Árrobbanás előtt a szerb idegenforgalom

Mátrix
A szerbek legtöbbje Görögországba megy nyaralni. A belföldi turizmus fellendülés előtt áll, ami az ingatlanárakban még nem tükröződik.

RÉGIÓS TURIZMUS

A csaknem hétmillió lakosú Szerbiában közel egymillióan látogatnak el valamelyik nyári üdülőhelyre. A korábbi években a nyaralók száma a kimutatások szerint 750 ezer és 900 ezer között volt, az idén ennél is több külföldre utazó turistával kalkulál a szerb statisztika.

 

GÖRÖGORSZÁG A LEGNÉPSZERŰBB

A szerb turisták a legnagyobb számban továbbra is Görögországot, annak is az északi partjait választják. Népszerű desztinációnak számít Kaszándra félszigete, de most már délebbre, például Lefkáda szigetére is sokan utaznak. Törökország, Montenegró, Bulgária szintén a kedvelt nyári üdülési úti célok között szerepel. Évente mintegy 1,4 milliárd eurót költenek el a szerb vendégek külföldön, ebből több mint 400 milliót Görögországban. Az egyik kimutatás alapján a nyugdíjasok már májusban felkeresik a tengerpartot, a főszezonban elsősorban az állandó munkahellyel rendelkezők és a fiatalok nyaralnak. Tavasszal és ősszel jóval alacsonyabbak az árak, májusban már százeurós üdülést is lehet találni, és az októberi utószezonban még kecsegtetőbb ajánlatokkal állnak elő az ügynökségek. A legtöbben autóbusszal vagy saját gépkocsival utaznak. A repülőgépes üdüléseket választók általában már távolabbi kiruccanást terveznek, s Tunéziát, Egyiptomot keresik fel.

Évről évre növekszik azonban azoknak a szerb és más országokból érkező turistáknak a száma is, akik nem feltétlenül a tengerparti nyaralást választják, hanem valamelyik szerbiai hegységben és/vagy tó, folyó mellett kívánják jól érezni magukat. A 2018-ra vonatkozó adatok értelmében déli szomszédunk 1,3 milliárd eurót zsebelt be az idegenforgalomnak köszönhetően, 9,5 millió eltöltött éjszakát jegyeztek a vendéglátásban. Megmutatkozik a fejlődés az új turistakomplexumok, szállodák épülésén is. Egyre keresettebbnek számítanak a hétvégi házak, villák, amelyek a legnépszerűbb szerbiai úti célok közelében találhatók. Az ingatlanügynökségek egyetértenek abban, hogy aki szeretne pénzt fektetni efféle létesítmények vásárlásába, annak most kellene lépnie. Az árak jelenleg alacsonyak, de ha folytatódik a trend, akkor árrobbanás várható. Az érdeklődés az Ezüst-tó (Srebrno jezero), a Stara Planina természetvédelmi terület, Galambóc (Golubac), a Goč-hegység, a Tarcal-hegység (Fruška Gora) és a Drina folyó menti térség nyaralói iránt a legnagyobb. Egyes helyeken már húszezer euróért is lehet venni házat, de természetesen luxusvillák is akadnak a kínálatban, ezekért 200 ezer eurót is elkérnek a tulajdonosok.

 

HELYEK ÉS ÁRAK

A kelet-szerbiai Ezüst-tó környéki Veliko Gradište településen egy a vízparttól mindössze százméternyi távolságra elhelyezkedő 250 négyzetméteres ház például 125 ezer euróba kerül. Egy 180 négyzetméteres nyaraló garázzsal, telekkel együtt már 85 ezerért is megvásárolható ugyanott. Hatvanezer euróért egy 15 éves házat lehet venni, amelynek a területe 140 négyzetméter. Az árban benne van a telek is, a víztől mindössze kétszáz méter választja el. Keleten maradva, Galambóc mellett 9 ezer euróért kapható 24 négyzetméteres ingatlan, s ez már a magasabb ár; a drágulás a környék látványosságát jelentő vár felújítását követően következett be. A Vaskapu szoros (Đerdap) közelében 40 ezer euróért száz négyzetméteres házat is találhatnak az érdeklődők, s a csónaknak is lesz hely.

Van érdeklődés a Fruška Gora lankáin található házak iránt, de nagy a kínálat is. Vonzó, hogy Újvidék a közelben van, az árak mégsem megfizethetetlenek. A monostoráról is ismert Krušedolon egy harminc négyzetméteres ház 16 ezer euróért megvehető.