– Európa demográfiai problémákkal küzd, egyre csökken a születések száma. Mi a helyzet Ázsiában és a muszlim világban e téren?
– Kelet-Ázsiában a termékenységi ráta riasztóan alacsony. Egy dél-koreai nő átlagosan 1,25, egy japán 1,4 gyereknek ad életet – egy pakisztáni például már négynek. A városiasodás és a tradicionális kultúra eltűnése radikálisan megváltoztatja a viselkedést a kontinensen. Az okok hasonlók, mint Dél-Európában. A merev társadalmi struktúrákból kiszabaduló emberek szinte határtalan lehetőségeket kapnak, ugyanakkor az önzőség, az egoizmus irányait választják. Kelet-Ázsiában, beleértve Kínát is, még egy tényező társul ehhez: a győztes mindent visz elve a társadalmi felemelkedésben. Annak a néhány tanulónak, aki felvételt nyer a legjobb egyetemekre, biztosított a jó karrier. Akit nem vesznek fel, az eltűnik a névtelen tömegben. Az ázsiai szülőket arra ösztönzik, hogy erőforrásaikat egyetlen gyerek felnevelésére, oktatására koncentrálják. A kínai családok például 30-40 ezer dollárt is költenek gyermekenként az ingyenes állami tanításon túl a magánoktatásra. Más a demográfiai helyzet azokban az országokban, amelyeket továbbra is a tradicionális berendezkedés jellemez, például Pakisztánban, ahol a műveltségi ráta, amelyet az írni-olvasni tudás alapján mérnek, alig 50 százalék. A muzulmán világban, azokban az országokban, amelyek legalább a női írástudatlanság felszámolásával beléptek a modern világba, extrém alacsony a születések száma. Ez a helyzet Iránban, Törökországban és Tunéziában. Irán esete szinte egyedülálló a világtörténelemben: 1979 és a 2000-es évek vége között, gyakorlatilag egy generáció alatt a termékenységi ráta 8-ról 2-re zuhant vissza. A muzulmán országok a premodern állapotból egyenesen a posztmodern állapotba kerültek, mintha a csecsemőkorból kilépve egyből aggastyánok lennének, átugorva a felnőttkort. Ez félelmetes szociális problémákat vetít előre. Iránban az elöregedés 2040 körül nagyjából olyan mértékű lesz, mint Európában, azzal a különbséggel, hogy az egy főre jutó jövedelem csak a töredékét éri el majd ott az öreg kontinens átlagának.
– Oroszországban viszont azt látni, hogy az ortodox kereszténység terjedésével párhuzamosan ugrásszerűen nő a születések száma. Van valami különleges orosz modell?
– Oroszország helyzete speciális, a demográfusok még nem is nagyon tudták megragadni ennek lényegét. A kommunizmus bukását követő gazdasági és társadalmi válság miatt a termékenységi ráta 1,2-re zuhant a XX. század végén, majd 2015-re emelkedett 1,75-ra. A II. világháború utáni időben a termékenység terén ez volt a legnagyobb fellendülés. Nagyon úgy tűnik, hogy a folyamat összefüggésben van a vallásos hit feléledésével. A magukat ortodox kereszténynek valló oroszok aránya a kommunizmus bukása után mért 30 százalékról napjainkra 70-re emelkedett. A fejlett ipari államokban már kimutatták a kapcsolatot a hit és a születések száma között, így könnyen elképzelhető, hogy Oroszországban is a vallási-nemzeti identitás megerősödése áll a dolog hátterében.
– Budapesten tartott előadásában használta „a Nyugat utolsó embere kifejezést. Mit értett ez alatt?
– Ez egy ironikus utalás Nietzschére, a Zarathustra „utolsó emberére. A filozófus ezen a modern társadalmak önelégült, középszerű állampolgárait értette, akikben nincs meg a vágy a nagyságra, a felemelkedésre. A globalizmus által propagált ízetlen, homogén emberi létezés tisztán a fogyasztásra, a hedonizmusra épül. Az ország, kultúra, történelem és vallás nélküli emberi létezés, amelyet ez a szemlélet fejleszt ki, semmi másra nem vágyik, mint arra, hogy szórakoztassa önmagát. Egész biztosan nem törekszik arra, hogy gyermekeket hozzon a világra, hisz azok talán zavarnák őt a kedvteléseiben és a vakáció során. Nietzsche ugyan nem így értette, de talán mondhatjuk azt, hogy az utolsó ember kifejezés demográfiailag is értelmezhető.
– Ön szerint van kapcsolat az írástudatlanság felszámolása és a terrorizmus között?
– Nem hiszem, hogy közvetlen kapcsolat lenne, tágabb értelemben azonban a kettőnek lehet köze egymáshoz. A terrorizmust nem a gazdasági nélkülözés hozta létre, hanem a tradicionális társadalom felbomlása. Talán Malajzia kivételével egyetlen muszlim állam sem ért el gazdasági, oktatási vagy kulturális sikereket, miután megkísérelte a premodern állapotok meghaladását. A muzulmánok egykor világhódítók voltak, most viszont szegények, nincsenek biztonságban és megalázottak. A legtöbb mohamedán országnak nincs pozitív jövőképe, nincs reménye arra, hogy megoldja a sürgető politikai és társadalmi problémákat. Megfigyelték, hogy azokban a törzsekben, amelyek kapcsolatba léptek a modern világgal, kiugróan nagy az öngyilkosságok száma és más patologikus viselkedések aránya. A muzulmán világban kiemelkedően magas azoknak a száma, akik úgy halnak meg, hogy más, főleg muszlim emberek halálát okozzák. Émile Durkheimet idézve ez az anómikus öngyilkosságok jelensége. A kilátástalansággal szembesülő emberekre a múltban is jellemző volt az önpusztítás. Az öngyilkos terrorizmus új és riasztó kifejezése egy régi problémának.
– Előadásában említette az újnacionalizmus jelenségét. Mi a közös élmény, eszme ezekben a mozgalmakban?
– Az elmúlt néhány évben megerősödő nacionalista mozgalmak mögött az a mély élmény áll, hogy az emberek a globalizáció miatt identitásuk, céljaik elvesztését kockáztatják. Ez áll Donald Trump megválasztásának a hátterében, ezért győztek az igenek a brexitről döntő népszavazáson, ezért állnak ki egységesen a visegrádi országok a migráció ellen. Európát elárasztották a radikálisan különböző kultúrájú migránsok, akik közül csak nagyon kevesen asszimilálódnak majd a Nyugat keresztény kultúrájába. Az Egyesült Államokban a gazdaság helyzete volt az aggodalom tárgya. Hasonló a helyzet a politikailag korrekt beszédmód diktatúrájával. A legtöbb amerikai megrettent a Black Lives Matter mozgalomtól, amelynek a programja dekriminalizálná az erőszakos viselkedést. Az embereket felháborította az Obama-adminisztráció erőfeszítése, hogy egy olyan tipikusan balos témát erőltessen rájuk, mint a genderkérdéskör. Az újnacionalizmus a világ különböző részein arra törekszik, hogy a múltban azonosítsa be a gyökereit, úgy gondolja, az vezet minket a jövő felé.
– Mi a különbség akkor a régi és az újnacionalizmus között?
– Az európai nacionalizmus története tragikus. Az öreg kontinens csaknem minden nagyhatalma egy bizonyos ponton azt gondolta, hogy ő a kiválasztott, aki majd elvégzi Isten munkáját a földön. A franciák, a spanyolok, az oroszok, végül a magukat a legfelsőbb fajnak deklaráló németek. A nacionalizmusnak ez a kizárásos alapon való formája, amely más nemzetek kiirtását követelte annak érdekében, hogy a saját nemzeti törekvései megvalósíthatók legyenek, hozzájárult a modern idők nagy háborúihoz: a harmincévestől kezdve a II. világháborúig. Az újnacionalizmus ettől nagyon különböző hozzáállást képvisel: megmenteni akarja a múltat, hogy biztosítsa a jövőt. A V4-országok mottója például az „egy mindenkiért, mindenki egyért. A Trump-adminisztráció mohón keresi a tengerentúli nacionalisták között a rokon lelkeket. Ezt néha naiv módon teszi, de azt mutatja, hogy az új amerikai kormány jóakarattal viseltetik a világ más részei iránt.
– Budapesti előadásában megemlítette, hogy Donald Trump a választások során több szavazatot kapott az evangélikus keresztényektől, mint bármely más elnökjelölt az USA politikájának történetében. Mi lehet erre a magyarázat?
– Ebben a témában nagy vita zajlik. Az egész biztos, hogy Trump nem a keresztény ember mintaképe. Ted Cruz, aki maga is evangélikus és egy evangélikus lelkész fia, nem tudta begyűjteni a vallásos szavazók voksait, azok nagyrészt Trumphoz áramlottak. Az én olvasatom szerint az történt, hogy az evangélikusok féltek egy vallásellenes állami kampánytól, egyfajta szekuláris kultúrkampftól. Attól, hogy az amerikai legfelsőbb bíróság támogatja a melegek házasságát, az Obama-kormányzat rendelkezésétől, hogy az iskolákban a transzszexuálisok a saját maguk által választott WC-t használhatják, a politikai korrektségbe belefásult személyek elítélésétől. Mindez olyan atmoszférát teremt, amely ellenséges a vallással szemben. A vallásos emberek nem olyan elnököt akarnak, aki prédikál nekik, prédikátoruk van elég. Viszont akarnak egy olyan kemény fickót, aki kiáll, aki harcol értük. Egy bibliai analógiával élve: Jiftach vagy Saul kell nekik. (Jiftach a Szentírás szerint Izrael bírája volt hat éven át, és felszabadította népét az ammoniták elnyomása alól. Saul Izrael királya volt, aki egyesítette a 12 törzset a külső támadások kivédése érdekében – a szerk.)
– Ön szerint Európában is tapasztalható a vallás újjáéledése? Mit tudnak tenni az egyházak az individualista liberalizmus szekularizációs hatása ellen?
– Az ember éhes az ígéretre, hogy halandó életünkön túl is van élet. Ha ezt elnyomják benne, akkor önpusztítás következik. A fiatalok nem arra vágynak, hogy kényeztessék és szórakoztassák őket, hanem egy nemes cél érdekében végrehajtott nagy tettekre. Zsidóként óvatos vagyok azzal kapcsolatban, hogy a keresztény egyházaknak tanácsot adjak. Azt azonban megfigyeltem, hogy a zsidó világ vallásos része növekszik, a szekuláris része pedig eltűnőben van. A zsidó vallásosság leglelkesebb, kiáradó kifejezési formái követőre találnak, míg a judaizmus liberális csoportjai kudarcot vallanak. Keresztény testvéreimnek azt tanácsolnám, hogy legyenek hűek a történelmükhöz, a hagyományaikhoz. Ne kérjenek bocsánatot a hitükért, sőt vallják meg azt büszkén és örömmel. Az európai magas kultúra kincsestára kimeríthetetlen támogatást nyújt a vallási megújuláshoz. A kontinens legtöbb országa felhígította a régi humanista hagyományokat. Ez hiba. A múlt élővé tétele előfeltétele a jövővel való szembenézésnek.
– Egy globalizált világban mi különböztetheti meg Európát a világ többi hatalmi centrumától, az Egyesült Államoktól és Ázsiától?
– Európa mindig is a nyugati kultúra eszméinek a fontos forrása volt. Az amerikai egyetemek mai közhelyessége részben annak tudható be, hogy az egyetemi életből kihaltak azok az európai menekültek, akik azt döntően az 1950-es évektől az 1970-es évekig dominálták. Wigner, Teller és Szilárd a fizikában, Gödel és Courant a matematikában, Heinrich Schenker tanítványai a zenében, Arendt, Strauss, Cassirer és Carnap a filozófiában. Úgy gondolom, Európa elvesztette azt a képességét, hogy kockázatot vállaljon. Ez azonban megfordítható, szerintem Európa meglepi még a világot.
– A XX. századot az Egyesült Államok nyerte meg. Vajon ki nyeri meg a XXI. századot?
– Az 1940-es években volt egy népszerű amerikai író, Damon Runyon, aki megfigyelte, hogy a győzelem nem mindig a bátraké, s nem mindig a leggyorsabbak nyerik a versenyt, de mi mégis hajlamosak vagyunk rájuk fogadni. (Utalás a Bibliára: Prédikátorok könyve, 9:11. – a szerk.) Én mint fogadó ember, Ázsiát tartom esélyesnek. Amerika technológiai szempontból dominálta a világot, de az előnye eltűnőben van. Hiszek benne, hogy ez visszafordítható, ám nem tudok erre előrejelzést adni.
– Nemrég írt egy cikket arról, hogy európai zsidóként Magyarországon, Budapesten a legbiztonságosabb élni. Hogy látja a magyar–izraeli kapcsolatokat?
– A diplomáciai viszony nagyon szoros. Orbán Viktor miniszterelnök elmondta nekem, hogy barátsága Benjámín Netanjáhú izraeli miniszterelnökkel immár húsz évre tekint vissza. Nem tudtam például, hogy Netanjáhú gazdasági tanácsadókkal segítette Orbán Viktor első miniszterelnöki ciklusát. Izrael természetesen elégedetten veszi tudomásul, hogy Magyarország számos nemzetközi szervezetben támogatja a politikáját. De szerintem a két ország kapcsolata még ennél is mélyebb. A világ kis országai közül a zsidó állam nagyon figyelemre méltó fejlődésen ment keresztül a II. világháború után. Nem csupán katonai, üzleti és kulturális szuperhatalommá vált, de az egyetlen olyan fejlett ország, ahol a születések száma jócskán meghaladja a halálozásokét. Tisztában vagyok vele, hogy Magyarországon jelen van az antiszemitizmus, de a magyar politikai elit nagy része csodálattal tekint Izraelre. Ez volt a legnagyobb, egyben nagyon kellemes meglepetés számomra budapesti utam során.
NÉVJEGY
Az 1951-ben született amerikai közgazdász zenekritikus és publicista
Az Asia Timesban megjelent cikkeiről a legismertebb. Ezeket Spengler álnéven írta, utalva Oswald Spengler német filozófus könyvére, A Nyugat alkonyára
Dolgozott Ronald Reagan adminisztrációjában, majd 1984-től kezdve befektetési bankár lett a Wall Streeten.
Tevékenykedett például a Credit Suisse és a Bank of America befektetési banknál Az Asia Times résztulajdonosa
