Amikor néhány éve egy gyémántbánya opciós jogát kínálták nekem fillérekért valahol Ghánában, először viccre, aztán – mivel az eladó elég makacs volt – átverésre gondoltam. Utána kiderült, hogy a bányászati koncessziók is megvoltak, csak éppen a kitermelés költsége lett volna annyi, hogy azon még a belga milliárdosok is elgondolkodnak. Több évig kellett volna dolgozni a terepen, eredményre nem is számítva, közben a helyi farmereknek minden egyes útban lévő kakaófa kivágásáért dollárban fizetni. „Olyan nagy lehetőségekkel Afrikában még én sem találkoztam” – hűti le a kedélyeket mosolyogva Csorba Gábor. „Afrikai emberünk” négy éve kezdte el „megdolgozni” a fekete földrész piacát, amelyhez nem sok köze volt, korábban inkább a közel-keleti és az észak-afrikai arab országokkal foglalkozott. Már nyugdíjasként hívták vissza dolgozni a Bábolna Tetra Baromfitenyésztő és Forgalmazó Kft.-hez, amely a világ tojóhibrid-tenyésztésének meghatározó szereplője. A Bábolnai Gazdaságból kinőtt cég 2004-es privatizációja óta négy földrész közel félszáz országában van jelen a termékeivel. Az afrikai bizniszt elődje „alapozása” után Csorba Gábor indította be és egyengeti.
„A csirke az, ami mindig is »ment« Afrikába Magyarországról. A magyar csirkének, csirketartásnak a kontinensen tehát komoly hagyományai vannak, az araboknál is. Pénz azonban Afrikában nincs. Bankkártya? Ugyan. Semmire se mész vele. Dollárod legyen” – beszél a Csorba Gáboréitól némileg eltérő tapasztalatairól a szintén több afrikai országban – külképviseleteken is – megfordult középkorú hölgy, Irén. Neki sokszor azért, hogy az úti céljához a rábízott emberekkel eljusson, félkatonai szabadcsapatok parancsnokaival kellett vitáznia, vagy éppen apja korabeli arab fér-fiakat „szidott le”. Olyan is történt, hogy miután éjszaka fegyveresek megállították az autót, őt reggelig kihallgatták úgy, hogy lámpával világítottak a szemébe. Aztán indulhattak tovább. Irén tehát nőként sikereket ért el egy olyan világban, ahol a hölgyeket nem veszik semmibe, de ma már nem menne vissza ezekbe az országokba, és nem csak az ebola miatt nem – mondja.
Mindkét tapasztalat valós. Az azonban biztos, hogy nehézségeivel – és ellentéteivel – együtt Afrika az elmúlt évtizedekben a globális gazdaság egyik legdinamikusabban fejlődő kontinensévé vált. Gazdasági szempontból a 21. század legperspektivikusabb régiójának tartják, természetes, hogy az új piacokat kutató fejlett államok érdeklődését is felkeltette. A 19. századi gyarmatosítás időszaka után, a 21. században újabb versenyfutás indult a földrészért, zászlóshajója ezúttal valóban Kína, amely nem csupán az üzleti lehetőségek kiaknázására törekszik, hanem oktatással és infrastruktúra-fejlesztéssel a gyártás kiszervezését is támogatja.
„Már több mint tíz éve a saját szememmel láttam, amikor Szudánban a kínaiak megvetették a lábukat. Utat építettek a sivatagban, ami nem olcsó arrafelé sem, és főleg nem egyszerű” – mondja Irén. Hozzáteszi: a kínaiak a mai napig ott vannak, megelőztek minket. Úgy látja, érdemes lenne követnünk őket, mert megérné, de Afrikában az USA és a gazdag európai államok is megelőztek már minket. „Velük szembe menni egy olyan kis országnak, mint hazánk, nagyon nehéz, mondhatni lehetetlen.”
Csorba Gábor – jóllehet nem állami, hanem céges méretekben – ezt teszi, ráadásul eredményesen. Igaz, a Tetra know-how-ját világszerte ismerik, s ott vannak Afrikában a világ más tojóhibrid-világmárkái is: holland, német és amerikai cégek. A sikerhez azonban nyilván hozzájárul az is, hogy Csorba Gábor volt már minden – ahogy mondani szokás… Nyugdíjba az agrártárcától vonult, ahol a nemzetközi főosztályt látta el tanácsokkal. A Bábolnai Gazdaságba még a külkeres végzettség megszerzése után, a hetvenes években, Burgert Róbert idején került. Hosszú évek alatt ott tanult bele a „csirkézésbe”. Aztán elment agrárattasénak Irakba, 1985 és 1990 között ott tevékenykedett, itthon pedig még egy tejipari céget is évekig vezetett.
Az elmúlt négy esztendő azonban másról szólt. „A rendszerváltozás idején a szubszaharai térségben csaknem mindenütt felszámolták a külképviseleteket, kereskedelmi kirendeltségeket, ennek aztán hosszú ideig tartó, nagyon negatív következményei lettek. A magyar vállalatok nagy része ezekről a piacokról kiesett, a konkurencia azonban maradt” – emlékeztet Csorba Gábor. Pedig szerinte ha nem vagyunk jelen közvetlenül, nem is utazgatunk ebbe a térségbe, akkor ezekben az országokban sok keresnivalónk nincsen. A piacra való visszakerülésnek ugyanakkor óriási ára van. Majdnem minden országban, ahová most szállítanak, csaknem a nulláról kellett újrakezdeni: visszaépíteni a tojóhibridpiacot a Tetrának.
Csorba Gábor végigjárta Ghánát, Nigériát, Tanzániát, Ugandát, Kenyát, Dél-Afrikát és Zambiát, kiállításokon vett részt. A cél az volt, hogy a különböző helyeken megtalálja a potenciális partnereket a naposcsibeüzlethez. Olyan cégeket kutatott fel és hozott velük létre üzleti kapcsolatot – nagyrészt sikerrel –, amelyek a saját országukban megfelelő technológiai háttérrel rendelkeznek a tenyészállatok nevelésére, illetve disztribúciós lehetőségeik is vannak. Jelenleg a Bábolna Tetrának van partnere a nyugati parton Nigériában, Kamerunban, Szenegálban, a kelet-afrikai részen pedig Tanzániában, Ugandában és Kenyában. Nemrég Eritreába is sikerült bekerülniük, ahol közvetlenül a mezőgazdasági miniszterrel vették fel a kapcsolatot.
A szóban forgó államok ugyanakkor legtöbbször szegények, így a fizetőképességgel is lehetnek gondok. Éppen ezért Csorba Gábor óvatos – a céggel együtt – az áru fedezet nélküli szállításával. Az első újraindított üzlet óta előre kéri a pénzt, ami meg is szokott érkezni. Csak ezután kezdik el szervezni itthon a szülőpárok utaztatási időre történő kikeltetését és a kiszállítást. Utólagos fizetést csak régi, jól bevált partnereiknél néznek el, de ezzel körülbelül 10 százalék rizikót vállalnak – véli a szakember, nem tagadva, hogy a térségben a fizetőképesség mellett a közbiztonság is komolyan figyelembe veendő tényező.
Egy másik, Afrikában éveket eltöltött hazánkfia meséli a sztorit, hogy az egyik nyugat-afrikai országban egy üzlettársával együtt kötöttek olajüzletet. Az olajnál előre szokás fizetni, s mivel a papírok rendben voltak, oda is adtak egy jelentős összeget. Aztán kiderült, hogy a nyersanyagot szállító hajó, amelynek az üzletkötéskor még a tengeren kellett volna hánykolódnia, valójában nem is létezett. Emberünk, tudomásul véve a bukást, továbbállt egy másik országba, üzlettársa azonban pereskedni kezdett. A „dezertőr” túlélt, a társ nem sokáig bírta: a szervezete adta fel. „Pereskedni nem érdemes, nem éri meg, különben is minden országban eltérő a jogrend” – teszi hozzá ehhez Csorba Gábor, aki szerint Afrikában az utóbbi időben ígéretes fejlemények vannak diplomáciai téren, melyek a konkrét üzleteket is segíthetik.
A szubszaharai régió fejlődése elindult, s ha a kedvezőtlen világgazdasági folyamatok miatt meg is torpant ez a növekedés, továbbra is rendelkezésre állnak a gyarapodáshoz szükséges feltételek – vélik az íróasztal mellől szakértőkre hivatkozva hazai állami tisztviselők. Felhívják a figyelmet arra, hogy a kontinens népessége nemsokára elérheti a kétmil-liárd főt, ami nagy felvevőpiacot és a külföldi befektetésekhez betanítható munkaerőt jelent. Nem beszélve arról, hogy a kontinensen találhatók a világ legnagyobb ásványkincskészletei, melyek jelentős része továbbra is feltáratlan. Dél-Afrikát kivéve alapvetően fejlődő államokról van szó, melyek a további modernizációhoz, a fenntartható fejlődéshez valamennyi szegmensben tudják hasznosítani a magyar technológiákat, szolgáltatásokat, szakértelmet. Dél-Afrikában – a földrész legfejlettebb gazdaságában – pedig elsősorban a telekommunikáció, a járműipar, az infrastruktúra, a mérnöki szolgáltatások, a környezetipar és az IT-megoldások területei perspektivikusak.
Az észak-afrikai régióban mindenesetre Magyarország megítélése rendkívül kedvező, köszönhetően az 1970–80-as években megvalósított szoros gazdasági, elsősorban energetikai és infrastrukturális együttműködéseknek. Ez az emlék – legalábbis papíron – a magyar vállalkozások piacra lépését is elősegítheti, kiváltképp a mezőgazdasági és élelmiszeripari gépek gyártása, a vízgazdálkodás, a mérnöki szolgáltatások, a gyógyszer-, az építőipar és a távközlés területein. A szubszaharai térség más: harmincnégy állama a legkevésbé fejlett országok közé tartozik. A legtöbbre az a jellemző, hogy az elmúlt években megkezdődött a modern, nyugati mintájú intézményrendszer kiépítése, a gazdasági modernizáció folyamata, melynek sikerében a magyar vállalkozások is aktív szerepet vállalhatnának. Az említett hazai tisztviselők szerint szakemberek úgy látják, hogy elsősorban az alapvető népesség-nyilvántartási, adóbeszedési rendszerek, a banki szolgáltatások területei és az energetikai infrastrukturális korszerűsítések kínálnak üzleti lehetőségeket, de az egészségipar, a vízgazdálkodás, a mezőgazdaság és az élelmiszer-, környezetipar szegmenseiben is sikerrel vehetnének részt ott cégeink.
„Csak éppen azzal nehéz előre számolni, hogy mondjuk egy bizonyos területet egyik napról a másikra elfoglalnak azoktól, akik korábban ott voltak, és a felépített üzem nagyon hamar leáll vagy éppen nem fizet” – hívja fel a figyelmet Irén. Ő úgy látja, a magyar cégek azért is óvatosak Afrika egyes országaiban, mert érzik, hogy egy ilyen helyzetben nehéz lenne kiállni az érdekeikért, és valójában nincs, aki megvédje őket – hacsak nem építik fel a saját védelmüket, ez azonban meglehetősen költséges. „Az átlagos magyar vállalkozások, ha egyáltalán eljutnak oda, hogy gondolkodni kezdjenek egy afrikai üzleten, főként a túl nagy rizikó és az alulfinanszírozottság miatt végül mégsem vágnak bele” – állítja.
A fejlett afrikai országok (Marokkó, Tunézia, Nigéria, Dél-afrikai Köztársaság) ugyanakkor felvevőpiacai lehetnek a hazai élelmiszeripari és mezőgazdasági termékeknek, az innovatív vízkezelési technológiáknak, illetve azoknak az infokommunikációs megoldásoknak, amelyek használatával profitálhatnak akár a privát, akár az állami szereplők – derül ki a hazai elképzelésekből. Irén szerint ugyanakkor az már a vicc kategóriájába tartozik, ha valaki Afrikának akár a fejlettebb térségei kapcsán e-útdíjat, online pénztárgépeket, bankokat, távközlési cégeket, közműveket, szolgáltatókat emleget a magyar közreműködési lehetőségről beszélve. Pedig a „szakember-hivatalnokok” állítják: e területeken hazai vállalatok komolyan szóba hozhatók. „Az arab országok is ott vannak már az afrikai piacon, és nem éppen az az érdekük, hogy mi mozgásteret kapjunk” – mondja erről előkapva az „arab kártyát” Irén.
A hazai elképzelések szerint mindenesetre a fejlődő országokban (Ghána, Etiópia, Botswana, Szudán) ma elsődleges szempont a modernizáció. Ezekhez az infrastrukturális és gazdaságfejlesztő programokhoz pedig hatékonyan tudnának csatlakozni magyar cégek. Elméletileg az Eximbank által nyújtott kötöttsegélyhitel-program támogatja a főként a szubszaharai régió országai-ba irányuló magyar kivitelt. Jellemzően ivóvíztisztítási, élelmiszeripari (vágóhíd, gyümölcsfeldolgozó üzem), illetve közös egészségipari projekteken keresztül valósulhatna meg a kétoldalú gazdaságfejlesztés.
Vannak olyan országok, ahol a baromfiipar sem áll még a megfelelő szinten, de tervezik infrastruktúra kiépítését. Ebben a Bábolna Tetra – szakértelme révén – elsősorban szaktanácsadási munkával tudna segíteni. Nigériában már befejeződött egy 2006-tól kezdődött nagy projektjük, ott egy komplett tenyésztelepnek a felépítését koordinálta a cég, még Csorba Gábor részvétele nélkül. Újabb igények is lennének, melyeket például az említett kötöttsegélyhitel-program révén meg lehetne valósítani. Ilyesmiről azonban egyelőre csak beszélnek, de nem történik semmi – mondja a szakember, megemlítve, hogy a legtöbb esetben ilyenkor pedig finanszírozást is várnának tőlük.
Afrikában vannak szegény, de gyorsan fejlődő államok is, néhány nagy fizetőképességű szektor, de a legtöbb célpiacon a fizetőképes kereslet kirívóan alacsony. Emellett a legtöbb országra a magas korrupciós szint, valamint a politikai stabilitás hiánya a jellemző. Összességében igen kockázatos régióról van szó, ahol a magyar kivitel finanszírozása és az exporthitel-biztosítás terén – ahogy a fentiekből is kiderült – időről időre komoly kérdések vetődnek fel. Irénnek is igaza van: a legtöbb országban jelentős a politikai kockázat, ami háborús vagy forradalmi eseményen túl olyan elemeket is takar, amikor a konkrét vevőtől függetlenül az importőr vagy az exportőr ország hatóságai, megváltozott jogszabályai lehetetlenné teszik a szerződésszerű teljesítést. Idetartozik az átváltási rizikó is, amikor a vevő a saját országának pénznemében tudna fizetni, de a valuta átváltását nem képes biztosítani.
A fentiekkel együtt szakértők szerint a magyar külkereskedelmi stratégiának fontos eleme lehet, hogy az EU28 által már bejáratott célpiacokat (például Dél-Afrika, Nigéria, az észak-afrikai országok felé) és termékpályákat (hús, tej, tejtermékek exportja) próbáljuk követni, illetve speciális hazai termékekkel (hungarikumok) bilaterális kapcsolatokon keresztül kísérlünk meg magunknak piacokat keresni.
Az afrikai térség felé irányuló kivitel kedvező lehetőségei közé tartozik, hogy jelentős, fejlődésben levő régióról van szó, ahol most zajlik a harc a piaci részesedések újraelosztásáért. Emellett a magas GDP-jű országok nagy fizetőképességű piacot képeznek – legalábbis a lakosság egy része –, miközben az importvédelem kevésbé erős. Az afrikai államok felé irányuló export negatív tendenciái, kihívásai közé sorolható ugyanakkor a nagy szállítási távolság, az eltérő fogyasztói ízlés, a sok potenciális versenytárs a célpiacon, ahol más EU-tagok, elsősorban a régi gyarmatosító országok vannak lépéselőnyben. További negatívum, hogy sok szegény államban alacsony a fizetőképes kereslet, s az elégtelen infrastruktúra miatt logisztikai kihívást jelent a magyarországi termékek odajuttatása.
FÉLNI NEM KELL
Ghánában nyugodtan lehet sétálgatni egyedül, persze elkerülve a nemkívánatos helyeket, Nigériában és Dél-Afrika bizonyos területein azonban nagyon vigyázni kell. Van ország, ahol állítottak bankkártya-automatát, de nem tanácsos használni – mondja a szakember. Soha nem félt, de afrikai útjait elővigyázatosan tervezi: kapcsolatba lép a kinti magyar hatóságokkal, illetve Dél-Afrikában például már az indulás előtt megszervezi, hogy a szálloda autót küldjön érte a reptérre, vagy a partnerek jöjjenek elé. Taxiba beszállni ott ugyanis azt is jelentheti, hogy nem oda viszik az embert, ahová szeretné.
KONTINENS VÉGLETEKKEL
Afrika nem meghatározó a világgazdaságban, természeti erőforrásai és hatalmas termőföldjei azonban felértékelik a jelentőségét. A második legnagyobb, illetve legnépesebb kontinens 30,3 millió négyzetkilométeren – a teljes földterület 22 százalékán – terül el, 1,2 milliárd lakója van. Olajexportjának köszönhetően az egy főre jutó GDP alapján a „leggazdagabb” országa Egyenlítői-Guinea 38,2 ezer dollárral, miközben lakossága valójában szegénységben él. Afrika államainak zöme igen szegény, az egy főre eső GDP a kontinens átlagában csak 2000 dollár körüli, nyolc országban 1000 alatti. Jelentős a gazdasági különbség az észak-afrikai – mediterrán – és a szubszaharai térség között: utóbbiban a gazdasági teljesítmény nagyon alacsony, pedig a világ húsz leggyorsabban fejlődő országából nyolc itteni.
DÉLI NYITÁS
A magyar kormány 2015-ben indította útjára – a 2011-ben kezdődött keleti után – a déli nyitás stratégiáját, amely Afrikára, Dél-Amerikára és a karibi térségre fókuszál. A kormány Afrika-politikája tükrözi a térség növekvő jelentőségét. Az utóbbi években több nagykövetséget, illetve konzulátust nyitottunk meg vagy nyitottunk újra a kontinensen. Rendszeresek a hazánk és az afrikai országok közötti gazdasági vegyes bizottsági és mezőgazdasági munkacsoportülések. Az utóbbi években komoly együttműködés alakult ki magyar és afrikai mezőgazdasági kutatóintézetek között, s párbeszéd kezdődött például a vízgazdálkodási és élelmiszer-technológiai kooperáció lehetőségéről.