Alkotmányossági vád Cerar ellen

Mátrix
A legnagyobb szlovén jobboldali ellenzéki párt, a Janez Janša által vezetett SDS közjogi felelősségre vonást kezdeményezett a balközép irányultságú kormányfő, Miro Cerar ellen, mert megakadályozta egy jogerősen kiutasított szír állampolgár visszaküldését Horvátországba.

Az indoklás szerint a szlovén belügyi tárca végrehajtandó határozatot hozott Ahmad Shamieh menekülttel kapcsolatban, s ez jogerőssé vált, miután az ügyet megvizsgálta a közigazgatási bíróság, a kúria és az alkotmánybíróság, illetve az Európai Unió Törvényszéke is.

Az EU területére Horvátországban belépett szír megközelítőleg másfél éve tartózkodik Szlovéniában. Az
emberi jogi szervezetek – mint a felsorolt bírósági szinteken elindított felülvizsgálatok alapján is látható –
mindent megtettek az országban tartása érdekében. Sőt, az említett belügyi döntés kiadása után az ellenzéki szélsőbaloldal a kormánypárti balközép némi segítségével a menekültet a ljubljanai parlament épületébe menekítette, hogy megakadályozza a rendőrségi intézkedést. Az ügyben nyilatkozatokat tett a miniszterelnök, Miro Cerar is, és az alkotmányossági vádat megfogalmazók szerint közvetlenül hatott arra, hogy az illetékes állami szervek ne hajtsák végre a határozatot. A kormányfő az idegenekről szóló törvény azon cikkelyére hivatkozott, amely szerint különleges esetekben – a szlovén társadalomban folytatott kiemelkedő sport-, kulturális és egyéb tevékenységek okán – a külhoni állampolgár kiutasítása visszatartható, az ellene felhozottakra válaszolva pedig kifejtette: alkotmányjogászi múltjára és miniszterelnöki tapasztalatára építve biztos abban, hogy nem szegte meg sem az alkotmányt, sem más törvényeket.

A vád szerint azonban az említett cikkely csak a jogerős döntés előtt vethető latba, s úgy tűnik, a vádemelő SDS-nek ebben mindenképpen igaza lehet, mivel az ügyet előzőleg Cerar kormánya is megtárgyalta, és úgy döntött, nem tesz lépéseket Shamieh visszatartása ügyében; a belügyminisztérium a hatályos jog alapján határozott. A megvádolás (vagy közjogi felelősségre vonás) a szlovén alkotmány szerint nemcsak az államfő, hanem a miniszterelnök és a kormánytagok elmozdítási lehetőségét is magában foglalja. Azonban jelen esetben a parlamenti erőviszonyok miatt kevés az esélye annak, hogy az ügy eljusson az alkotmánybíróságig, ugyanis ehhez 46 szavazatra lenne szükség a 90 fős törvényhozásban, ami a koalíció bukását jelentené. Ha pedig átmenne, akkor a kilencfős taláros testület hat tagjának a voksával mozdítható el a kormányfő. Mindenesetre a szlovén politikai elemzők szerint Cerar hibát követett el, a bíróságok és a belügy törvényszerű munkájába ugyanis nem szabad beavatkozni. Hasonlóképpen vélekedik egyébként a tárca vezetője, Vesna Györkös Žnidar, aki szerint a szír férfi politikai játszmák áldozata. Leginkább azon politikai erőké, amelyek hiú ábrándokat keltettek
benne, s a „látszólagos humanizmus” kártyájára játszottak. Kifejtette: a dublini eljárás a legfelsőbb bíróság jogerős ítéletével befejeződött. Az ún. diszkréciós kivétel pedig, amelyre a miniszterelnök hivatkozott, véleménye szerint is csak a döntés jogerőssé válásáig lehetséges, és semmiképpen sem általánosítható, csak különleges esetekben használható.

Ezek is érdekelhetnek

További híreink