MUSZLIM ELLENTÉTEK
A két vezető hatalom stabilnak számít. Az iráni ajatollahok idestova negyven éve vezetnek egy teokráciát, amely szigorú vallási törvényekre épül. A szaúdi dinasztia is tradicionális alapokon nyugszik, és eddig az olaj biztosította a rendszer gazdasági alapját.
Ugyanez már nem mondható el Iránról, ahol az iszlám forradalom óta a lakosságszám megduplázódott, így az embargó éveiben csak csordogáló olajbevételekből nehéz volt a rendszer gazdasági alapjait biztosítani. Diáklázadások és egy elharapódzó infláció szította a belső feszültséget. A gazdasági fejlődés minden rezsim Achilles-sarka, így e mentén értjük meg legjobban a fejleményeket.
SZÖVETSÉG MOSZKVÁVAL
Míg Irán a 2015-ös atomegyezmény után kikerült az embargó hatálya alól, és profitált az azóta növekvő olajárból, addig Szaúd-Arábia pont fordított úton jár. A bőség évei után az alacsony olajár megviselte a sivatagi királyság költségvetését, így nemcsak takarékoskodásba fogtak, hanem a családi ezüstnek számító állami olajkonszern részvényeinek 5 százalékát is piacra dobnák.
Teherán élt a kínálkozó lehetőséggel, és befolyása kiterjesztésébe fogott. Viszonylag korán szövetséget kötöttek Moszkvával, így a kelet-ukrajnai frontot Szíriába áthúzó Putyin orosz elnök számíthat Teherán és a szintén síita iraki kormány támogatására. Az ISIS visszaszorítása után ráadásul létrejött egy szárazföldi folyosó Oroszország és a Földközi-tenger között, ami olcsóbbá és biztonságosabbá teszi a szíriai orosz katonai bázisok ellátását.
Az ISIS elleni katonai műveletek talpasait a nyugati oldalon a kurdok, míg az orosz–iráni oldalon a palesztinok adták. Előbbiek amerikai és nyugati, utóbbiak iráni kiképzésben, felszerelésben és zsoldban részesültek.
AZ ÖTÖDIK HADOSZLOP
Irán a síita félhold országaiban egy új perzsa birodalom kiépítésébe kezdett, amit nemcsak az ősellenség Szaúd-Arábia, hanem az USA és Oroszország sem néz jó szemmel. Irán és Irak síita lakossága nagyjából százmilliós, amihez Jemenben, Törökországban és Szíriában további közel huszonötmillióan társulnak. Szaúd-Arábiában is él közel hárommillió síita, így egy új hatalmi központ az ősellenség hátországában is rendelkezne egy ötödik hadoszloppal.
Az iráni törekvéseket Kína támogatja, hiszen a feltörekvő világhatalom az iráni olaj egyik fő vásárlója és az Új Selyemút egyik fontos szárazföldi ága is Iránon megy keresztül. Vannak tervek egy Szíria és a Földközi-tenger felé vezető leágazás építésére, ami pont a Teheránnal szövetséges országokon és az általuk ellenőrzött területeken menne keresztül. Ezen az ágon nemcsak kínai termékeket lehetne szállítani, hanem visszafelé Szíria, Irak és Irán szénhidrogénjeit és más nyersanyagait is Kínába.
A szíriai újjáépítésre is igazából csak Kínának van kellő pénze, technológiája és szabad kapacitása, bár a kínai fejlesztési modell igen egyoldalú, szinte mindent az anyaországból hoznak, a helyi cégek és munkaerő csak alárendelt szerephez jut. Persze Szíriában mindez nem okozna gondot, mivel Aszad elnök hatalmi szóval dönt, és a szétrombolt ország újjáépítése olyan nagy feladat, amit saját maguk nem is tudnak véghez vinni.
ÚJABB EMBARGÓ
Az iráni birodalom építése jól halad, Irán Jemenben Szaúd-Arábiával, Szíriában Izraellel és az USA-val áll – közvetve – szemben. Az iráni Forradalmi Gárda „kiképzői” mindenhol jelen vannak, és jellemzően helyi erőket vezetnek csatába az ellenfél zsoldosai ellen. Kína mellett Oroszország is támogatja Iránt, hiszen ezek a hadszínterek gyengítik az USA ukrajnai kapacitásait.
A játékot persze Washington is átlátja. Az amerikai kongresszus tavaly nyáron elfogadott egy törvényt, amely megnehezíti a nyugati cégek részvételét minden új orosz és iráni energetikai beruházásban. Az iráni olaj fő felvevőpiacai Görög- és Olaszország, Kína és Japán. Az ottani finomítók ezt az olajfajtát minden nehézség nélkül fel tudják dolgozni, ezért ha kevesebb iráni olajat vásárolnak, az nekik mindenképpen többletköltséget jelent.
Irán újbóli embargó alá helyezésével ezt a birodalomépítést és a kínai terveket is megakasztanák. Ez beleillik a Trump-doktrínába, amely Oroszországgal keresi a kiegyezést a fő ellenség Kína ellen, így sok múlik a Putyin–Trump-találkozón. Ha a két világhatalom megtalálja a közös hangot, és Putyin Teheránt „becseréli” például egy energetikai duopóliumra, akkor a teheráni álmok csak lassabban valósulnak meg.
Kézenfekvő lenne egy amerikai–orosz paktum a Közel-Keletről, ahol az asztanai folyamatban Moszkva játssza a katonai főszerepet. Egy orosz–iráni rivalizálás felértékelné Aszad elnök Szíriáját, így érthető, hogy ő mindenkivel keresi a jó viszonyt.
Irán veszélyes úton jár, a gyalogságnak használt Hamász erősödése aggasztja Izraelt, ugyanis a szíriai lázadások kiindulópontjának számító Dara város és tartomány visszafoglalása során a palesztinok megközelítették az izraeli határt. Tel-Aviv már eddig sem akarta, hogy palesztin vagy iráni katonák túl közel kerüljenek a Golán-fennsíkhoz, ezért az ottani demilitarizált zónákat már korábban is orosz tábori csendőrök védték. Netanjáhú izraeli miniszterelnök ezért gyakori vendég Moszkvában, és már Izrael sem ragaszkodik Aszad távozásához, aki most kitölti az Irán, Izrael, Szaúd-Arábia, valamint orosz és nyugati hatalmak közötti ütközőzóna hatalmi vákuumát.
KI KEVERI?
Irán az USA és az EU kereskedelmi háborújának is mellékhadszíntere, hiszen az embargó után a francia és német cégek szeretnének visszatérni erre az ígéretes piacra. Főként Párizs szeretné, ha az Irán-ellenes amerikai tervekre az EU határozottan válaszolna, míg Berlin, saját amerikai autóexportját féltve, Irán kapcsán inkább békülékeny hangot ütne meg Washingtonnal. A bonyolult hatalmi játszma Moszkva és Teherán mozgásterét bővíti, míg a lapokat most is Trump elnök keveri.
Borítófotó: Muszlim nő egy imaház bejáratánál. Átalakulóban a hatalmi struktúrák a Közel-Keleten
