A Fidesz–KDNP a teljes népességen belül két százalékkal tudta növelni előnyét az elmúlt hetekben. A kormányzó pártok jelenleg 36 százalékon állnak. A Jobbikra a választókorú lakosság 9 százaléka voksolna, az MSZP támogatottsága tovább esett, jelenleg 8 százalékos. Enyhén, 7 százalékra erősödött az LMP, a DK most 4-et tud felmutatni. Az Együtt–Párbeszédre a megkérdezettek 1 százaléka szavazna, más pártokra pedig 7 százalék. A bizonytalanok aránya tovább csökkent, esetükben 28 százalékon áll a mutató. Hasonló tendenciák figyelhetők meg a biztos szavazó pártválasztók körében is.
A lakosság 74 százaléka támogatja a civiltörvény módosításának azon elemét, miszerint a külföldről finanszírozott civil szervezeteknek átláthatóbbá kell tenniük a gazdálkodásukat, valamint nyilvánosságra kell hozniuk a kintről befolyó támogatásokkal kapcsolatos információkat. A törvénymódosítással a kormánypárti szavazók mellett az MSZP és a Jobbik táborának a többsége, valamint a pártválasztásukban bizonytalanok döntő része is egyetért.