– Látva a nyugati társadalompolitikai folyamatokat, a bevándorláspárti politikát, a genderizmus térhódítását, mit gondol, mi lesz Európa jövője?
– Szomorúan kell megállapítanom, hogy valóban kísértetiesen hasonló folyamatok zajlanak most Európában, mint a Nyugatrómai Birodalom bukása idején. A polgárjogok állandó bővítése, ennek eredményeként a hatalmas méretű bevándorlás a nagyhatalom „szétfolyásában” jelentős szerepet játszott. Azonban a Keletrómai Birodalom, amelyben az uralkodás megtartotta szakrális jellegét, még majdnem ezer évig fennmaradt. Talán nem véletlenül.
– A „Kelet” most is erősödik.
– A néhai Zbigniew Brzezinski a Stratégiai vízió – Amerika és a globális hatalom válsága című könyvében arról írt, hogy Kína és India a következő évtizedekben hihetetlen módon megerősödik technológiai, gazdasági és katonai értelemben is. Velük szemben az Egyesült Államoknak egyetlen esélye van, ha Európával és Oroszországgal szövetségben kialakít egy másik pólust. Sajnos mostanában épp ennek az elképzelésnek az ellenkezőjét látjuk megvalósulni.
– Hogy látja, a magyar kormány bevándorlási politikája – ismerve az Európai Unió nyugati államainak politikai elitjét – sikeres lehet hosszú távon?
– Ami most zajlik az öreg kontinensen, az nem „beszivárgás” – az mindig létezett a világtörténelemben a szegényebb régiókból a gazdagabb területek felé –, hanem „beözönlés”. A múltban ezt a józan eszének engedelmeskedve mindenki megakadályozta, de Európa az intézkedéseivel még motiválja is a migrációt. A földrész a migránsok miatt társadalmilag átrétegződik, a muszlimok ugyanis nem keverednek az európaiakkal, nincsenek vegyes házasságok, hanem párhuzamos társadalmakat hoznak létre. Mivel náluk az elkényelmesedett európaiakkal szemben sok gyermek születik, ötven-száz évre előrevetítve ezt a folyamatot, tragikus változásokra kell a kontinensnek felkészülnie. Igaz, van azért némi reménysugár, hiszen Ausztriában örvendetes választási eredmény született, ahol a bevándorlásellenes jobboldali erők alakíthatnak kormányt. A Németországban kialakult helyzet – amely a 2015-ös bevándorlási hullám rossz kezelésének „köszönhető” – egész világosan mutatja, hogy Angela Merkel kancellár politikája miatt a németek a II. világháború utáni legnagyobb belpolitikai válságon mennek keresztül. Nagy kérdés, milyen politikai zűrzavart okozhat majd Berlinben egy következő migránsáradat.
– Tehát úgy véli, nem kizárt, hogy megváltozik a nyugati országok politikai hozzáállása a migrációhoz?
– Nem lehetünk túl optimisták, hiszen a nyugati sajtó, a tömegtájékoztatási eszközök nyolcvan százalékban még mindig azoknak a kezében vannak, akik a multikulturális társadalom támogatói.
– Mennyi esélye van egy föderatív Európa létrehozásának?
– A kontinens azért áll nemzetállamokból, mert más-más nyelvű népek lakják, tehát most teljesen elképzelhetetlen, hogy az Amerikai Egyesült Államok mintájára egy európai föderatív államot hozzanak össze a földrészen. Viszont látható, hogy erre törekednek.
– A nyelvi és identitásbeli különbségeken kívül mi még ennek a legfőbb akadálya?
– A mostani EU egy gazdasági együttműködésből, az Európai Szén- és Acélközösségből nőtt ki. Nem is volt addig baj ezzel a társulással, amíg csupán gazdasági vámunióként létezett, hiszen Nyugat-Európa ennek köszönhette a gazdasági talpra állását. Amit ma a kontinens nyugati felében látunk, önfeladás. Ez már a II. világháború idején csírázott arrafelé, amikor a németek villámháborúval elfoglalták a területeket. Nem zárom ki, hogy az önfeladás folyamata nálunk is lezajlott volna a világégést követően, csakhogy nekünk akkor is ellen kellett állni, az oroszok jelenléte védekezési mechanizmust épített ki. Számunkra a nemzeti érzés sokkal fontosabb volt, mint Nyugaton. A Szovjetunió megszűnése után Kelet-Európában megmaradt a „nemzeti kurázsi”, a nyugati részen viszont ennek híre-hamva sincs.
– Mit szól ahhoz, hogy az egykori MDF politikusai, miniszterei közül többen is a jobbközép kormány ellenzékét támogatják?
– Hogy őszinte legyek, az MDF nem volt egy klasszikus értelemben vett párt, és a kezdetekkor egy baloldali kezdeményezésként indult, a kommunista Pozsgay Imre segítségével. Amikor 1989-ben Antall Józsefet – aki már akkor régi barátom volt – pártelnökké választották, nem is értettem, hogy mit keres közöttük, és ezt akkor jeleztem is neki. Az MDF-et aztán ő tette jobboldali, nemzeti, konzervatív erővé, ezért csatlakoztam hozzájuk. A fórumot ő tartotta össze egészen a haláláig. Sok politikus csak miatta és a másik oldal elleni ellenszenv miatt vett részt a kabinet munkájában. Aztán a kilencvenes évek közepén szét is szakították a fórumot, megásták az MDF sírját, ezért sem csodálkozom azon, hogy most egyesek Orbán-ellenes húrokat pengetnek. A kilencvenes évekre lépett a színre a jobboldalon egy fiatalokból álló, meglehetősen keménykötésű társaság, akik akkor még nem nagyon tudták, merre is kell haladni, de azt igen, hogy erősödni kell. Az ő változásukat természetes politikai érésnek tartom. A szétvert antalli MDF szellemisége végül a korhoz illő változásokkal a Fideszben talált otthonra. Utóbbi kis liberális pártból mára eljutott az eszmények és elvek világába. A választási vereségeket – a 2002-es és a 2006-os kudarcot – csakis maguknak köszönhették. De ebből láthatóan tanultak. 2010-ben aztán végre megszerezték a kétharmados többséget. Büszke vagyok, és nagyon örülök annak, hogy megérhettem, hogy ilyen alaptörvényt köszönhetünk a Fidesznek, amelynek a preambuluma igazi hitvallás.
– Ön szerint mi áll még a Fidesz előtt?
– Nagyon remélem, hogy jövőre is megnyerik a választásokat és stabilizálják a hatalmukat. Erre most minden esélyük megvan, hiszen a baloldal teljesen szétesőben, a Jobbik pedig elveszítette identitását, szavazóik elpártolnak tőlük. Mivel nemegyszer megkaptam a politikai pályafutásom alatt a „horthysta” jelzőt, jobb példát nem tudok hozni: a Fideszből egy olyan erős kormánypárt válhat, mint egykor, a két világháború között a Magyar Élet Pártja, az Egységes Párt volt. Lehetett őket szidni, kritizálni, de szavazni jórészt másra nem szavaztak az emberek. Teljesítményük a Trianon utáni két évtizedben – a rájuk szórt rágalmak mellett is – egészen rendkívüli volt. Persze ma már más felfogást és más politikát követelnek az idők.
NÉVJEGY
1928. augusztus 27-én Nagybajomban született
1993 és 1994 között Magyarország miniszterelnöke
1951-ben a Pázmány Péter Tudományegyetem Jogtudományi Karának jogutódjában végzett
Az 1956-os forradalom idején a Budapesti Forradalmi Bizottság és az értelmiség forradalmi tanácsának tagja
1957-ben letartóztatták, internálták, 1959-ig rendőri felügyelet alatt állt
1965-ben a Dél-pesti Vendéglátóipari Vállalat igazgatóhelyettese, majd 1971-ben igazgatója lett. 1989-ben vonult nyugdíjba
Antall József kormányában a Miniszterelnöki Hivatal politikai államtitkára volt, majd titokminiszter, ezután belügyminiszter, Antall helyettese lett
A miniszterelnök 1993. decemberi halála után lett kormányfő
1994-től MDF-es képviselő, 1996-ig a nemzetbiztonsági bizottság elnöke volt
2006–2009-ig között ismét képviselő, mandátumáról lemondott, 2010 januárjában kilépett az MDF-ből
2006-tól a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság elnöke
Fotó: Kőhalmi Péter
