Az egykori háttérember médiaháttere II.

Mátrix
Erővel kell élni, de ha nincs, akkor is erőt kell mutatni – sokak szerint ez az egyik alapelve Magyarország egyik legnagyobb médiatulajdonosának, Simicska Lajosnak. Előző heti számunkban bemutattuk, hogy milyen médiamechanizmus kiépítésére volt elég az üzletember ereje. Tényfeltáró cikkünk folytatásában megismerhetik a birodalom kiterjesztésének történetét, valamint azt is, hogyan illesztették be a struktúrába az Indexet vagy akár az RTL Klubot. Ezenkívül a milliárdos jövőbeli terveit is megtudhatják.

INDEX JOBBRA

Sokáig az Index.hu megvételi szándékát sem osztották meg Simicskáék senkivel, bár hazai médiapiaci és politikai körökben kitartóan tartotta magát a pletyka évek óta, hogy „a Lajosnak” valamilyen befolyása van a netes médiumra. A híresztelések ellenére sokakat meglepett a hír, amikor kiderült: 2017 áprilisában az üzletember hivatalosan is lehívta a 2014 elején megkötött opciós jogát az Indexre. A portál formálisan nem az ő birtokában van, ugyanis az opció lehívása után azonnal átruházta a tulajdonjogot az ősrégi bizalmasának számító Tóth Marianna elnökölte zrt. által frissen létrehozott Magyar Fejlődésért Alapítványra. A személyétől történt eltávolítás képét azonban jelentősen árnyalja, hogy az Index igazgatóságába Simicska azonnal személyes jogászát, unokaöccsét és egyik legfőbb bizalmasát, Nagy Ajtony Csabát delegálta. Így forrá-saink szerint nyilvánosan nem kell részt vennie az irányításban, mégis „az történik, amit ő akar”. A másik igazgatósági tag pedig az a Bodolai László ügyvéd, akinek az LMP frakciójával is van szerződése, és aki a 444.hu portál alapítójától, a volt indexes Uj Pétertől bérel ingatlant Budaörsön. Bodolai volt egyébként az az összekötő, aki a szerkesztőség háta mögött Simicskával és Spéderrel „kitárgyalta” az Indexet a bukott bankár érdekeltségei közül. Az ügyvéd LMP-s megbízatása miatt az sem meglepő, hogy a párt számára az egyik legfontosabb szakpolitikai téma, a paksi atomreaktor építése is sűrűn címlapra kerülhet a hírportálon. A nagyvállalkozó médiarendszerét ismerő forrásunk szerint azonban az Index megvásárlása kisebb idegeskedésen kívül nem okozott különösebb felbolydulást a már meglévő szerkesztőségekben. A vezetőket pedig azért sem lepte meg a hír, mert Simicska Lajos köztudottan évek óta bármit el tudott helyezni az internetes oldalon, csak fel kellett emelnie a telefont – idézi vissza az elmúlt éveket egyik névtelenséget kérő informátorunk. Ezt támasztja alá az is, hogy elsőként az Index szerkesztősége kapta meg a később az Origo.hu-n nyilvánosságra hozott és feldolgozott hangfelvételt, amelyen Janiczak Dávid, Ózd jobbikos polgármestere vesztegetésről és félresikerült közbeszerzésekről beszél. Az Index azonban már az opció lehívása előtt is érdektelennek ítélte a hangfelvételt a publikáláshoz, cikkében jelentéktelennek minősítette az elhangzottakat. Vagyis a portál már a közvetett befolyást megelőzően bagatellizálta a nagyvállalkozó által deklaráltan szimpatikusnak tartott Jobbik botrányát.

Simicska Lajos tehát tudatosan készült rá, hogy megszerzi az Indexet, és ezt bizonyíthatja az Origo által megjelentetett azon információ is, hogy legközelebbi üzlettársa, Fonyó Károly már akkor is Tóth-Szenesi Attilán keresztül juttathatta el az információkat az Indexbe, amikor még Dudás Gergely volt a főszerkesztő. Ezeket az értesüléseinket egy Index-irányítótól másodkézből idézett mondat is megerősíti. „Voltak már kérések” – mondta a weblap felső vezetéséhez tartozó személy egy általunk megkérdezett iparági szakembernek. Dudás távozásával azonban ez a folyamat is leegyszerűsödött. Feltehetőleg azért esett Tóth-Szenesire a választás, mert ő régóta élvezheti Simicska, illetve Fonyó bizalmát, ezt látszik alátámasztani az Origo értesülése. A milliárdos jobbkezét ismerők szerint Fonyóról könnyen elképzelhető, hogy belefolyik az Index irányításába, ugyanis elmondásuk alapján az üzletember hajlamos és képes is ilyesmire. Hogy mindez milyen szintű beleszólást jelent a netes hírlap napi munkájába, azt még nem látni pontosan, de egyik informátorunk szerint nem fér hozzá kétség, hogy „az Index is beállt már a sorba”. Egy másik forrásunk ekképp fogalmazott: Simicska nem az a fajta ember, aki megszerez valamit és „csak úgy hagyja”. Egy a jelenlegi Simicska-médiahálózatra rálátó forrásunk azt a hírt nem tudta megerősíteni, hogy az Indexet is bevették volna a Magyar Nemzet, a HírTV és a Lánchíd Rádió információs körforgásába, s arról sem beszéltek a dolgozóknak, hogy a portálnak is átküldik-e este a Magyar Nemzet másnapi számát, amelyet kötelező szemlézni, mint egykor a HírTV-nél. Így csupán a megfigyeléseinkre támaszkodhatunk, amelyek azonban a médiumok összehangolt működését és egymás anyagainak a szemlézését erőteljesen igazolják. A Csányi Sándor, Demján Sándor és Habony Árpád útjáról szóló Célpont-adás pénteken 21.51-kor ért véget. Az Index.hu-n 21.52-kor már részletes beszámoló volt arról, mi hangzott el a műsorban, majd a portál nyitó címlapján, kiemelt helyen hagyta a sztorit 24 órán át. Nyilvánvalóan nem függetlenül attól, hogy az Indexnek a mai napig erős a direkt forgalma, azaz százezernyi olvasó nyitja ki a címlapot. Ugyanilyen Célpont-promócióra és -beharangozóra máskor is sor került már, de beszédes az is, hogy a Jobbik egyik youtube.com-ra feltöltött, kormányellenes animációs kisfilmjét az Index „fedezte fel” a netes médiumok közül elsőként, és azt a sztorit is több mint 24 órán át tartották kint. Ahogyan az utóbbi időkben a Magyar Nemzet portáljára történő hivatkozások is sűrűsödtek, s az a lap is készít az Index régi újságíróival interjút, ami korábban elképzelhetetlen volt.

UGYANAZ A MECHANIZMUS

Forrásaink szerint azonban ez mindkét fél részéről csak egy alkalmi alku. Egyik informátorunk elmondása alapján az Index dolgozói még most sem fogadják maguk közé a gondolkodásban 180 fokos fordulatot vett régi HírTV-munkatársakat és Magyar Nemzet-beli újságírókat. Csupán a Simicskával közös érdek, a kormány leváltása készteti őket a lázadozás nélküli, csendes, valamint az irányítási modell miatt a függetlenség színjátékát is biztosító együttműködésre – tette hozzá a médiapiacot jól ismerő forrásunk. Szerinte Simicska azzal tökéletesen tisztában van, hogy mit kérhet az Indexben és mit nem ahhoz, hogy botrányok nélkül tudja integrálni a portált korábbi médiarendszerébe. A weblap újságírói ezért több fórumon is hangoztatták, hogy ők továbbra is függetlenek mindenkitől, azonban az üzletember médiarendszerével tisztában lévő informátorunk úgy fogalmazott: „Aki abban él, hogy Simicska Lajosnál lesz sajtószabadság, az egy nagyon csúnya illúziót kerget.” A milliárdos egyik ismerőse szerint az újságírói szabadság látszata mindenhol megvan, hiszen „minden médiumát úgy irányítja, mint most az Indexet”. A portál munkatársai még sokáig nem fogják érezni, hogy Simicska mit akar, csak ha olyan témába nyúlnak bele, amelynek a feszegetése nem érdeke, mert akkor azt a „projektet” leállítják – vélekedett egy az üzletembert régóta ismerő forrásunk. A működési mechanizmus tehát ugyanazon elveken alapul, mint a G-nap előtti időkben. Az újságírók gyakran anélkül szolgálhatják Simicska érdekeit, hogy ezt akár csak megsejtenék.

SIMICSKA ÉS AZ RTL KLUB

Ugyan közvetlen befolyásról nem beszélhetünk, ám sokat elmond, hogy az RTL Klubon sem jelent meg szinte soha olyan tartalom, amely a médiatulajdonost negatív színben tüntette volna fel, vagy sértette volna az üzleti érdekeit. Simicska Lajos és a csatorna között létezik egy meg nem támadási szerződés. Hogy ez az IKO-ban szerzett állítólagos tulajdonrésznek, Nyerges Zsolt korábbi igazgatósági tagságának, avagy a Simicska és az RTL egykori vezérigazgató-helyettese, Róbert Ákos közötti jó kapcsolatnak köszönhető-e, arról informátorainknak is csak sejtései vannak. A jó viszonyban egyik forrásunk szerint az is közrejátszhat, hogy a milliárdos volt APEH-elnökként minden cég adózási botlásáról tudhat. Azonban ez csak feltételezés. Az viszont tény, hogy az üzletembert nem támadta és nem is támadja az RTL Klub. Miután minderről májusban írtunk, nem sokkal később adásba került egy részletes anyag a Házon kívül című műsorban Simicska Lajosról, ám ebben is inkább felmentik vélt vagy valós hibái alól, avagy éppen méltatják gazdasági teljesítménye és médiarendszerének működési szisztémája miatt. Egyik forrásunk szerint Simicska az RTL Klubon is bármikor el tud helyezni olyan információt, amelyet nem akar megjelentetni a saját médiarendszerében.

ÉRTÉKES VAGY DRÁGA MÉDIUMOK?

Simicska birodalma látványosan behálózta a magyar médiarendszert. Iparági becslések szerint portfóliója jelenleg 3-5 milliárd forintot ér, és nagyságrendileg 4-5 milliárdos lehet a működési költsége. A 2015-ös fordulat után a nagyvállalkozó azonban nemcsak állami szerződéseit veszítette el, de egyre kevesebb piaci hirdetést helyeztek el a médiastruktúrájában, így az utóbbi időben már tartalékaiból és saját vagyonából kell finanszíroznia a média fenntartását – vélekedett egyik forrásunk. Ez a befektetés pedig a legtöbb esetben nem térül meg, legalábbis erre következtethetünk a május vége óta nyilvános 2016-os mérlegadatokból. Ezek alapján a HírTV több mint 770 milliós, a Magyar Nemzet 760 millión felüli, a Heti Válasz 142, a Lánchíd Rádió további 265 milliós deficitről számolt be. Információink szerint az óriási veszteségekről szóló sajtóhír a médiumok vezetőit is megütötte, de hogy milyen lépéseket terveznek ezek csökkentése érdekében, az a jövő kérdése. Bizonyos iparági pletykák arról szólnak, hogy Simicska tovább növelné médiabirodalmát, és már opciós jogot is szerzett a Magyar Narancsra. Azonban a MaNcs néven is emlegetett, egyébként Soros György által támogatott liberális hetilap vezetőségéhez közel álló forrásunk szerint elképzelhetetlen, hogy az újság tulajdonosa Simicskához közel engedje a lapot.

SIMICSKA „JOBBIK” OLDALA

A milliárdos ahhoz azonban már a Magyar Narancs nélkül is kellően szerteágazó médiarendszert épített ki, hogy politikai befolyása is legyen. Egyik forrásunk szerint négyszemközt már 2015 februárjában elismerte: médiapiaci súlyát a Jobbik sikeréért állítja majd csatasorba. Ahogy akkor fogalmazott: „Egy nagy párt van, amelynek még nincs saját sajtója, ez a Jobbik. Én megadom nekik.” Hivatalosan elsőként a másik ősrégi bizalmas, Schlecht Csaba, a Lánchíd Rádió főszerkesztője nyilatkozott a Mediapiac.com-nak adott interjújában jobbikos szimpátiájáról. Schlecht úgy fogalmazott: „Ahhoz, hogy 2018-ban egy másik kormány állhasson fel, választást kell nyerni. Meggyőződésem: bármennyire is jóval szerényebbek Vona képességei, mint Orbánéi, ha jövőre Vona lenne a miniszterelnök, az nagyon jót tenne az országnak.” A 2016 júliusában megjelent interjúban arról is beszélt, ami az egyik Simicska-rendszerben dolgozó forrásunk szerint ma már alapvetés a szerkesztőségekben: a kormányt jobban lehet úgy erodálni, ha a hibáira világítanak rá, mint azzal, hogy „a Jobbik cukiskodásával”, azaz a baloldali fordulattal foglalkoznának. Ettől függetlenül a Jobbik-szimpátia gyakran kiérződik a Simicska-médiumok anyagaiból. A HírTV-ben Vona Gábor pártelnök rendszeres vendég, s a Magyar Nemzetben sem ritka, hogy a jobbikosok véleménye és politikai ügyei, üzenetei nagy terjedelemben kapnak nyilvánosságot. Az utóbbi lap pár hónapja rendszeresen a Jobbik háttérintézményeként működő Iránytű Intézet kutatásaira alapozva számol be a pártpreferenciák és a szimpátiaindexek aktuális állapotáról. Az érdekesség nem az, hogy ismertetik a háttérintézmény adatait, hanem az, hogy a cikkeik-ben külön jelzik is: a vonatkozó kutatást az Iránytű Intézet a Magyar Nemzet megbízásából készítette el. Az Indexen pedig arról a hírről napokig „elfelejtettek” beszámolni, amikor egy volt jobbikos, Zagyva György Gyula megfenyegetett valakit, aki nyilvánosan kritizálta. A politikai sajtó pedig hetek óta a Jobbik–Simicska-plakátüggyel foglalkozik, ami szintén csak jelentős késéssel, majd teljes mértékben jobbikos narratívában jelent meg a portál híradásában.

Hogy mióta szimpatikus Simicska Lajosnak a párt politikája, arról csak találgatások vannak. Egy az üzletembert évtizedek óta ismerő forrásunk szerint Simicska kimondottan ellenségnek tekintette korábban a Jobbikot. Az egykor a HírTV működésében szerepet játszó informátorunk azt mondta a két fél kapcsolatáról, hogy Simicska a pártot egyszerűen kitiltotta a HírTv-ből és a Magyar Nemzetből a 2010-es kampányban, s Csintalan a műsorában állandóan a szélsőjobbot ekézte. Az üzletember fia, Ádám azonban már régóta szimpatizál Vonáékkal. Iparági forrásaink elmondása alapján ezért az az egyezség született a vállalkozó és a párt között, hogy Simicska médiával és például plakáthelyekkel támogatja a Jobbik kampányát a 2018-as választásokra. Így informátoraink szerint a milliárdos Vonáékkal való együttműködését hosszú távú befektetésnek tekinti: ha 2018-ban nyer a párt, busásan visszakéri majd ezt a befektetést. Hogy milyen formában, csak találgatni lehet: akár anyagilag, akár úgy, hogy a fia pozíciót kap egy esetleges Jobbik-kormányban.

JÖVŐRE KÉT ALTERNATÍVA

Egy másik, Simicskát szintén jól ismerő forrásunk szerint ha 2018-ban harmadszorra is a Fidesz nyer – amire jelenleg a közvélemény-kutatások alapján igen nagy esély van –, akkor Simicska visszavonulót fúj. Hogy a médiarendszerét megtartja-e, azt senki sem tudja biztosan. A hálózatában azt valószínűsítik, hogy a veszteségek miatt minden médiaérdekeltségét bezárja vagy megszünteti 2018 tavaszán egy Fidesz-győzelem esetén, és csak a HírTV-t finanszírozza tovább. Egy másik informátorunk úgy véli, Simicskának „van pénze ezt működtetni, de kérdés, hogy a saját pénzéből mennyit akar erre áldozni”. Ha a jövő évi választások a jelenlegi előrejelzések szerint alakulnak, vagyis újra Orbán Viktor lesz a miniszterelnök, akkor Simicskának egyik nyilatkozónk szerint két választása lesz: vagy tovább finanszírozza a saját pénzéből a médiarendszerét, és amikor elfogy a pénze, akkor megszünteti, vagy pedig bezárja a vereség után a veszteséget termelő médiumait, és megmarad a vagyona.

I

Ezek is érdekelhetnek

További híreink