Agir: a sértődöttek Kivonulása

Mátrix
Folytatódik a francia jobboldal osztódása. Az Agir nevű formáció a szociálliberalizmust próbálja meghonosítani – de legalább nem álltak be Macron uszályába.

A november végén megalakult jobboldali Agir (Cselekedni) alapítói nagy csinnadrattával vonultak ki a jobboldal utolsó nagyobb pártformációja, a Republikánusok (LR – Les Républicains) soraiból. A Macron győzelmét követően megtépázott köztársaságiak újabb pártszakadása már a múlt nyáron borítékolható volt (Figyelő, 2017/41. szám – A jobboldal válasza Macronra). Az LR decemberi elnökválasztása előtt, november 26-án bekövetkezett pártrobbantás érett már egy ideje. Ezen a napon tizenhét jobbközép képviselő bejelentette, hogy kilépnek és létrehozzák az Agirt. Közülük többet már korábban kizártak a köztársaságiak soraiból, a sértettség tehát motivációs erő volt az új formáció megalakításakor.

 

ELKÉNYELMESEDTEK

Az ősbűn, amelyet az Agir vezetője, Franck Riester többször is a szemére hányt a decemberben, első körben nagy többséggel az LR elnökévé választott Laurent Wauquiez-nek, az „elvek szövetsége” a francia belpolitika mumusával, a Nemzeti Fronttal. Az új formáció azonban nem állt be Macron mozgalmába, nem olvadtak be az államfő pártja, az LREM soraiba. Az Agir vezető személyiségeire jellemző, hogy hosszabb időt töltöttek el kényelmes, általában semmiféle állásfoglalásra vagy kellemetlen vitára nem kényszerítő pozíciókban. Fabienne Keller szenátor Alain Juppé jobbközép politikus, volt kormányfő táborához tartozik, Agnès Firmin-Le Bodo pedig Édouard Philippe miniszterelnök embere. A Nicolas Sarkozy szekértáborához sorolható, korábban több miniszteri posztot is betöltött Frédéric Lefebvre mellett egy másik volt tárcavezető is felbukkant, az algériai származású Tokia Saïfi. Ő Jacques Chirac elnöki korszakában a fenntartható fejlődésért felelős miniszteri posztot vitte. 

 

BETÖRNI A VÁKUUMBA

Az LR-ből már októberben kizárt Franck Riester, aki a szélsőjobbhoz való dörgölózést kérte számon Wauquiez-n, egy Franciaországban eleddig nem létező szociálliberális politika híve. Olyan vákuumba próbál betörni új pártjával, amely – a szociális érzékenység mellett a polgári, demokrata értékek felmutatásával – valóban jelenthet mozgásteret a számukra. Nagy kérdés azonban, hogy ez után mi marad meg jobboldaliságukból. Riester bejelentette, hogy ők is állítanak jelölteket a 2019-es európai választáson – ez lesz az új formáció első országos megmérettetése. 

Borítófotó: Franck Riester, az Agir vezetője. Vállalhatatlan volt számukra  a szélsőjobb (Getty Images)

Ezek is érdekelhetnek

További híreink