Az embereket nem érdeklik a pártügyek

Mátrix
„Társadalmi alternatívát kell nyújtanunk, nem hatalmit” – mondta lapunknak Tóbiás József az MSZP pártigazgatója. A politikus támogatja a szombati kongresszuson Botka László miniszterelnök-jelöltségét, mert ugyanaz a célja, mint neki egykori pártelnökként: az MSZP-t újra valódi baloldali formációvá akarja változtatni.

– Nem lesz abból a pártban problémája, hogy interjút ad nekünk?

– Biztosan nem. Önök nincsenek rajta azok listáján, akiknek nem nyilatkozunk.

 – Jó ötlet a választási kampány kezdete előtt, hogy az MSZP kinyilvánította: bojkottálják a kormánypárti sajtót? 

– Egyetértek a bojkottal, hiszen az érintett médiumok szerintünk nem a szabad sajtó termékei, hanem a Fidesz propagandagépezetének részei. A megtörtént dolgokat meg nem történtté, a meg nem történteket pedig megtörténtté akarják átalakítani. Ez egy hazugsággyár.

– Nem inkább arról van szó, hogy Botka László megsértődött, amikor az értékes órájáról, luxusutazásairól, felesége huszonötmilliós autójáról olvasta a híreket? Eközben a kampányában épp a szegények felemeléséről beszél.

– Ez pont jó példa rá, hogy miért bojkottálunk, hiszen ezek hazugságok. Ez ugyanis nem személyes ügy. Botka az ilyen cikkek, tudósítások miatt sajtópereket indított, s mindegyiket meg is nyerte. Csak a helyreigazítás hetek, hónapok múlva jelenik meg, kis terjedelemben, valahol elrejtve az újságban. Amennyiben a magyar médiahatóság azt tenné, ami a dolga, nem lenne botrány. Mára mindent maga alá gyűrt a kormánypropaganda: egyetlen ember kezében több száz sajtótermék összpontosulhat, és kézi vezérléssel gyártják az alternatív valóságot. Ezek a lapok nem önállóak, hiszen egy központi hírszerkesztőség állítja elő a bennük megjelenő híreket, a média nem szabad, hanem irányított. Ilyen körülmények között mi nem tehetünk úgy, mintha minden rendben lenne, mert egyáltalán nincs.

– De mindezzel nem ért egyet például Kovács László, az önök egykori pártelnöke, volt külügyminiszter, aki épp egy kormánypárti csatornán, az Echo TV-n fejtette ki az ön által elmondottakkal szembeni álláspontját. Kovács László téved?

– Nagyra tartom őt, tisztelem a munkásságát. De ő demokrataként, a rendszerváltoztatás embereként még azt az álláspontot képviseli, ami a klasszikus demokráciákban teljesen elfogadott: vitatkozni kell, ki kell fejtenünk az álláspontunkat a velünk egyet nem értő médiumokban is. De ez már nem a rendszerváltás korszaka, amikor a politika még a vitákon keresztül vált érthetővé a választók számára. Tudomásul kell vennünk, hogy ez a világ megszűnt, a vitakultúra romokban hever, ma már senkit sem érdekel se az álláspont valódisága, se a tényszerűsége, csak az, hogy miként tudom a másik oldal politikusát emberi mivoltában megsérteni, megbélyegezni őt, vagy támadni például a családját. Ehhez a hazugsággyárhoz viszont nekünk nem kell asszisztálnunk. Hiszen azzal, ha nyilatkoznánk ezeknek a sajtóorgánumoknak, tulajdonképpen hitelesítenénk őket, márpedig ezt nem tehetjük meg. E tekintetben nincs vitám Kovács Lászlóval, aki nyilatkozatban erősítette meg, hogy ha az MSZP a bojkott mellett döntött, akkor ezzel egyetért, és erről neki a tévészereplés előtt még nem volt tudomása.

– Nincs más lehetőség, csak a bojkott?

– Lenne, ha az említett médiatérben szabad és valódi újságírást folytatnának. A Fideszhez kötődő tulajdonosok azonban ezt a lehetőséget kizárják, mert ők médiát vásároltak, de azokat propagandaeszközként akarják működtetni. Újra építő diskurzusokra lenne szükség, például az oktatásról vagy az egészségügyről is. Szerintünk a jobboldal rossz válaszokat ad a problémákra, szétverték mindkét területet, mélyítik a társadalmi különbségeket, növelik a szegénységet. Mi viszont az esélyegyenlőségben hiszünk, hogy például minden gyermeknek ugyanolyan esélye kell legyen, mindegy, hogy gazdag vagy szegény családba született-e.

 – De ha már itt tartunk, mit szól a Momentum Mozgalom akciójához, hogy behatoltak az Origo szerkesztőségébe, és a helyszínen fenyegették a lap újságíróját?

– Alapvető tévedésben van az, aki újságírót fenyeget, ő ugyanis alkalmazottként dolgozik. E propagandakiadványokat a tulajdonosok irányítják, ők adnak szabad teret a tevékenységükhöz. A probléma tehát velük van.

 – Térjünk vissza Botka Lászlóra! Hiteles, amikor azt mondja, hogy a 2010 előtti MSZP-s kormányzásban részt vevő politikusokkal nem kíván együttműködni, nem lehetnek rajta a választási listáján? Az MSZP–SZDSZ-kormányok alatt ő is parlamenti képviselő volt, megszavazott minden kormányzati lépést, és egy vidéki nagyvárosnak volt a polgármestere.

– Abban az időben nem ő határozta meg az MSZP politikáját. Más valamit elfogadni és más valamit meghatározni. Akkor nem volt a párt vezető politikusa, a szegedi polgármesterséget pedig nem az MSZP-től kapta, hanem elnyerte a választók bizalmát. A szervezet iránti lojalitást – tehát például azt, hogy nem visszük ki a belső vitáinkat a nyilvánosság elé, mert gyengítjük vele a saját közösségünket – mára felülírta nála a szervezet iránti felelősség, mert most ilyen időket élünk.

– Ez mit jelent?

– Egy politikai közösségért felelősséget kell vállalni. Ez arról is szól, hogy nevén kell nevezni a dolgokat. Ezt teszi Botka László, ami egy új politika alapja lehet. Én is sok mindent láttam az MSZP-ben az elmúlt két évtizedben, amellyel ma már nem értek egyet, hiszen megváltozott az egész világ, a média, a politikai környezet, de a belső világunk is átalakult. Ha nem érzékeljük a változásokat, s a régi módszerekkel akarunk politizálni, akkor semmi esélyünk a győzelemre. Botka pontosan ezért vállalja fel a múlttal való szakítást. 

– Akkor ennek tudható be, hogy megtámadta Gyurcsány Ferencet?

– Nem támadta meg.

– Csak kijelentette, hogy háttérbe kell vonulnia. Mi ez, ha nem támadás?

– Nem erről beszélt, hanem arról, hogy az új politikához az új politikát képviselőknek kell egy táborba tartozniuk. Nem szabad ugyanis megengedni azt, hogy pusztán hatalmi szempontok alapján álljon fel az ellenzéki oldal a választásokra. Az ugyanis nem alternatíva, hogy kínálunk egy másik ugyanolyan, csupán a hatalomra törő formációt, ugyanolyat, mint a kormánypárt, csak pepitában. A Fidesz ellen nem ellen-Fidesz kell, hanem kulturált, európai, emberközpontú gondolkodás, humanizmus, ha úgy tetszik. Ugyanis társadalmi alternatívát kell nyújtanunk, nem hatalmit. A baloldal a kormányzása alatt nem baloldali, nem önazonos politikát folytatott. Nekem a pártelnökségem idején is az volt az elsődleges célom, hogy az MSZP újra valódi, baloldali párttá váljon.

– Nem hiányzik az MSZP elnöki posztja?

– Nagy feladat és nagy tisztesség volt egy nehéz időben a párt elnökének lenni, de abban a szerepben is ugyanazt tettem, mint most igazgatóként. Erős baloldalt és erős MSZP-t akartam és akarok ma is Magyarországon építeni. Jártam a „csúcson”, de ez a szerepkör nem változtatott meg.

– Összerúgták a port a Demokratikus Koalícióval, s mintha a többi ellenzéki párttal sem lenne semmilyen kapcsolatuk. Lesz így összefogás?

– Az alternatíva felépítésén dolgozunk, ami együttműködést feltételez. Ezen a téren a választójogi törvény miatt kényszerhelyzetben is vagyunk. De nem mindegy, hogy pártos vagy igazi tartalmi alternatívát állítunk-e. A pártos szemléletű jelöltkiválasztás nem segíti ennek az opciónak a kialakítását. Az a feladat, hogy az MSZP világossá tegye, hogy a jövőben mit várhat tőle a társadalom. Hogyan tudjuk megoldani a ma már nem elvont fogalomként, hanem szikár valóságként megjelenő társadalmi igazságtalanságot és egyenlőtlenséget. Mert az emberek nem pártügyekkel vannak elfoglalva, hanem a valós problémáik megoldását – például az egészségügyben a várólisták megszüntetését – várják el tőlünk. Pártszínektől függetlenül aki gyors, megalapozott megoldásokat tud felkínálni, az kap majd bizalmat a szavazópolgároktól.

 – Botka egy tavalyi Index-interjúban, miután leváltották a választmányi elnökségről, a kormányfőjelöltségről azt mondta: „Mit írnának rá a szórólapra? Tisztelt választópolgárok, nekünk nem kellett, önöknek jó lesz, üdv.: Magyar Szocialista Párt?” Mi lesz a szavazólapjaikon?

– Botka László most nem a szocialista párt választmányának elnöke, hanem a miniszterelnök-jelöltje lesz. Az akkori helyzet megváltozott, most mást vár el a társadalom. Az idő múlásával vannak olyan kijelentések, amelyek már nem relevánsak. Ma már más kérdésekről szól a politika, nem arról, hogy mi történt az MSZP-s tisztújításon. Most csak az a fontos, hogy itt egy ember, aki meg tudja szólítani a pártpreferenciájukban bizonytalanokat is. Botka el tud jutni az emberekhez.

  – A színre lépése olyan ütemben húzza a pártot, amire számítottak? 

– Nem kell patikamérlegen méricskélni a népszerűségi mutatókat. Botkáról ma már az emberek nagy többsége tudja, hogy ő a miniszterelnök-jelöltünk, hogy szegedi polgármestersége kellő garancia arra, hogy egy nagyváros – Európa egyik leginnovatívabb városa, Szeged – után hogyan lehet sikeressé tenni egy egész országot is.

 

 

NÉVJEGY

  • Tóbiás József az MSZP előző elnöke, volt frakcióvezetője, mostani pártigazgatója. 
  • Ez utóbbi tisztséget 2002 és 2004 között egyszer már betöltötte. 
  • 1998-tól megszakítások nélkül országgyűlési képviselő, 2008 és 2010 között frakcióigazgató volt. 
  • 1991-ben a szocialisták ifjúsági szervezetének, a Baloldali Ifjúsági Társulásnak (BIT) a nyíregyházi elnökévé választották a kisvárdai születésű, akkor huszonegy éves politikust. Egy évre rá az országos elnökségbe is bekerült. 
  • 1997 és 1999 között a BIT, majd 2002-ig annak utódszervezete, a Fiatal Baloldal elnöke volt.

Ezek is érdekelhetnek

További híreink