– Januárban remélte, hogy a múlt évi mezőgazdasági csúcs megismételhető. Mire számít most?
– A tavalyi rekordévet nem könnyű felülmúlni, az árakon is sok múlik majd. A betakarítás még az elején tart, komoly fagy-, aszály- és esőkárok érték a magyar agráriumot. Az ország egyes részein az eső, másutt az aszály okoz veszteségeket, van, ahol mindkettő. A kiesett terméssel már nem tudunk számolni, de a gazdák megfelelő növényfajtákkal, agrotechnológiával egészen szélsőséges körülmények között is képesek termelni. Én továbbra is optimista vagyok, hogy 2017 jó néhány várakozást tud majd teljesíteni. A mérleget azonban a végén kell megvonni.
– Több kormányzati erőfeszítés is volt annak érdekében, hogy ellensúlyozzák a növénytermesztőket az állattartóknál jobban finanszírozó uniós támogatási politika aránytalanságát. Mennyire vezettek sikerre ezek?
– A mostani közös agrárpolitikán látható a jelentős előrelépés ezen a területen, hiszen egyes termeléshez kötött támogatások lehetővé tették, hogy jobban finanszírozhassuk az állattartókat. Szinte minden ágazatban volt valamilyen krízishelyzet az elmúlt években: tej- és sertéspiaci válság, madár-influenza. Az állatállomány mégis helyreállt, illetve növekszik. A húsmarhaszektor például Magyarországon európai szinten is a legnagyobb mértékben növekedett az elmúlt négy évben. Fontos, hogy a tagállamok differenciálási lehetősége a következő uniós támogatási ciklusban is megmaradjon. Az olyan ágazatokat kívánjuk ugyanis segíteni, amelyek pluszfoglalkoztatást jelentenek. Az pedig önmagáért beszél, hogy a hazai agráriumban ma 50 ezerrel több munkahely van, mint 2010 előtt.
– Hogy sikerült elérni ezt?
– Ma a magyar mezőgazdaság terményeinek mintegy 30 százalékát exportálja nyersanyagként, kétharmad részét feldolgozva. Ez az arány 2010 előtt még fordított volt. Az említett változással tudtunk újabb munkahelyeket létrehozni. Ez a bővülés nem lett volna lehetséges, ha a támogatási rendszert nem igazítjuk hozzá a hazai célkitűzésekhez. A többletmunkahelyek leginkább a kis- és közepes gazdaságokban jelentek meg, hiszen a nagyüzemek csökkentették a foglalkoztatást az elmúlt években.
– A foglalkoztatás növelése mennyire egyeztethető össze a mezőgazdaság technológiai fejlődésével? Nem üti egymást a kettő?
– Szerintem inkább erősítheti is. Vannak a mezőgazdaságnak olyan területei, amelyeket még a precíziós gazdálkodás mellett sem lehet gépesíteni. A mi lehetőségeink ezeken a területeken vannak, tudtunk élni velük az elmúlt években is. A célunk pedig az, hogy nagyobb feldolgozottságú termékekkel jelenjünk meg a piacokon, egyúttal csökkenjen néhány tömegáru túlzott, a vetésterületet is domináló aránya. Ha például a kukoricát egy adott területen gyümölcsültetvény váltja fel, az többletfoglalkoztatást hoz magával. Az agrárium termelését olyan irányba kell tehát elmozdítani, hogy az állattartás, állattenyésztés, a prémiumtermék vagy a kézműves élelmiszer előállítása nagyobb teret kapjon. Ezek általában az export-piacokon is visszaigazolt, magasabb árfekvésű termékek. Azt a potenciált pedig, hogy Magyarország mezőgazdasága GMO-mentes, csak most kezdjük kihasználni.
– Ezen a téren milyen lehetőségek vannak?
– Jelentős előny, hogy nálunk GMO-mentes környezetben lehet termelni. Hazánk adottságai kiválóak például vetőmag-, szaporítóanyag-termelésre, erdészeti termékek előállítására. Ezt még alig használtuk ki, pedig olyan bővülő piacok vannak mögöttük, amelyek az elkövetkező években további munkahelyteremtésre adnak lehetőséget. A keleti nyitás keretében jó néhány olyan országgal vannak kapcsola-taink – például Törökországgal, Szaúd-Arábiával –, ahol hatalmas városokat parkosítanak, ahová a megfelelő növényzetet mi tudjuk exportálni. A keleti nyitás kapcsán Kína és Japán valódi sikersztori. Az előbbinél nekünk van a legtöbb beviteli engedélyünk, a szigetország pedig a legnagyobb unión kívüli mezőgazdasági importőrünk. Ezeken kívül több más állam irányában többszörös az exportnövekedésünk. Ezek nyilván alacsony bázisról indultak, de a tendencia a lényeg, illetve az, hogy elkezdünk szerepelni ezeken a piacokon, ahol az agrártermékeink vannak az élvonalban. Hazánk régebben e téren is jelen volt ezekben az országokban; az a feladatunk, hogy – akár Észak-Afrikában is – visszaszerezzük ezeket a pozíciókat. Amennyiben ott lehetőséget teremtünk, kevesebben veszik a vándorbotot és bukkannak fel akár migránsként mondjuk egy líbiai tengerparton.
– Egyes vélemények szerint a multicégek mellett csak a martonvásári mezőgazdasági kutatóintézet tud labdába rúgni a vetőmagpiacon. Formálódnak-e tervek magyar nemzetközi nagyvállalat létrehozására?
– Az önmagában nem baj, hogy világcégek Magyarországon termeltetnek vetőmagot, mert ez jelentős foglalkoztatási tényező. Fontos azonban, hogy nekünk is legyenek olyan vállalataink, kutatóintézeteink, amelyek meg tudnak jelenni a pia-con. Szerintem a szegedi Gabonakutató vagy akár a Karcagi Kutatóintézet is a búza vonatkozásában figyelemre méltó eredményekkel büszkélkedhet. A vetőmagágazatot tehát fejlesztenünk kell az elkövetkező években, hogy el tudjuk látni az olyan piacokat, ahol érdeklődés van a magyar áru iránt. Ilyenek a közép-ázsiai államok, Oroszország vagy éppen Irán.
– Egy ideje mintha az agrárkutatás, az innováció egyre inkább előtérbe kerülne. Valóban így van?
– Tényleg nőtt az elmúlt években az érdeklődés e szegmens iránt, de hozzáteszem, hogy az egészséges élelmiszerekkel kapcsolatban is. A hazai alkalmazott agrárkutatás 85 százaléka ma már a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központban összpontosul. A centrumba szervezett kutatóintézetek révén az édesvízi haltartástól az erdészeten, a gyümölcstermesztésen át egészen az élelmiszer-feldolgozásig a legkülönbözőbb területeken komoly eredményeink vannak. Olyanok is, amelyek esetleg nem feltűnők, de ha mondjuk a piacon akarunk venni egy kis meggyet, akkor valószínűleg érdi bőtermővel vagy újfehértói fürtössel találkozunk, amelyek a magyar kutatók munkáját dicsérik. Tudatos fogyasztóként egyre inkább megnézzük, mit vásárolunk, mind többen fizetnek akár többet is a jobb ennivalóért. Ez az igényesebb vevői magatartás máshol – Oroszországban, Kazahsztánban és Törökországban – is jelen van. Ez komoly piacot jelent nekünk, akik nagy mennyiségű terméket nem tudunk szállítani, de sokfélét és minőségit igen. Ezen a területen persze nyilván vannak még feladataink.
– Mondana példákat?
– A magyar élelmiszer-gazdaság kutatás-fejlesztési területének – az ágazatokkal, a szakma képviselőivel egyeztetve – két-három termékre mindenképpen ki kell dolgoznia olyan stratégiát, amellyel az Európai Unió élvonalába tudunk kerülni. Mennyiségi és minőségi szempontból egyaránt. Új vezértermékek kellenek az agrárvilágban, az olyan már bejáratottak mellé, mint például a tokaji aszú vagy a Pick szalámi. Ilyen lehet még a furmint, amelyen már dolgozunk, illetve a csemegekukorica vagy a kenyérgabona, amelyekkel kapcsolatban vannak hagyományaink, s most is izmos termésátlagokkal és exportmutatókkal dicsekedhetünk esetükben. Ehhez a GMO-mentesség jelölése szintén szükséges, az ezt szabályozó rendelet május végén hatályba is lépett. Fejleszteni kell még az élelmiszer-ipari kapacitásokat, tovább kell javítanunk a termelési feltételeket. Például nagyon sok osztatlan közös tulajdon van, ami nehezíti a gazdák munkáját, ezért ezt a helyzetet minél előbb rendezni szükséges. Erről kormányprogram is van. Bízom benne, hogy ezt az ügyet sikerül rendbe tenni néhány év alatt.
– A kormány birtokpolitikai elképzeléseinek egy része mára megvalósult: a megművelt földterületen most már az egyéni gazdaságok vannak túlsúlyban. Az állami földvásárláshoz azonban hitelt vettek fel a sok esetben amúgy is eladósodott gazdálkodók. A következő uniós költségvetési ciklusban a felzárkóztatási és az agrártámogatások együtt akár 7 milliárd euró-val is csökkenhetnek, ami nehezítheti a hitelek visszafizetését. Az esetleges kiesést a költségvetés ellensúlyozhatná, vagy az, ha belépne az ország az eurózónába. Mit gondol erről?
– A Földet a gazdáknak! program sikeres volt, hiszen több mint 30 ezer gazda jutott területhez, és közel 200 ezer hektárt értékesítettünk nyilvánosan, árverési keretek között. A magyar történelemben ehhez fogható projekt még nem volt, de így is maradt több tízezer hektár állami föld, amelyet nem vásároltak meg, s jelentkező sem volt rájuk. Az a jövő kérdése, hogy az agrártámogatásoknál lesz-e kiesés vagy sem. Ez a vita még nem zajlott le, most kezdődik. Kedvező áron hozzáférhető élelmiszerekre szükség van, és az agrártámogatások kedvezményezettje a vevő. A fogyasztó, aki mezőgazdasági szubvenciók nélkül drágábban tudna vásárolni élelmiszert, vagy ugyanazon az áron, de silányabb minőségűt. A gazdákat a termelésben segíti az agrártámogatás. Aki hitelt vett fel, nyilván számol azzal, hogy ezek a dotációk hétévenkénti döntéssel megváltoztathatók. Én azonban nem látok arra lehetőséget, hogy ezen a téren drasztikus változás történjen. Az unióban a támogatások említett szerepén túl számolni kell a gazdákkal, a gazdaszervezetekkel is. Továbbá azokkal a tagállamokkal, amelyekben a mezőgazdasági termelés jelentős, ahol a nemzeti önbecsülés, az identitás része az agrárium. Ezek az országok most többségben vannak. Kemény viták lesznek ez ügyben, de biztos vagyok abban, hogy Magyarország, a magyar gazdák érdekeit meg tudjuk védeni.
– Ha már más tagállamokat említett, Lengyelország mezőgazdasága is jelentős. Sikerül-e az összefogás agrárügyekben a Visegrádi Együttműködés országainak, a V4-eknek?
– Jó néhány olyan téma van – a kárenyhítéstől kezdve az élelmiszerek kettős minőségéig vagy akár a szóba került közös agrárpolitikáig –, amelynek kapcsán többé vagy kevésbé, néha pedig teljesen egybehangzó az álláspontunk. Az uniós támogatások terén már korábban is egyetértettünk abban, hogy azok szintje nem csökkenhet, sőt a később csatlakozott államok finanszírozási szintjét meg kell emelni a versenyhátrányunk csökkentése érdekében. Persze mindig újabb és újabb kihívásokkal kell megbirkóznunk. Együtt küzdünk például az állatbetegségekkel, a baromfi-influenzával vagy az afrikai sertéspestissel, amely már nem egy V4-ország területén megjelent. Ez ügyben nemcsak a kormányzati vagy a tárcaközi együttműködés, hanem a konkrét szervezeteink, hatóságaink kooperációja is példaértékű.
– Ha mérleget kellene vonni az elmúlt időszakról, mit mondana?
– Nagyon mozgalmas időszak ez, megítélése nyilván nem is az én feladatom. Amikor 2010-ben felállt az új agrárkormányzat, abból indultunk ki, hogy a mezőgazdaságban kiszámíthatóságra, megbízhatóságra van szükség. Semmi helye a kapkodásnak, szeszélyes döntéseknek. Nem adunk fel pozíciókat – különösen nem harc nélkül – akár a piacokon, akár a feldolgozói kapacitásokban. Amit megtermelünk, értékesíteni kell, s kiszámítható szabályokra van szükség a földügyek, az agrárkárenyhítés, a támogatások vonatkozásában. Emellett határidőre kell teljesítenünk a kifizetéseket, nem úgy, mint korábban jellemző volt. Mindez nem megy egyik napról a másikra, de szerintem lényegesen kedvezőbb a termelés jogi, pénzügyi környezete ma, mint akár 7-8 éve. Ezt a legfontosabb célkitűzésünket tehát sikerült elérnünk, visszaigazolják a gazdák és a közvélemény is. A 2010 előtti időszakkal szemben – amikor demonstrációk, bezárások, leépítések voltak sorozatban – mára a vidék megerősödött, s a gazdák is olyan közmegbecsülést értek el, amelyet korábban nehezen tudtak elképzelni. Sikeresen boldogulnak az EU-támogatásokkal, hozzáértően termelnek és értékesíteni is tudnak. A magyar élelmiszer-gazdaság pedig – egy hanyatló, éppen hogy nem levegő után kapkodó állapotból – Európa egyik leggyorsabban fejlődő agrárszeletévé vált.
Névjegy
Az 1963-ban született Fazekas Sándor 1987-ben végezte el a József Attila Tudományegyetem jogi karát
Az egyetem után jogi előadója, majd jogtanácsosa lett a SZIM Karcagi Gépgyár Rt.-nek
A Fideszbe 1989-ben lépett be, 2010-ig a párt Jász-Nagykun-Szolnok megyei alelnöke
Karcag polgármestere 1990-től 2010-ig
1998–2002 és 2006–2010 között Jász-Nagykun-Szolnok megyei országgyűlési képviselő
2010-ben, a parlamenti választások első fordulójában a Fidesz–KDNP területi listájáról kapott mandátumot
2010 júniusától 2014-ig vidékfejlesztési miniszter
2014-től földművelésügyi miniszter
Borítófotó: Pelsőczy Csaba
