Ön tizenkét évig országgyűlési képviselő volt, a 2018-as választáson azonban már nem indult. Politizál még az MSZP-n belül?
– Nem. Lemondtam minden párttisztségemről azzal egyidejűleg, hogy bejelentettem: nem kívánok indulni az országgyűlési választáson, és nem szeretném folytatni az aktív politizálást. Visszatértem az eredeti szakmámhoz, jelenleg ügyvédként dolgozom.
– Nem is követi már a belpolitikai eseményeket?
– Akit egyszer megfertőz a közélet, az mindig érzékeny marad a téma iránt, megőrzi az érdeklődését. Természetesen követem az eseményeket, és a tudományos munkám során fel is dolgozom. Például most jelenik meg a 2010 óta megvalósított közjogi átalakításokat elemző második könyvem, amely ezúttal az elmúlt négy év változásait összegzi. Amúgy meggyőződésem: egy normális társadalomban teljesen természetes dolog, hogy valaki egyszer aktívan politizál, máskor ügyvédként tevékenykedik, s később megint úgy dönt, hogy közéleti szerepet vállal.
– Milyen kapcsolatban van a volt párttársaival?
– Az emberi kapcsolatok megmaradtak; velük együtt dolgoztam nagyon hosszú ideig, több volt kollégámat ma is sokra becsülöm. Van, akit közülük a barátomnak is tartok. Persze az a napi kontaktus, amely a képviselői munkám során jellemző volt, már megszűnt, de ez nem jelenti azt, hogy ne beszélnék a volt párttársaimmal.
– Tervezi, hogy visszatér az aktív politikai életbe?
– Jelenleg nem. Irodatársammal egy igazán jó ügyvédi irodát szeretnénk építeni. Ma ez az én ambícióm. Azt persze nem zárom ki, hogy ha a mostanihoz képest gyökeresen más irányt vesz a politika – és persze ha mások meg bennem látnak fantáziát –, újra vállalok közéleti szerepet. Bár erre most sajnos minimális esélyt látok.
– Hogyan tekint vissza az elmúlt tizenkét évre? Csalódott a szocialista párt hanyatlása miatt?
– Az MSZP belső ügyeivel a nyilvánosság előtt nem foglalkozom. Ha valaki abbahagyja az aktív politizálást és lemond a párttisztségeiről, pártja belső folyamatainak elemzését illik meghagynia azoknak, akik még tevékenyen részt vesznek abban. Az ellenzékről tágabb kontextusban ugyanakkor már van nyilvánosan vállalt véleményem. Én azt látom, hogy Magyarország egyértelműen a XXI. századi autoriter rezsimek – vagy tetszés szerint hibrid rendszerek – egyikévé vált. Az Európai Unióban úttörőjévé. E rendszereknek mára tudományos módszerekkel is feltérképezték a jellemzőit, sajátosságait. A többi hasonló rezsimhez képest a magyar rendszert elemezve két különbség azonban kiemelhető volt: az egyik, hogy az igazságszolgáltatás jellemzően még megőrizte függetlenségét, a másik, hogy eddig volt valódi ellenzék.
– És milyen helyzetben van az ellenzék jelenleg?
– Az oppozíció 2017–18-tól inkább tekinthető a rendszer, a NER részének, mint ellenzékének. Ha nem azt hangoztatná – teljes joggal –, hogy a rezsim autokratikus és vissza kell állítani a jogállamot, hanem elismerné a jogállami működést, nem volna gond; tehát ha nem rendszerellenzéki szerepre törekedne, hanem akár konstruktív ellenzékire. Autokráciában viszont a rezsim részeként nem működhet. Tehát vagy a rendszer ellenzékeként fogalmazza meg magát, vagy értelmét veszti még a létezése is. Amit ma én látok, az az, hogy a valódi változás igényét elveszítve a másik oldal pártjai mára beletörődtek a miniszterelnök által meghatározott centrális erőtér perifériáján betöltött szerepkörükbe, az e rendszerekre jellemző sajátos és hosszú távú ellenzéki szereposztásba.
– Mit kellene tenniük? A parlamenten kívül politizálniuk?
– Ezt egy kevéssé fontos, formai kérdésnek tartom, ennek nem tulajdonítok különösebb jelentőséget. Nekem mindig az volt erről a véleményem, hogy ha egy politikus képviselői mandátumot szerzett, letette esküjét, ezért felveszi a fizetését, akkor az Országgyűlésben kell, hogy politizáljon. Ugyanakkor a parlamenten kívül is aktívnak szükséges lennie. Az autoriter rendszerekben az ellenzéki politika súlypontja sosem lehet a parlamenti munka. A lényeg mindig a politikai tartalom, amely ma nem lehet egy szakmapolitikai pártprogram. Hozzáteszem, hogy az autoriter rezsimek jellemzője a gyenge ellenzék, azaz sokak véleményével szemben én alapvetően nem a politikai narratíva hiányosságaiban jelölném meg erőtlen szereplésük okát. Ez jogállami körülmények között lenne igaz. 2018-ra határozottan érzékelhető volt az, hogy az ellenzék soraiban lejátszódó folyamatokra a kormánypártnak egyre nagyobb befolyása van. Mégpedig nem csupán kívülről, hanem belül is. A választási kampányban pontosan látszott, hogy több pártvezető nem a sikerben volt érdekelt. Mindazonáltal azt remélem, hogy az ellenzéki pártokon belül akad majd olyan, amelynek lesz elég ereje és tisztessége ahhoz, hogy változást érjen el.
– Nem csupán annyi történt, hogy belátták a kormányváltó hangulat hiányát?
– Hallatlanul nagy az apátia Magyarországon. Nagyon sokan nem szeretik azt, amit a kormány csinál, ugyanakkor az is igaz, hogy nem látják a mostani kormányzás alternatíváját. Ebből fakadóan ma a kormányváltás esélye a nulla felé tendál.
– Azért a 70 százalék feletti választási részvétel nem az apátiát mutatja.
– Ekkora arány kétségkívül nagyobb legitimációt ad a kormánypártoknak. Azonban ennek a hányadnak lehet az is az oka, hogy a Fidesz–KDNP szervezettebb az ellenzéknél. A részvételi arány nem feltétlenül a tudatos állampolgári magatartás bizonyítéka. A kormánypártok sikeresebben mozgósítottak; azokban a körzetekben volt a legmagasabb a megjelenési ráta, ahol a kormánypártoknak nagyobb volt a támogatottságuk. Emellett a migrációs, idegenellenes, uszító kampány hatása is megkérdőjelezhetetlen; rengeteg ember csupán a félelemkeltés miatt ment el szavazni. A nagy részvételi arány tehát vitathatatlan, de szerintem nagyon sokan nem azért voksoltak a Fideszre, mert elégedettek a kormányzati politikával.
– De Európa-szerte is a bevándorlás a kampányok fő témája, nem csak Magyarországon.
– Azt el kell ismerni, hogy a migráció az egyik legfontosabb megoldandó kérdés ma Európában, ezért erre minden politikai pártnak kiemelt figyelmet kell szentelnie. Volt, amikor e témában – akár az ellenzéki álláspontokkal szemben is – helyesen döntött a kabinet, s volt, hogy szerintem nem. A magyar kormány által alkalmazott idegenellenes retorika azonban megbocsáthatatlan.
