NÉMET BELPOLITIKA
Németországban május 26-án nemcsak európai parlamenti választást tartanak, hanem aznap választják meg Bréma váro-sá-nak új vezetését is. A legkisebb nyugatnémet városállam hazai pályának számít a hagyományos pártoknak, a két kikötővárosból álló mini-tartomány élén álló szocdem-zöld koalíció akár még újrázhat is. Brémában Merkel CDU-ját sem tépázta meg annyira az elégedetlenség, mint a keleti tartományokban, ahol a három őszi tartományi választáson a CDU és az AfD a legerősebb párt címéért küzd majd meg.
MÉLYREPÜLÉSBEN
Az idei év azért fontos a német (és az európai) politikában, mivel ősszel elérkezik a Bundestag ciklusának félideje, és a nagykoalíciós pártok szembenéznek eddigi tevékenységükkel. A közös kormányzás mindhárom pártot megtépázta, ám a tankönyv szerint a szavazók a kisebb koalíciós partnert büntetik jobban. A szocdemek látják is sanyarú sorsukat és a maguk setesuta módján próbálnak védekezni a lejtmenet ellen. Merkel mellől az FDP 2013-ban kiesett a Bundestagból, míg a szocdem párt az előző nagykoalíciót is történelmi mélyponton, 20,5 százalékos eredményen zárta, amit azóta sikerült 14 százalékra rontani.
Az EP-választáson várhatóan folytatódik a berlini kormánypártok mélyrepülése, a CDU már 2014-ben is öt mandátumot vesztett, a számok alapján a mostani 35-ből jó, ha 25-30 hely marad nekik. A szocdemekre még nagyobb bukta vár, az idén a 2014-es EP-eredményük felére számíthatnak, ami kisebb földindulást indíthat el Berlinben.
A májusi eredmények függvényében ugyanis az SPD vezetése átugorhatná saját árnyékát és visszatérhet Martin Schulz (Emlékszik még valaki erre a névre?) 2017. szeptemberi kijelentéséhez, miszerint a szocdemek nem akarnak egy újabb nagykoalíciót.
SODRÓDÁS
A szocdem párt balszárnya által régóta követelt szakítást a pragmatikus jobbszárny és a kormányzati tisztségeket kereső pártapparátus eddig a Staatsräsonra, az államérdekre hivatkozva rendre elvetette. Európa legerősebb gazdasága és vezető politikai ereje nem maradhat stabil kormánytöbbség nélkül – érveltek.
Az utóbbi évek azonban megmutatták, hogy az euróválságot a megszorító neoliberális gazdaságpolitika szabályai szerint menedzselő és a globalizációt nyakló nélkül a német társadalomra eresztő berlini nagykoalíció már nem képes sem belföldön, sem az unióban, sem a világban a német és az európai érdek hathatós képviseletére. Németország és vele az EU most csak sodródik.
Az idén nyáron tehát a szocdemeknek dönteniük kell, hogy maradnak-e a nagykoalícióban vagy kilépnek. A harmatgyenge pártelnök, Andrea Nahles eddig a pragmatikusokkal tartott, ám a mélyrepülés csak nem állt meg.
A szakítás legjobb időpontja az EP-választás után, de még a három keletnémet tartományi választás előtt lenne, ami utóbbiaknak teljesen új értelmet adna. Most ugyanis az AfD, mint egyetlen érdemi protestpárt, a bevándorlásellenes szavazók mellett számíthat a lecsúszástól félő (alsó) középosztálybeli szavazókra is. Ezzel a szociális demagógiával operáló Balpárt komoly versenytársat kapott. A nagykoalíciós pártok gyengülnének, a protestpártok tovább erősödnének.
BALOLDALI DILEMMÁK
A berlini nagykoalíció felmondásával azonban új energiák szabadulhatnának fel és a választások tétje is rögtön más lenne. A Merkel utáni CDU/CSU választott új partnerével, a Zöldekkel tudna új kormányt alakítani, így a baden-württembergi és hesseni tartományi modell a Bundestagban folytatódna. Az SPD lehetne a legnagyobb ellenzéki párt, letaszítva az AfD-t erről a parlamentáris rendszerekben fontos pozícióról. A német társadalmat leginkább foglalkoztató kérdések közül jó néhánynak a végére sikerülne pontot tenni, így minimum a dízelautók, a széntüzelésű erőművek és a megújuló energia jövője is eldőlne. Az uniós és a világpolitikában is egyértelmű lenne a neoliberális és föderalista irány melletti elköteleződés.
Ebben a modellben a szocdemek kívülről könnyebben tudnák tompítani a nyers kapitalista viszonyokat a szociális piacgazdaság még megmaradt elemeinek védelmével. Az AfD és a Balpárt marginalizálódna.
A berlini politikusok nyilatkozatait látva azonban nem várhatunk ekkora bátorságot. Schröder exkancellár a párt jobbszárnyához tartozó Sigmar Gabriel volt külügyminisztert látná szívesen az SPD élén, aki biztosan nem léptetné ki pártját a nagykoalícióból. Közben a szociális miniszter folytatja az ötletelést. Miután az SPD sikertelenül próbálkozott a nagyvárosi és agglomerációs lakbérek árrobbanásának fékezésével és az óránkénti minimálbér érdemi emelésével, a küszöbönálló választások előtt most éppen a négymillió, szegénységtől fenyegetett kisnyugdíjason akarnak segíteni.
A probléma valós, a cél dicséretes, ám a szocdemek által minden egyeztetés nélkül javasolt havi 447 eurós nyugdíjemelés nem fér bele a prognózisok szerint (és a gazdasági lassulás miatt) csökkenő többletet felmutató költségvetésbe. Ha már nyugdíj: a német közéletben a kedélyeket most éppen a Daimler májusban nyugdíjba vonuló felügyelőbizottsági elnökének havi 120 ezer eurós nyugdíja borzolja.
Miközben a jövedelmek közötti olló egyre szélesebbre nyílik és a berlini nagykoalíciós pártok egymás rovására próbálnak szavazókat szerezni, feltörekvő riválisaik ellen a „hagyományos” eszközökkel próbálnak küzdeni. A Balpárton belül a volt szocdem pártelnök, Oscar Lafontaine felesége által elindított Felkelni! (Aufstehen!) mozgalmat „idegengyűlölőnek” bélyegzik, csak mert rámutat arra, hogy a beengedett másfél millió migráns zöme még mindig szociális segélyen él, és ezzel a szegény németeknek jutó tortaszelet lesz kisebb.
MEGFIGYELÉSEK
Az AfD-t egyenesen szélsőséges és radikális pártnak állítják be, amelyet most már a német Alkotmányvédelmi Hivatal is megfigyel. Képzeljük el, mi történne, ha Magyarországon figyelnék meg a legnagyobb ellenzéki párto(ka)t mondjuk a nemzetbiztonsági kockázatot jelentő illegális bevándorlás támogatásának ürügyén.
Björn Höcke, az AfD parlamenti képviselőcsoportjának vezetője. A nagykoalíció felbomlása gyengítheti pozíciójukat
