A cseh politika szlovák fenegyereke

Mátrix
„Szakmailag mindent elértem, itt az ideje, hogy tapasztalataimat, erőmet országunk polgárai javára kamatoztassam.” Nagyjából ezt mondta a sikeres nagyvállalkozó, amikor megválasztották az általa létrehozott politikaielit-ellenes, ANO 2011 nevű párt elnökévé. Azóta másodszor indult parlamenti választáson, s most esélye van arra, hogy megmutassa: nemcsak cégbirodalmának, hanem Csehországnak is hatékony vezetője lehet.

Andrej Babiš politikusokról alkotott rossz véleménye – „sohasem dolgoztak, csak hazudtak, amivel az üzleti világban megbuktak volna” – egybecseng a cseh átlagember sommás ítéletével, s ez jótékonyan hatott a népszerűségére, ahogyan a közvetlensége is. Multimilliárdos létére – nettó vagyonát 2,6 milliárd dollárra becsülte tavaly a Forbes magazin – metróállomáson osztogatott fánkot Prágában és jókedvet kért a járókelőktől, a róla készült filmben pedig azt is láthatjuk, amint sok pénzt ad a vele beszélgetésbe elegyedő hajléktalannak. A mostani kampányban, immár pár éves pénzügyminiszteri tapasztalattal azt hangsúlyozta, hogy alacsonyan tartja majd az adókat és az államháztartási hiány szintjét. Nem tartja időszerűnek az euró bevezetését, s határozott véleménye, hogy nem kellene további jogokat átengedni az Európai Uniónak. A migránsválságról pedig már több ízben kijelentette, hogy nincs szükség bevándorlókra. Szerinte kerítést kell építeni Görögország és Törökország, valamint Bulgária, Macedónia és Albánia között, mint ahogy azt Magyarország tette a szerb határon, vagy kell egy összefüggő határzár a Balti-tengertől egészen az Adriáig, biztosítani szükséges a schengeni határok védelmét.

A 63 éves cseh politikus szlovák nemzetiségű, ami a cseheket egyáltalán nem zavarja, sőt azt is elnézik neki, hogy nem beszéli hibátlanul a nyelvüket. Édesanyja révén magyar felmenői is vannak. Közgazdász édesapja élete nagy részében külföldön dolgozott, ahová családja is elkísérte. Négy évig Párizsban éltek, Andrej Babiš itt kezdte általános iskolai tanulmányait. Később Svájcban is volt gimnazista, így kiválóan beszél franciául. A középiskolát Pozsonyban végezte el, és 1974-től ugyanott folytatta tanulmányait a közgazdasági egyetem külkereskedelmi szakán. Aktívan tevékenykedett az
AIESEC nemzetközi diákszervezetben. Ő döntött egyebek között arról is, hogy ki mehet nyári munkát vállalni külföldre, és ennek köszönhetően maga is rendszeresen megfordult a francia nyelvterületen, Lille-ben, Dijonban és Belgiumban.

Diplomája megszerzése után a Petrimex pozsonyi cégnél helyezkedett el, amely vegyi anyagok exportjával, importjával foglalkozott. A vállalat műanyagrészlegén egyre gyorsabban haladt felfelé a ranglétrán. Franciatudásával hamarosan Marokkó fővárosában, Rabatban találta magát, ahol több mint tíz csehszlovák külkereskedelmi céget képviselt, és a foszfátimportot felügyelte. Ekkor kóstolt bele a nyugati tárgyalási stílusba, megjelenése és viselkedése is ehhez igazodott.

A csehszlovákiai bársonyos forradalmat követően egyik közeli munkatársa lett a Petrimex vezérigazgatója, aki kinevezte Babišt annak a részlegnek a főnökévé, amelyen korábban beosztottként dolgozott, így családjával 1991-ben visszaköltözött Pozsonyba. Első feleségétől egy fia és egy lánya született. Az 1990-es években elvált, és egy újabb kapcsolatot létesített Monika Herodesovával. Két lányuk van, de csak ez év júliusában kötöttek házasságot.

Csehszlovákia kettéválása után, már 1993 elején Babiš megnyitotta a Petrimex cég prágai irodáját, amelyből fokozatosan önálló vállalat nőtt ki, az Agrofert Kft. Néhány évvel később részvénytársasággá alakult át, amely ma a legnagyobb cseh agrár-, élelmiszer- és vegyipari holding, s 230 önálló jogalanyiságú céget felügyel, elsősorban Csehországban és Szlovákiában, de komoly érdekeltségei vannak Magyarországon, Lengyelországban, Hollandiában és Németországban is.

Az Agrofert az egyik legnagyobb csehországi vállalat, mintegy 57 000 hektár szántóföldet birtokol vagy bérel. A társaság portfólióját a vegyipari, mezőgazdasági és élelmiszeripari vállalatok mellett az AGF Media kiadó, valamint 2013-tól a Mafra médiakonszern alkotja, amely két nagy példányszámú országos napilapot ad ki, a konzervatív Lidové novinyt és a liberális Mladá fronta Dnest, azonkívül több regionális újságot; emellett három tévécsatornát, két rádióállomást is működtet, továbbá a Mobil.cz virtuális mobiloperátor is a tulajdonában van.

Hét éve Andrej Babiš cégei 3 milliárd korona állami támogatást kaptak. Amikor 2014-ben ő lett a pénzügyminiszter, a tárca közel 1,5 milliárd korona adót engedett el az Agrofertnek.

Ugyancsak a milliárdos nagyvállalkozó lobbizott azért, hogy törvénymódosítással tegyék kötelezővé bioüzemanyagok hozzáadását a benzinhez és a dízelolajhoz. Ez a fogyasztóknak két korona pluszkiadást jelent literenként, ami évente mintegy 15 milliárdot tesz ki. Ebből a sajtó szerint 10 milliárd Babiš cégeinek jut.

Az üzletember 2011-ben határozta el, hogy politikai pártot alapít, amelyet végül 2012 májusában jegyeztek be ANO 2011 néven. A párt (Akce nespokojených občanů, magyarul Elégedetlen Polgárok Akciója, s a betűszó „igen”-t jelent – a szerk.) a politikai elittel szemben határozta meg magát. Programjában a korrupció elleni harcot és az adócsökkentést állította a középpontba, amit – ismerve Babiš ügyeit – sokan kétkedve fogadtak. Ennek ellenére 2013-ban, az előre hozott parlamenti választásokon az ANO 2011 váratlanul nagy sikert ért el: 18,6 százalékos eredményével a második legerősebb politikai tömörülésként került be a törvényhozásba, és végül a győztes szociáldemokratákkal, valamint a kereszténydemokratákkal kormányt alakítottak. Andrej Babiš miniszterelnök-helyettesi és pénzügyminiszteri posztot kapott a szociáldemokrata Bohuslav Sobotka kormányában.

A politikus-milliárdos ellenfelei nehezen tudtak napirendre térni e fölött, és igyekeztek előszedni korábbi ügyeket, hogy lejárassák őt. Annak idején Babiš neve feltűnt a csehszlovák kommunista állambiztonsági hivatal ügynöklistáján, ezért többen azt követelték, hogy vonuljon ki a politikából. A milliárdos beperelte a volt politikai rendőrség dokumentumait kezelő Nemzeti Emlékezet Intézetét, és 2014-ben egy pozsonyi bíróság a politikus javára döntött. 2015-ben a TOP 09 ellenzéki párt elnöke, Miroslav Kalousek a parlamentben felvetette az összeférhetetlenség kérdését a bioüzemanyaggal kapcsolatban, a parlament azonban elvetette az ellenzéki politikus módosító javaslatát.

Andrej Babiš egyre növekvő népszerűségére utalva Václav Klaus korábbi cseh államfő a politika és az üzlet veszélyes összefonódásáról értekezett, s azt mondta, szörnyű dolog, hogy az ANO az ország legerősebb pártja lett.

Az összeférhetetlenségi törvény módosítása nyomán Babiš hivatalosan megvált tulajdonjogától egyes cégeiben, és ezeket rokonaira, valamint a feleségére ruházta át. Mindez azonban nem oszlatta el a személyével kapcsolatos különböző kételyeket és gyanúsításokat. Bohuslav Sobotka végül meglehetősen kacskaringós úton elérte, hogy a milliárdos távozzon a kormányból. Ehhez igénybe vett egy titkos magnófelvételt is, amelyen egyebek mellett a politikus az impériumába tartozó napilapok szerkesztőivel arról beszél, miről hogyan írjanak.

A személyével kapcsolatos legutóbbi botrány az úgynevezett Gólyafészek üdülőközpont uniós támogatása miatt robbant ki. A kis- és középvállalkozóknak kiírt pályázatra Andrej Babiš nem lett volna jogosult, de különböző manőverekkel sikerült elérnie, hogy az összeg befusson a birodalmát képező cégek egyikéhez- másikához, ezért vizsgálat indult ellene. A cseh parlament végül ez év szeptemberében egy az ügyben ugyancsak érintett képviselőtársával egyetemben a vádemelés érdekében felfüggesztette a politikus mentelmi jogát.

Andrej Babiš a különböző vádakat és támadásokat meglehetős nyugalommal viseli, és nem győzi hangoztatni ártatlanságát. Az, hogy az ANO támogatottsága ilyen jelentős, az üzletember-politikus vitathatatlan karizmatikus személyiségével függ össze, a csehek pedig gyakran szavaznak „csak azért is” olyanokra, akiket ellenfeleik vélhetőleg politikai okokból támadnak.
 

A csehországi választások után

Fölényes győzelmet aratott 29,64 százalékos szavazataránnyal a múlt heti csehországi választáson a középjobb Ano (Igen) mozgalom. Vezetőjét, Andrej Babiš milliárdos üzletembert, volt pénzügyminisztert kormányalakítási tárgyalásokkal bízta meg Miloš Zeman államfő. Keddi lapzártánkkor még folyt a találgatás, milyen összetételű lesz a koalíció, a 200 tagú prágai parlamentben ugyanis a 78 mandátumot szerző ANÓNAK a többség kialakításához partnerre vagy partnerekre lesz szüksége. Soha nem sikerült még kilenc pártnak bekerülnie a cseh törvényhozásba, a töredezett parlamenti összetétel az arányos választási rendszernek is tulajdonítható. Meglepetést nem az ANO előre jelzett győzelme okozott, hanem a baloldal gyenge szereplése. Az eddigi fő kormányerőt, a Cseh Szociáldemokrata Pártot és a kommunistákat szeptember végén még külön-külön 13-14 százalékra mérték, a választások aztán hideg zuhanyként érték őket – egyenként hét és fél százaléknyi szavazataránnyal a hatodik, hetedik helyen osztoznak. Két olyan párt is közel 11 százalékos eredményt ért el és 22-22 mandátumot szerzett, amely az előző ciklusban nem ült a parlamentben. Az egyik a rendszerkritikus, a liberális szavazókra hajtó Kalózok (harmadik hely), a másik a japán és koreai apától származó Tomio Okamura által vezetett Európa-szkeptikus, migránsellenes Szabadság és Közvetlen Demokrácia (SPD) Pártja. A választási eredmények ismeretében a második helyet 11,32 százalékkal, 25 mandátummal megszerző jobboldali polgári demokraták (ODS) vezetője egyértelműen kizárta, hogy koalíciót kössön az ANÓVAL. Elsősorban azért nem, mert Andrej Babiš és helyettese ellen a rendőrség nyomozást folytat korrupció gyanújával. Más pártok is erre hivatkozva „lebegtetik” a koalícióba való belépést, viszont az ANO vezére politikai ügyként kezeli a gyanúsítást, ráadásul ismét mentelmi jogot szerzett, amelyet az új parlamentnek kellene felfüggesztenie. A helyzetet valamelyest bonyolította, hogy a STAN (Polgármesterek és Függetlenek) nevű tömörülés is bejutott és hat képviselői helyet szerzett, a nagyvárosi szavazóknak köszönhetően pedig a TOP 09 nevű párt is ott lesz a törvényhozásban hét képviselővel.

Ezek is érdekelhetnek

További híreink