csak egy aszteroida közelébe vagy a vörös bolygó körüli pályára. A le- és felszállás összetettségének a megoldása egy idegen égitesten most talán úgy kb. fél, de minimum negyed évszázadnyira lehet. Az is nagy gond, hogy pusztán körülrepülni a Marsot legalább 21 hónapos utazás. Ezalatt a kozmikus sugárzás káros hatása ellen több millió liter vízzel vagy a hajóba épített, elképesztő költséggel feljuttatható betonfalakkal kellene védeni az embereket, illetve 1300 tonnányi élelmet, felszerelést és üzemanyagot lenne szükséges a szomszédos bolygóig vinni. Sőt, valahogy biztosítani kellene azt is, hogy az űrhajósok ne bolonduljanak meg bezárva közel két évre egy kis utasszállító repülőének megfelelő térbe, ráadásul a hosszú távon káros „súlytalanságban” – hogy csak a főbb, máig nagyrészt megoldatlan kihívásokat említsem.
A fő kérdés persze az erős és olcsó rakéta. Ezért nyomul most ebben Elon Musk SpaceX cége és pár versenytársa, például a Jeff Bezos (az Amazon.com tulajdonos-vezetője) által alapított Blue Origin. (A Virgin Galactic rakétahajtású repülőt fejleszt, a World View Enterprises pedig utasszállító sztratoszféraballonokon dolgozik – ezek tehát nem fejlesztenek bolygóközi űrrakétát.)
De nem akarok ünneprontó lenni: Elon Musk Falcon Heavy nevű rakétájának minapi első éles tesztje nagy siker volt. Még akkor is el kell ismerni a teljesítményt, ha csak a két kisebb, különleges, újrahasznosítható rakétafokozat tért vissza épségben a Földre. A középső, nagyobb fokozat – a tervekkel ellentétben – nem szállt le a tengeri anyahajóra, hanem mintegy 500 kilométer per órával az óceánba zuhant. Mert nem 3-4, hanem 8 ezer kilométer per óra feletti sebességre gyorsult, és jóval magasabbról esett vissza. Mégis nagy dolog az újrahasznosítható rakéta, mert a Falcon űrhajókkal nem 17 ezer, hanem csak 1,7 ezer dollár egyetlen kilogramm teher Föld körüli pályára juttatása.
Viszont nemcsak poénos, de reklámnak sem utolsó, hogy Musk saját régi, bordó Tesla Roadsterét állította bolygó körüli pályára, egy űrruhás bábuval a fedélzeten. Nem csalódunk azonban a félőrült álmodozóban: még fel sem fogtuk a hírt vagy ennek jelentőségét, máris egy óriásrakétáról ábrándozik. Az új csodahajtómű kódneve is merész: Big Fucking Rocket (kb. Kiba… Nagy Rakéta). Itt azonban már megint elképesztő állításokat hallunk: előbb 2020-ra ígérte ennek első tesztrepülését, majd a múlt év végén már csak 2022-re. Hogy mikor repül valójában? Ki tudja, mivel az elsőt még el sem kezdték építeni. Hogy a nagy álmodozó honnan szerez pénzt rá? Nem tudjuk. Annál is inkább, mert Musk körül sok a bizonytalanság. A SpaceX és a Tesla mellett más vállalatai is vannak, s a nagy álmok olyan sokba kerülnek, hogy a részvényesek egyre kevésbé nézik azokat jó szemmel.
Igaz, állítólag a következő években a NASA megversenyezteti a magáncégeket a nagy rakéta, a hold- és később a Mars-utazás kapcsán, s az sem mellékes, hogy a most sikeres Falcon család kistestvérét a szervezet is rendszeresen használja műholdak feljuttatására vagy az ISS-re küldésre automata teherűrhajóként.
Bár úgy tűnik, az amerikai politikusoknak folyton céldátummondhatnékjuk van. Donald Trump közel egy éve bejelentette: 2033-ig elindul a NASA Mars-űrhajója. Ha gonosz akarnék lenni, azt mondanám: célba érésről szó sem volt… Persze, ha ebből végül 2040 vagy 2050 lesz, az a többségnek eléggé távoli dátum, hiszen 15-20 évre előre ígérni semmit sem nehéz. Még maga Trump is 87 éves lesz 2033-ban.
Borítófotó: Elon Musk kilőtte az űrbe saját Tesla roadsterét, benne egy bábuval. Legközelebb talán magát katapultálja az űrbe…
