– Ön szerint mi áll annak a hátterében, hogy Brüsszel és néhány nyugat-európai állam populistának, demagógnak, nacionalistának nevezi a budapesti kormányt? Miért támadják Magyarországot?
– Az ő szótárukban a populizmus azt jelenti, hogy valaki más értékrend szerint gondolkodik, mint ők. Főleg azt nem szeretik Magyarországban, hogy a kormány önállóan fogalmazza meg a saját értékeit. Az unió számára fontos, hogy a tagállamok egységes értékeket valljanak, és a különböző nemzeti érdekek ne artikulálódjanak túl hangsúlyosan.
– De hát a franciáknak vagy a németeknek ugyanúgy megvannak a saját nemzeti érdekei, és képviselik is azokat. A magyaroknak vagy a lengyeleknek nem lehet?
– A németek azt mondják, hogy az ő törekvéseik egybeesnek az EU érdekeivel.
– Nem arról van szó ön szerint, hogy a saját céljaikat az összeurópai érdek fogalma mögé rejtik?
– Ez 1945 óta jellemzi Németország politikáját: az érdekeit Európán keresztül fejezi ki. Ha fiatal németekkel vagy német politikusokkal beszél, az derül ki, hogy számukra nincs különbség az országuk és Európa között. Így hajlamosak azt gondolni, hogy magasabb rendűek, mint a többi európai állam.
– Nagy-Britannia kilépésével megváltozik a német–francia–brit hatalmi egyensúly. Németország vezető szerepe így sokkal nyilvánvalóbbá válik. Mennyire lesz kényszerű igazodni a németekhez?
– Ez egy nagyon nehéz kérdés. Emmanuel Macron francia elnök tudja, hogy ez történik majd, ezért is folytat ennyire aktív külpolitikát. Ezt viszonylag ügyesen is csinálja. Árnyalja a dolgokat, hogy egyáltalán nem biztos, hogy Nagy-Britannia ténylegesen elhagyja Európát. Ha ez formálisan meg is történik, gyakorlati szinten megmaradhat a szigetország befolyása. A kormányzó konzervatív párt is megosztott a brexit kérdésében.
– A visegrádi négyek képezhetnek ellensúlyt a német dominanciával szemben? Főleg annak tükrében, hogy ezer szállal kötődnek az ország gazdaságához.
– A négy állam összefogva sokkal erősebb, mint egyenként. Ez például abban is megmutatkozik, hogy az EU hiába indította el a lengyelekkel szemben az úgynevezett 7. cikkely szerinti eljárást, Magyarország már bejelentette: kiáll Varsó mellett. Nagy potenciált látok abban, hogy a V4-országok aktív szerepet játsszanak Európa politikai színpadán.
– Említette az értékeket. Nemrég bemutatott könyvében (A célkeresztben: Magyarország – a szerk.) sokat foglalkozik azzal, hogy Brüsszel az úgynevezett EU-s értékeket kéri számon Magyarországon. Melyek ezek az „uniós értékek”? A történelmi haladás, a társadalomtervezés például?
– Az EU szeret tervezni. Úgy gondolja, hogy a legitimációja ebből a tervezésből adódik. Ugyanakkor nem vesz tudomást az 1945 előtti időkről, mintha akkor kezdődött volna a történelem. A közösségi tervezés célja az, hogy új értékeket találjon ki, hozzon létre, amelyek nem egyeznek a régiekkel. A folyamatban az a hangsúlyos, hogy ezek mások legyenek, ne a korábbiak. A legfontosabb ilyen érték a színesség, a diverzitás, a multikulturalizmus. Ezek technikai értékek, amelyek valójában nem jelentenek túl sokat. Viszont számukra azért fontosak, mert úgy gondolják, hogy egy olyan ország, amelynek megvannak a maga sajátos értékei, morális szempontból alacsonyabb rendű, mint a multikulturalizmus. Tíz-tizenöt évvel ezelőtt egy kis faluban éltünk Angliában. Meglátogattak minket brüsszeli ismerőseink. Csodálkoztak azon, hogy a faluban mindenki fehér. Először azt gondoltam: viccelnek, mi mást vártak? Aztán rájöttem, hogy az ő szemükben a település értékesebb lett volna, ha laknak benne mondjuk kínaiak vagy afrikaiak. Ez óriási tévedés, egy közösség önmagában attól nem lesz értékesebb, hogy más népek is tagjai.
– Miként vetődik fel ez a kérdés abból a nézőpontból, hogy Európa muszlim vallású, kultúrájú migrációs áradattal szembesül?
– Az igazi probléma szerintem az, hogy a bevándorlók nem akarnak asszimilálódni. Ez mára szinte szitokszóvá vált. Régen az Amerikába vagy Kanadába bevándorlók tisztában voltak azzal, hogy amerikaivá kell válniuk. Párizsban például több különböző világ létezik párhuzamosan, amelyek lakói nem is beszélnek egymással.
– De mit lehet ezzel kezdeni? Kénytelenek vagyunk elfogadni?
– Nem. Az adott ország egyre gyengébbé válna, ha elfogadnánk, hogy a lakóinak egy része között nincs semmilyen kapcsolat. Elvárható, hogy egy ország állampolgárai hasonló értékeket valljanak.
– Ezek az értékek Európában nagyon erősen kötődnek a zsidó–keresztény kultúrához. Elvárható az ide érkező muszlimoktól, hogy azonosuljanak velük?
– A keresztény érték nem azt jelenti, hogy mindenkinek templomba kell mennie vasárnap. Sokkal inkább viselkedési normákat, világnézetet takar. Ezt kell átadni a bevándorlóknak.
– Az értékek ellentéte a magyar belpolitikában is megjelenik. A baloldal folyamatosan populizmussal, nacionalizmussal vádolja a kormányt, azzal, hogy nem képviseli az európai normákat. Gyakran Brüsszeltől kér segítséget, onnan próbál meg politikai muníciót szerezni. Viszont látható az is, hogy nem képes erős és egységes alternatívát kínálni a jobboldallal szemben, ami arra utal, hogy ez a stratégia nem működőképes.
– Tragédia, hogy a magyar baloldal elveszítette az önbizalmát. Ahelyett, hogy megtanulnának a néppel beszélni, a politikusokkal, a közéletben vitákat lefolytatni arról, hogy mit jelent Magyarországon baloldalinak lenni, egyszerűen azt csinálják, hogy ötleteket, szlogeneket importálnak külföldről. Sokkal könnyebb Brüsszelben támogatókat találni. Innen ered az is, hogy egy politikai konfliktus esetén az EU-hoz fordulnak. Olyan ez, mint amikor a sztálini időkben, ha valami problémája volt az ország vezetésének, akkor Moszkvához folyamodtak iránymutatásért. Ez az önbizalmi krízis azt közvetíti, hogy nem tudnak mit kezdeni a magyar néppel. Így távoli támogatókat keresnek.
NÉVJEGY
Az 1947-ben született szociológus szülei 1956-ban vándoroltak ki Kanadába.
1969 óta él Nagy-Britanniában
A Kenti Egyetem szociológiaprofesszora volt Canterburyben
Könyvei jelentek meg többek között a félelem szociológiájáról, az oktatásról, a terápia kultúrájáról, valamint arról, hogy mit jelent szülőnek lenni. Egyike a legszélesebb körben idézett szociológusoknak az angol sajtóban
