MEZŐGAZDASÁG MÁSKÉPP
Az egyik barátom egy budapesti kórház jó nevű gasztroenterológusa. Felesége szintén orvosdoktor, ő rákbetegekkel foglalkozik. A férfit a sok éjjeli ügyelet teszi sápadttá és levertté, az asszonyt a haldoklókkal szembeni tehetetlenség. A házaspár két gyermekével együtt él a Budapest környéki agglomerációban. Ezért is találtam kicsit furcsának, amikor jó öt éve először beszéltek arról, hová is járnak lazítani. Egy kis farmergazdaságba Ausztriában, ahol a szállás mellett a helyi termékekből nemcsak tökéletes früstököt kapnak, hanem teljes ellátást. Most, amikor néhány napja megint beszéltem velük, döbbentem csak rá, mennyire családtagnak számítanak ők már azon a farmon, ahová tavaly kilenc alkalommal is ellátogattak.
Sok oka lehet annak, hogy egy magyar orvos házaspár miért egy osztrák kisgazdaságban találja meg a nyugalmat, de az ottani rendezettség, az élhető vidéki élet szépsége mindenképpen növelte számukra a farm vonzerejét. Ezzel pedig el is érkeztünk valódi témánkhoz, vagyis Magyarország és Ausztria agrárvilágának összehasonlításához. Ezzel azért is érdemes foglalkozni, mert a magyar piaci szereplők a német mellett lépten-nyomon az osztrák példára hivatkoznak. Márpedig a miénkhez képest egy alig több mint feleannyi területen működő mezőgazdaságról van szó (a megművelt terület 2,8 millió hektár, szemben a mi 5,3 millió hektárunkkal).
Nyugati szomszédunk nem tekinthető hagyományos értelemben vett „agrárországnak”. Az Agrárgazdasági Kutató Intézet (AKI) adatai szerint a mezőgazdaságuk 1,6 százalékkal járul hozzá a GDP-hez, míg nálunk ez az érték 2016-ban az osztráknak több mint a duplája, 3,8 százalék volt. De nemcsak a mondás tartja, hogy a szomszéd kertje mindig zöldebb, hiszen az ausztriai élelmiszer-gazdaság kicsiny méretei ellenére mégis sikeres. A rendelkezésre álló viszonylag kevés földterületen sok élelmiszerből önellátók, ha nem éppen nettó exportőrök. A szakértők úgy fogalmaznak, hogy olyan multifunkcionális élelmiszer-gazdaságot hoztak léte, amely nem csupán az élelmiszer-termelésre fókuszál. A környezetvédelem ott a tájkép és bizony a vidéki életforma megőrzésére szintén kiemelt figyelmet fordít, ezáltal persze a turizmus sikereihez is hozzájárul.
Az sem elhanyagolható szempont – sőt, a gazdasági „fenntarthatóságnak” köszönhetően tulajdonképpen elsődleges –, hogy Ausztriában az élelmiszer-termelés elegendő jövedelmet biztosít a művelőinek. Annak ellenére, hogy például nyugati szomszédunk élelmiszer-gazdasági külkereskedelmi egyenlege negatív, szemben Magyarországgal. Az osztrákok „eredménye” azonban a miénknél nagyobb teljesítményt takar, ráadásul fő külpiacaik jó fizetőképességű országok: az Európai Unió régi tagállamai mellett a távol-keleti piacok.
Emellett Ausztria belső piaca is kiemelkedő fizetőképességű. Ne feledjük, hogy a „sógorok” GDP-je háromszorosa a miénknek, és a lakossági jövedelmek különbsége még nagyobb. Az osztrákok kétszer annyit költenek élelmiszerre, mint mi. A szomszédoknál az előállítók nyereségességét az is növeli, hogy ezen termékekre kedvezményes, 10 százalékos áfakulcsot vetettek ki. Emellett a fogyasztók igencsak tudatosak, és előnyben részesítik a hazai cikkeket. Ez segít a kisebb termelőknek, mivel ők szállítanak inkább a belső piacra. E vásárlói magatartás már egy „fogyasztótudatosító” program eredménye, amely egy minőséget garantáló védjegykampánnyal párosítva ért be. Itthon épp mostanában kezdtek el valami hasonlót.
Mindenesetre a vidékfejlesztési forrásokból Ausztriában elsősorban a kisebb gazdaságok tájfenntartó, vidéki életformát ápoló szerepét ösztönzik. Az osztrák termelők már említett „elegendő jövedelméhez” pedig igencsak hozzájárulnak az olyan kiegészítő tevékenységek, mint például az élelmiszer-feldolgozás vagy éppen a cikk elején a szakorvos és családja példájával bemutatott falusi turizmus. Még 2012-es, de sokatmondó adat, hogy míg a kisebb magyar gazdaságok bevételének 77–81 százalékát adta a mezőgazdasági alapanyag-termelés, addig szomszédunkban 37–65 százalék volt ez az arány.
Ott az agrár- és erdészeti jövedelmek elsősorban a személyi jövedelemadó alapján adóznak, mivel a meghatározó mezőgazdasági vállalkozási formát a családi gazdaságok jelentik. A gazdálkodók nálunk annyit emlegetett, kívánatos és ösztönzött – a piacon maradáshoz vagy éppen a piacra jutáshoz sokszor elkerülhetetlen – együttműködésének pedig az osztrákoknál több mint száz évre visszanyúló hagyományai vannak. A termelők szövetkezeteinek piaci részesedése szektoronként nagyon eltérő, de például a tejtermelésben a 95 százalékot is eléri. Az ausztriai farmerek ezenfelül leginkább 35–54 évesek, míg nálunk a gazdák közel harmada 65 évnél idősebb. Mindent összevetve az osztrákok az élelmiszer-alapanyagok termelését természeti adottságaikat kihasználva végzik, ezért nagy az állattenyésztés szerepe. Általában véve pedig nagy hozzáadott értéket állítanak elő a termelési módok, a korszerű technológiák, a fejlett szaktanácsadási hálózat, a hatékony energiafelhasználás és a marketing jóvoltából. A multicégek mellett nagy szerepük van a kis családi gazdaságoknak és a manufaktúráknak.
Magyar agrárszakemberek szerint az osztrák „recept” nem adaptálható egy az egyben az itteni viszonyok között. Nálunk például a mezőgazdasági üzemek jóval kisebb aránya tudja kiegészíteni tevékenységét az agroturizmus révén. Van azonban, ami Magyarországon is működhet. Az agroturizmus helyett növelheti például a mezőgazdasági tevékenységek diverzifikációját az élelmiszer-feldolgozás, a szolgáltatások vagy az üzemlátogatások. Az összefogás szintén javítható, például ismeretátadással, információcserével, képzéssel és konkrét adatszolgáltatás révén, mint ahogy fejleszthető a hazai szaktanácsadási rendszer is. Hosszabb távon pedig az adórendszer és a támogatáspolitika is modernizálható. Az ökológiai gazdálkodást szintén újra lehetne fejleszteni, felhasználva az osztrák tapasztalatokat, nem beszélve a már említett és részben el is indított védjegyrendszerről.
