Valamikor az 1800-as évek végén egy Vilfredo Pareto nevű ember a veteményeskertjében tevékenykedett. Apró, de annál érdekesebb felfedezést tett. Feltűnt neki, hogy a borsószemek igen nagy része viszonylag kevés hüvelyben pihen. Közgazdász volt, arra törekedett, hogy a közgazdaságtan számokkal és tényekkel alátámasztott tudomány legyen. Kora általános gyakorlatával szemben írásai egyenletekkel voltak tele. A kertjében lévő borsószemek mozgásba hozták matematikai fantáziáját. Eszébe jutott, hogy ezt az esetükben megfigyelt egyenlőtlen eloszlást az élet más területein is érdemes lenne megvizsgálni.
MINDENHOL JELEN VAN
Pareto abban az időben az egyes nemzetek jövedelmi viszonyait, vagyoni állapotát tanulmányozta. Olaszként kézenfekvő volt, hogy hazája helyzetében mélyedjen el leginkább. Észrevette, hogy az olasz földek nagyjából 80 százaléka 20 százaléknyi földbirtokos tulajdonában van. Ez hasonló arány volt, mint amit a borsószemek és a hüvelyek esetében megfigyelt. Mint említettük, más nemzeteknél is vizsgálódott, és ehhez közeli értékekkel találkozott. Így például a brit adózási papírokat átnyálazva azt találta, hogy a lakosság 30 százaléka az éves brit jövedelem 70 százalékát kereste meg. Észrevette, hogy bár a számok, az arányok nem pontosan stimmelnek a különböző vizsgált esetekben, de a trend egyértelmű. A haszon, a javak többsége minden esetben az emberek egy kis százalékánál halmozódik fel. Az ötlet később Pareto-elv vagy 80/20-as szabály néven híresült el.
A 2015/16-os szezonig az amerikai profi kosárlabdaliga, az NBA csapatainak a 20 százaléka nyerte az összes megrendezett bajnokság 75,3 százalékát. Sőt, két klub – a Boston Celtics és a Los Angeles Lakers – vitte el az összes bajnoki cím csaknem felét. Ahogy Pareto borsószemeinél: néhány csapat gyűjti be a javak nagy részét. A labdarúgásban még szembetűnőbben mutatkozik meg az elv. A világbajnokságok során 77 különböző válogatott mérkőzött meg egymással. Ám három – a brazil, a német és az olasz – az első 20 címből 13-at nyert meg.
FELHALMOZOTT ELŐNYÖK
De vajon miért van ez így? Miért van az, hogy az emberek, csapatok, szervezetek viszonylag szerény hányada kapja, keresi, szerzi meg a javak nagy részét? Hogy választ kapjunk erre a kérdésre, nézzünk egy példát a természetből – javasolja James Clear amerikai pszichológus. Az amazonasi esőerdő az egyik legnagyobb ökoszisztéma a földön. A tudósok körülbelül 16 ezer itt élő fafajtát katalogizáltak. Észrevették azonban, hogy a sokszínűség dacára nagyjából 227 fajtából áll az esőerdő csaknem fele, ez az összes ott található fafélének csupán az 1,4 százaléka. Miért?
Képzeljük el, hogy két fa egymás mellett növekszik. Egymással versenyeznek a napfényért és a talaj tápanyagaiért. Ha az egyik csak egy kicsit is nagyobbra képes nőni, mint a másik, akkor több világossághoz jut, több nedvességet képes felszívni. A következő napon a pluszenergia révén még előnyösebb helyzetbe kerülhet. Ez a séma egészen addig folytatódik, míg az erősebb növény ki nem szorítja a másikat, s meg nem szerzi a rendelkezésre álló napfény és tápanyag túlnyomó részét. Ebből a gyümölcsöző helyzetből kiindulva a győztes fának jobb lehetőségei lesznek arra, hogy szétszórja a magvait. Így a következő generáció már előnyösebb pozícióból indul. A tudományban ezt a jelenséget a felhalmozott előnyök elvének hívják. Ha valaki vagy valami szert tesz egy kis fölényre, az az idő előrehaladtával egyre nagyobbá válhat.
Valami hasonló történik az emberi életben is – jegyzi meg James Clear. Ahogy a növények az esőerdőben, úgy az emberek is versenyeznek egymással a rendelkezésre álló erőforrásokért. A versengő felek közötti különbségek lehetnek egészen kicsik is, ám a győztes jócskán túlméretezett nyereményt söpörhet be.
A TÖBBI NEM KAP SEMMIT
Tipikusan olyan helyzetekben fordul ez elő, amikor a versenytársakéhoz viszonyított teljesítmény meghatározóvá válik a sikerben. Az életben természetesen nem minden szituáció ilyen, de csaknem minden helyzetben szerepe van a korlátozott erőforrásokért folytatott küzdelemnek. Minden olyan döntés, amely ezekre az erőforrásokra vonatkozik, például az időre vagy a pénzre, „a győztes mindent visz” helyzetet eredményez. A nyertes megszerzi a javakat, a többiek meg nem kapnak semmit. És ilyenkor a fölénybe kerülő elkezdi a maga javára fordítani az előnyöket, hiszen a következő versenyhelyzetet így nagyobb fórral kezdheti meg.
EGY SZÁZALÉK IS ELÉG
Mindebből azt a tanulságot vonhatjuk le, hogy a különbség a jó és a győztes között szerényebb, mint ahogy ez látszik. Akik egy kicsivel jobbak a többinél, a kívánt javak nagy részét viszik. Akik egy kicsivel rosszabbak, azoknak meg nem jut semmi.
Csekély különbségek nagy egyenlőtlenséget idézhetnek elő, ha elég sokszor megismétlődnek. Ez a pici eltérés akár egy százalék is lehet. Nem kell kétszer olyan jónak lenned, hogy kétszer többet keress. Ez, a felhalmozott előnyök elve húzódik meg a 80/20-as szabály mögött – állítja írásában James Clear.
