Az lenne a legjobb, ha Oroszország is elismerné Koszovó függetlenségét, ezzel ugyanis végre szertefoszlanának a vele kapcsolatos mitológiai jellegű szerb ábrándok – üzente a napokban, Koszovó államiságának tizedik évfordulóján Has-him Thaçi elnök. Belgrád nem sokat várt a felelettel. Az lenne a legjobb, ha Nagy-Britannia meg az Egyesült Államok szépen visszavonná a függetlenség elismerését, ezzel ugyanis végre szertefoszlanának a Nagy-Albániával kapcsolatos prištinai ábrándok – üzente vissza szinte azonnal Ivica Dačić szerb külügyminiszter, ráadásul éppen az orosz külügyi tárca vezetője mellől, ugyanis Szergej Lavrov a szerb–orosz diplomáciai kapcsolatok 180. évfordulóját jött megünnepelni Belgrádba, s mint mindig, most is hangsúlyozta, hogy Moszkva nem gondolja meg magát Koszovó kapcsán. Már ez az adok-kapok jellegű nyilatkozatpárbaj is igazolja: nem sokkal sikerült közelebb jutnia Belgrádnak és Prištinának az elmúlt tíz esztendőben a megoldáshoz, annak ellenére, hogy európai uniós közvetítéssel Brüsszelben sikeresnek mondott dialógus folyik, amely még 2013-ban egy megállapodást is eredményezett. Akkor ezt a szerződést történelminek nevezték, mára azonban világossá vált: egy ennél „történelmibb” egyezményre lesz szükség ahhoz, hogy a Nyugat-Balkán békéje stabil maradjon, s Szerbia és Koszovó egyaránt reális eséllyel tervezze az európai integrációt. A brüsszeli megállapodásból mindkét fél azt teljesítette, amit akart, noha tény, hogy Belgrád volt hajlandó nagyobb lépések megtételére. Priština számára a párhuzamos szerb intézmények leépítése volt a meghatározó, ami meg is történt. Belgrádnak a szerb községek (járások) közösségének nevezett, bizonyos fokú koszovói szerb autonómia létrehozása lenne sorsdöntő, de a volt jugoszláv tartománynak mindeddig a nyilatkozatok szintjén túlmenően esze ágában sem volt megalakítani ezt az önkormányzatot. A brüsszeli egyezményben foglaltak teljesítése így lényegében abbamaradt.
Noha nemzetközi jogászok is eltérő nézeteket fogalmaztak meg annak kapcsán, hogy létezik-e egyáltalán a függetlenség elismerése visszavonásának a kategóriája, kisebb államok attól sem riadtak vissza, hogy efféle lépést foganatosítsanak az utóbbi hónapokban. Az igazság az, hogy a koszovói kérdés továbbra is kényes témának számít sok ország számára. A legtöbben az alapján döntenek, mekkora a veszélye egy a saját területükön bekövetkező hasonló forgatókönyvnek. A külpolitikai értelemben kevésbé befolyásos államok pedig igyekeznek valamelyik nagyhatalom álláspontjához igazodni, aktuális érdekeikkel összhangban. Sok minden függ a Szerbiával megvalósított kapcsolatoktól is. Elsőként tavaly São Tomé és Príncipe, majd Suriname vonta vissza korábbi függetlenségpárti döntését. A leghatározatlanabb ország a világon azonban minden kétséget kizáróan Bissau-Guinea. A nyugat-afrikai állam nagyjából egy hónap leforgása alatt három eltérő álláspontot közölt, attól függően, hogy éppen Priština vagy Belgrád érdeklődött. Az érdeklődés pedig állandó, a számok ugyanis rettenetesen fontosak, a diplomáciai csata részét képezték az elmúlt tíz év alatt. Mára az ENSZ 193 országa közül 105 ismerte el a szerbiai szemmel továbbra is déli tartománynak számító entitás önállóságát. Az Európai Unió 28 tagállamából 23 döntött ugyanígy, a NATO 29 országából pedig 25. Az adatok elárulják: maga az EU sem tudott egységes álláspontot kialakítani a koszovói függetlenség kérdése kapcsán.
Márpedig Brüsszel véleménye Belgrád és Priština esetében egyaránt sorsdöntő, mindkettő az unióba igyekszik. Egy olyan helyzet alakult ki tehát, melyben Szerbiát a többség fel se venné, ameddig nem rendezi a kapcsolatait Koszovóval, utóbbi csatlakozását viszont vétójogával blokkolná az a kisebbség, amelyik Szerbia területi integritását tartja szem előtt. Ha mindehhez hozzávesszük, hogy Belgrád ezekkel az európai államokkal, továbbá a politikáját támogató keleti szövetségeseivel – Oroszországgal, Kínával, Indiával – nemzetközi intézmények egész soránál tudja meggátolni Koszovó felvételét, akkor egyértelmű, hogy Prištinának sem felelhet meg a jelenlegi állapot.
Szerbiában nemrégiben nemzeti konzultáció indult a témában. Aleksandar Vučić államfő többször kijelentette a hetekben, hogy mindkét félnek engedményeket kell tennie. Olyan megoldást akar, amelyikkel egyik sem lesz elégedett. A területcsere és új határvonalak megrajzolásának a lehetőségét Koszovó előre kizárta. A Balkán legnagyobb gordiuszi csomója tehát továbbra is kibogozatlan, átvágni sem tudja senki. Ameddig valóban nem készülnek fel itt is, ott is néhány óriási kudarcra, addig a politikai bravúrokat továbbra is az jelenti majd, ha mondjuk Barbados elismeri Koszovót, vagy az, ha Bissau-Guinea az aktuális hónapban is meggondolja magát.
KOSZOVÓ
Terület:
10 887 négyzetkilométer
Lakosság:
mintegy 1,88 millió fő
Etnikai összetétel:
92% albán, 5% szerb, a többi bosnyák, cigány, gorán és török
Borítófotó: szent György-napi ünnep Vraniqban. A dél-koszovói településen csak muszlimok (albánok és goránok) laknak, mégis kiállják a tűzpróbát Dserdsis napján
